Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Az „Endizmus” Könyve

S épp a történelem hazudtolta meg Francis Fukuyamát, hiszen a liberális demokrácia globális erőszakossága fokozza a „beteljesülést” akadályozó ideológiák harcát

A címben szereplő fogalom nem ismeretlen azok előtt, akik hallottak már „a történelem végéről”. Francis Fukuyama 1989-ben írt cikke és 1992-ben könyvben kifejtett gondolatai nyomán terjedt el (The End of History and the Last Man – magyarul A történelem vége és az utolsó ember címmel 1994 óta olvasható). A liberális demokrácia hívei előszeretettel hivatkoznak rá, mondván: a szovjet típusú rendszerek bukásával érkezünk el az emberiség legfejlettebb kormányzati formájához, a nyugati típusú liberális demokráciához. A történelem vége nem valaminek a lezárása, hanem a legnagyobb fokú szabadság beteljesülése. S épp a történelem hazudtolta meg Fukuyamát, hiszen a liberális demokrácia globális erőszakossága fokozza a „beteljesülést” akadályozó ideológiák harcát. Ezt az „idilli” állapotot csak a szavak különböztetik meg a nem idilli szocialista–kommunista diktatúráktól.

A könyvtárnyi nagyságúvá növekvő vitairodalomhoz csak cédulákat teszünk, s az egyiken a „fin de siècle” 19. század végét átható, Schopenhauer pesszimizmusa és a francia szimbolizmus táplálta gondolata szerepel, amelynek lélekölő áramát némileg semlegesítették nálunk a millenniumi ünnepségek. Egy évszázaddal korábban Goethe 1774-es Az ifjú Werther szenvedései és a regénymintát követő „wertheriádák” valóságos „öngyilkossági kultuszt” fogantak, bár ott a racionális ember által elfogadott társadalmi normák és szentimentális érzések harcának voltunk tanúi. Szerb Antal szerint Goethe nem tett mást, mint szentimentális korsablonba és rokokó keretbe komponálta bele a végtelent, egyébként a szív és az ész harca a lovagkortól és a reneszánsztól (égi és földi szerelem) a reformkori ellentéteken át (Kossuth és Széchenyi vitája) napjainkig tart (liberális vagy keresztény legyen-e a demokrácia). A századvégi válsághangulatok a világvéget jósoló ezredvégeken fölerősödnek, sőt a globális kataklizma rémképe jelenünkbe és közeljövőnkbe is áttolja ezt az ezredvéget, a liberális „túlhatalom” pedig a maga öngyilkos ideológiájával valósággá is teheti a rémképet.

A vitából Fukuyama legkomolyabb bírálója, a szintén sokat idézett Samuel P. Huntington kerül egy másik cédulára, aki szerint szó sincs a liberális demokrácia diadaláról, inkább a hegeli gyökerű szemlélettel szemben álló, spengleri kultúrakritikából eredő civilizációk összecsapásának leszünk tanúi, szereplői és elszenvedői. (A két történelemszemléletet hasonlította össze Loboczky János 2016-ban egy szegedi egyetemi folyóiratban, az alapvető különbségek mellett azt is szóvá téve, hogy kiindulópontjuk alátámasztására mindketten nagy empirikus anyagot mozgósítanak. „Ez egyébként – írja – éppen a legproblematikusabb oldala a két munkának, hiszen empirikus adatokat a világtörténelemből éppúgy, mint a jelenkorból a legkülönbözőbb, egymással ellentétes tézisek igazolására össze lehet gyűjteni.”) De térjünk vissza Szerb Antalhoz, aki 1943-as nagyszombati rádióelőadásában (Az őserdőben címmel) Huntingtont látszik előre vetíteni, amikor első mondatában ezt állítja: „A történelem sajnos háborúk története.” Kifejti, bár a 18. századtól törekednek rá a történetírók és tudósok, hogy ne így legyen, „beleszövik az emberi kultúra nagy eseményeit is, beszélnek írókról és festőkről, filozófusokról és közgazdászokról (…), a gerincet mégis mindig a szövetkezések, előkészületek, hadjáratok és békekötések története adja meg.” Ezért beszélhetünk történelem előtti korról is, mert háborúk híján a kornak nem volt története. Ha majd megint nem lesz háború, az „a történelmen túli kor lesz”.

Az endizmus helyett finalizmusról és teleologizmusról van inkább szó: az idealista elmélet szerint a természet és társadalom mozgásában egy eleve meghatározott céltudatosságot kell feltételezni, avagy a célt egyúttal az oknak tekinteni. Ha azt szeretnénk, hogy ne legyen háború, még fölkészülni sem szabad a háborúra. Ezt cáfolta a 17. századi Cromwell: a pánikbeteg hadvezér ismert mondása („Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!”) mintha megjósolta volna az endizmusvitát. Sőt, jóval Krisztus előtt megszületett a kínai Szun-ce A háború művészete című szabálykönyve, amely nemcsak az egyik legrégibb hadtudományi kézikönyv, de művelődési alapmunka is. A háború művészete a hétköznapi emberi stratégiákról is szól, a tervezési folyamatokban vagy a döntéshelyzetekben s még az erkölcsi kérdésekben is jól hasznosítható tanácsokkal és bölcsességekkel lát el. S legyünk tisztában vele: Fukuyama követői (köztük az NGO-k) ismerik és alkalmazzák Szun-ce tanításait. Két és fél ezer év múltán is viszontlátjuk az ókori stratégiákat. Ilyen például az Erős és gyenge pontok fejezet alábbi tétele: „Azokon a pontokon kell feltűnni, amelyeket az ellenség bármi áron meg akar védeni, s e helyekről gyorsan át kell vonulni azokra, ahol aligha számítanak felbukkanásunkra.”

Az endizmus tehát itt van, és csak reméljük, hogy a „The End” nem a világ, hanem csak a háború végét jelenti majd.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Pörög a piac

ĀNem okozott különösebb meglepetést a kiskereskedelmi forgalom év eleji növekedése, ugyanis kisebb kilengésekkel már régóta pozitívummal zárja az elmúlt hónapokat ez a szektor

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom