Vélemény és vita
Retorika
Ültünk a szerkesztőségi szobában, amikor Benedek István író, művelődéstörténész megjegyezte Nemeskürty István íróról, irodalom- és filmtörténészről: „Ő sokkal többet tud, mint én, de én jobban adom elő a mondandómat.”
Vannak dolgok, amelyek szörnyűek, ha másodrendűek. Ide tartozik a költészet, a zene, a festészet és a retorika, a nyilvános beszéd. Utóbbi hasonlít az utazáshoz, amelynek célja van. S ha célja van, fel kell térképezni. Aki úgy kezdi, hogy nem tart sehová, nem is jut el semmilyen állomásig. A retorika görög szó, tulajdonképpen egy jelző főnévként való önállósulása. Legrégibb művelői úgy határozták meg, hogy e művészet a „rábeszélés mestersége”. A legnagyobb római szónok, Cicero szerint „művészies szólásmód, amelynek feladata, hogy a meggyőzésre alkalmas legyen”. Babits Mihály ekképpen fogalmazta meg fogarasi diákjainak 1909-ben: [a retorika] „egy oldalról gondolkodni, más oldalról beszélni tanít a szó legtágabb értelmében. Az olvasás is gondolkodás, s az írás is beszéd…”. Gárdonyi egyszer kijelentette: „délután kettő és három között az urak ne zavarjanak, mert akkor én gondolkodni szoktam.”
Írom a fentieket azért, mert meggyőződésem, hogy a 21. században felértékelődött a beszéd. Tudniillik ez is lehetőség arra, hogy valaki kitűnjön. Az átlagember annyiféle módon próbál más lenni, mint a többi, de a beszédkultúrára nem gondol. Feleslegesnek, lényegtelennek érzi. Pedig a beszéd az ember biológiai névjegye, kapcsolati tőkéje, amely kapukat nyithat meg, a legértékesebb módja a finom és elegáns érintkezésnek. Aki jól tud kommunikálni, képes másokat is megmozgatni. A kommunikációban jártasak jobban boldogulnak a világban, mint azok, akik nem törődnek a beszédkultúrájukkal.
A retorikai kézikönyvek többféle osztályozást különböztetnek meg. E rövid jegyzet nem foglalkozhat ezzel. Felemlegetheti viszont, hogy a szóbeszéd szerint Kádár János pártfőtitkár is elment egyszer Fischer Sándor beszédtanárhoz, hogy javítsa a kommunikációját. Maga a tanár úr cáfolta nekem, hogy erre soha nem került sor, ellenben igaz, hogy a Központi Bizottság egyik tagja hasonló céllal járt nála, de néhány órával később feladta.
Tudom, sok fiatal van, akik komolyan veszik előrehaladásukat, és megtanulnak előadni is. Azok lesznek a nyertesek, akik önbizalmat árasztanak a beszédjükkel. A beszéd olyan, mint egy mérnöki feladat. Ha nem tud valaki előadni, nem tudja megszerettetni magát a hallgatókkal, és nem tud értelmi, érzelmi kötődést sem teremteni. Az óvónénikre, a tanárokra, a szülőkre, a cégvezetőkre stb. ezen a téren nagy felelősség hárul. A felelősség pedig azok felé gravitál, akik képesek viselni a súlyát. Kimondott mondataink alapján formálódik az emberek véleménye rólunk.
A korinthusi első levél 14. részében olvashatjuk: „Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül harcra? Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mi módon értik meg, amit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.” Hogyan mondta Babits? Gondolkodni és beszélni. „S ha ilyen szempontból nézzük a dolgokat, akkor megértjük, miért volt a művelt ókor szellemi nevelésének egyetlen és fő tárgya a retorika, s be fogjuk látni, hogy ami a lényeget illeti, manapság sincs ez másképp.”
(A szerző újságíró)