László Tamás

Vélemény és vita

Erdély-órák (1.)

Az Emberek a havason Nyirő József és Szőts István filmtörténeti jelentőségű alkotása

A balliberálisoknak a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatos indulatai valójában jót tesznek a kifogásolt erdélyi íróknak: Wass Albertnek és Nyirő Józsefnek, hisz a vita a diákságot kíváncsivá teszi: már „csakazértis” el fogják olvasni a könyveiket. Világos, hogy a tiltakozás nem irodalmi, hanem politikai természetű. A Rákosi–Kádár-korszakban becsontosodott kulturális kánont féltik, ebbe nem kívánnak senkit és semmit beengedni, különösen nem olyan szerzőket, akik a magyar önismeretet, a torzításmentes történelmet, a teljes Kárpát-medencei kultúrát akarják beemelni az oktatás világába. Még mindig az Aczél György-i három T – tűrt, tiltott, támogatott – kategóriában gondolkodnak.

Wass Albertnek az Adjátok vissza a hegyeimet! radikális hazafisága nem lehet ott az iskolában? Nem lehetnek ott azok a mondatok, hogy „Nézzétek urak! (…) Engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomatást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, fölszabadulást és katonásdit. (…) Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, (…) hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot. (…) Urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább. Adjátok vissza a hegyeimet!”

Vagy ne olvassák a Tizenhárom almafa című regényt, amiben ez az almafaliget a megtiport Erdély jelképévé válik, amelyben a szülőföldhöz való ragaszkodás a legfőbb parancs. Ez folytatódik az Elvásik a veres csillag című regényben, aminek a végén is van, de már csak egy almafa, amit a Duna-deltába deportált székelyek ültetnek. Sőt mehetünk mélyebbre: az Átoksori kísértetekben a semmirekellők, a mihasznák, az anarchisták, az ingyenélők örök „panoptikuma” elevenedik meg. Ők azok, akik ha hatalomhoz jutnak, a legszörnyűségesebb társadalmi kísérleteket hajtják végre mérhetetlen szenvedéseket okozva. Itt van a ki nem mondott vád Wass ellen: ez a kérlelhetetlen antikommunizmusa, ezért utálja ennyire a balliberális oldal. Wass folyamatosan tükröt tart eléjük, amibe nem mernek belenézni, inkább össze akarják törni azt, de legalább betiltani a tükörbe nézést.

Vagy be akarják tiltani a Funtinelli boszorkányt is? Azt a regényt, amelyik sajátságosan erdélyi és magyar, ugyanakkor egyetemes sorskérdéseket ragad meg, amelyek által minden magyar és keresztény ember a saját gyökereit ismerheti meg. A könyv a vegyes lakosságú és közös kultúrájú Erdélyt mutatja be, amelyben egyéni és közösségi sorsok vannak, ahol mindenki a saját sorsa követője vagy kihívója. Sokan azt mondják róla, hogy valójában egy román ballada, e vélemény minden Wass Albert elleni vádat eloszlathat.

És miért utálják a balliberális megmondóemberek ennyire Nyirő Józsefet? Mert a székelység balladai mélységű novellákat és regényeket alkotó írója még holtában is emlékezteti őket 2004. december 5-re, a második, lelki Trianon gyalázatára és az 1920-as, száz évvel ezelőtti elsőre, amit a Rákosi–Kádár-korszakban még említeni sem volt szabad. Erdélyt igyekeztek kitörölni az anyaország emlékezetéből. Nem sikerült! Köszönhető ez többek között annak az író-költő nemzedéknek, amelyik elzárva a nemzet többi részétől, Erdély nagy múltjából és gazdag szellemi örökségéből táplálkozva rangos irodalmat teremtett.

Nyirő első regényében, az 1929-ben megjelent A sibói bölényben idősebb Wesselényi Miklós báró és II. József császár korát, a kalapos király felvilágosultnak mondott birodalmi központosítási törekvései és a kuruc–protestáns hagyományon nevelkedett főúr Erdély közjogi státuszát, alkotmányát óvó patriotizmusa, anyanyelvvédő küzdelmei közötti kibékíthetetlen ellentétüket kívánta felidézni. Dsida Jenő így ír a könyvről: „Az olvasók, amikor már minden példány elfogyott, egymás kezéből kapkodták ki a könyvet. (…) A mai időkre célzó, dübörgő hangú, izzó magyarságú történelmi regény döntő sikert aratott.” Reményik Sándor gondolatai: „Két egymással teljesen idegen világ csap össze személyükben. (…) Nyirő ott a legnagyobb, ahol a regényéből örök emberi és nemzeti szimbólumok emelkednek a mai Erdély horizontjára is.” Mai európai küzdelmeinkre is számos áthallást kínál ez a könyv. Leginkább az európai egyesült államokat vizionáló ellenfeleinknek kellene elolvasni ezt a könyvet, és ezért kell a fiatalságunknak is a kezébe adni. A regényből az 1940-es évek elején filmterv készült, ami azonban meghiúsult (1942-ben egy másik film készült el: Nyirő József és Szőts István filmtörténeti jelentőségű alkotása, az Emberek a havason). A történelmi filmek mai vitájában feltehetjük a kérdést: a 21. század első évtizedeiben vajon lesz-e nemzeti elkötelezettségű alkotóközösség, amely A sibói bölény megfilmesítését tűzi céljául? Kell hogy legyen!

Nyirő irodalomszervező munkásságából a legjelentősebb tett, hogy többekkel együtt 1924-ben létrehozza az Erdélyi Szépmíves Céhet, a transzilvániai magyarság két évtizeden keresztül eredményesen működött kiadóját, amely közel százhetven könyvet jelentetett meg. Az erdélyiek – Kemény János marosvécsi kastélyában – 1926-ban megalapították a Helikon íróközösséget, létrehozták az Erdélyi Helikont, az „erdőn túli táj” két háború közötti legszínvonalasabb folyóiratát, Áprily Lajos, Bánffy Miklós és Kós Károly szerkesztésében.

Szélesebb merítésű tananyaggá kellene tenni Kós Károlyt is, az utolsó erdélyi polihisztort, aki Budapesten már ünnepelt, sikeres építész volt, Trianon után mégis hazatért Erdélybe. A 20. század elején – Bartókkal és Kodállyal szinte egyidőben – bejárta Kalotaszeget, Erdélyt, majd a szecessziós építészetet erdélyi, népművészeti elemekkel és a szászok formakincsével tette igazán magyarrá. Kós az erdélyi magyar kulturális és szellemi élet irányítója volt 1977-ben bekövetkezett haláláig. Dolgozott építészként, egy személyben volt író, tipográfus, nyomdász, szervezett pártot, könyvkiadót, művészeti és gazdasági társulást, tanított főiskolán.

Az említetteken kívül számos erdélyi író jelenik meg a Nemzeti alaptantervben: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tamási Áron, Dsida Jenő, Sütő András, Kányádi Sándor. Az erdélyiekkel sajátos látásmódú ablakok nyílnak ki, csodálatos kapuk tárulnak fel, különleges ég borul ránk. Ezzel a lépéssel az 1990-ig tartó valóságos, majd balliberális ízlésterrorként működő „vasfüggönyt” bontjuk le a közoktatásunkban, száz évvel Trianon után megtörténhet az irodalomban a nemzet egyesítése. Itt az ideje az iskoláinkban Erdély-órákat is tartani !

(Folytatjuk)

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom