Mit is mondjak, hogy is mondjam?

Orbán olyan, mint egy megfáradt, diplomás kommunista, mint egy kiöregedett rocksztár, mondta a miniszterelnöki évértékelőt értékelő valódi szocialista párti – exkommunista – uniós képviselő. A többi bíráló is igencsak sokat törhette a fejét, mit is mondjon, hogyan is mondja, mert leginkább az erőlködés érződött a bírálatokon. Ha még valaki megőrizte humorérzékét – jelzem, egyre kevesebben vagyunk – akkor igazán jót mulathat a miniszterelnöki beszédet kommentáló politikusokon.

Hogy Orbán megfáradt lenne, nekem cseppet sem tűnt fel, az pedig igazán dicsérő jelző, hogy diplomás, ugyanis a megjegyzést tevő úr pártjában szép számmal akadnak olyan diplomások, akik helyesen írni sem tanultak meg, különösen
a j és ly betűk között tudnak nehezen dönteni, holott ez általános iskolás tananyag, valamint rendre összekeverik irodalmi nagyjainkat más foglalkozású kiváló honfitársainkkal.

Az persze más lapra tartozik, hogy irodalmi nagyjaink többségétől bizonyára egy sort sem olvastak, de azért rendre „lefasisztázzák” őket, mindenféle bizonyíték nélkül. Ezt már megszoktuk.

Hogy milyen egy kiöregedett rocksztár? Egyrészt öreg. Miért baj az? Másrészt esetleg kopasz, pedig régen hosszú haja volt. És ez miért baj? Tehet róla? Nem tehet. Esetleg nincs már hangja. Vagy már nem olyan erős, mint régen volt. Na és? Akkor mi van? Ha van közönsége, énekeljen nyugodtan. Orbánnak viszont nem kell énekelni, haja is van, hangja is van, mondanivalója is van, az idő meg éppen úgy múlik felette, mint az őt igaztalanul lekommunistázó, igazi kommunista ingyenélő felett, meg persze fölöttünk is.

Amúgy meg nem igazán értem a kommentálókat. Ha ugyanis a miniszterelnök által elmondott tényeket cáfolják, bizonyítékokkal alátámasztva, az rendben van, bár a magam végtelenül liberális (és nem álliberális) véleménye az, hogy mindenkinek joga van évet értékelni. Szerintem elég sokan meg is teszik ezt egy-egy esztendő végén. A családokban is. Én így értékelem, te úgy értékeled, kész. Ezért nem értettem már azt sem, amikor hírét vettük, hogy az évértékelő helyszínén tüntetés készül. A rendőrség ki is jelölte a tiltakozók helyét. Az más dolog, hogy végül érdektelenségre hivatkozva a szervezők lefújták a tüntetést. Nyilván szórakoztatóbb teendőjük akadt a „meghívottaknak”, de attól még nem értem, mi ellen akartak tüntetni? Még azt sem tudhatták, mit fog mondani a miniszterelnök! Ráadásul mire megy az ember egy ilyen tüntetéssel? Megakadályozni nem tudja. Bármennyire is álliberális, nem vitathatja el a jogot a mindenkori miniszterelnöktől, hogy elmondja, miként látta a mögöttünk hagyott esztendőt. Mellesleg, ha nem értékelt volna, talán éppen az lett volna a baj. Nem látok más okot, mint hogy jó bulinak szánták a tüntetést, ha összegyűltek volna elegen. De nem gyűltek, így elmaradt a műbalhé.

Másnap persze ki sem látszottunk a kommentekből, amelyek többségéről, mint mindig, azt mondhattuk, ha hallgattál volna, bölcs lehettél volna. De ma úgy élünk, hogy erre a politikai élet szereplőinek többsége képtelen. Mint ahogy az intelligens kritikára is. Pedig ez utóbbira is vágynánk, meg a tényeket felvonultató vitákra is. Egyikben sincs részünk sajnos.
Holott igazán örülnénk, ha például a többnyire minősíthetetlen stílusú Jakab Péter Jobbik-elnök elmondaná, ha már azt kifogásolja, hogy „a kormányfő nem tudja, honnan lehetne pénzhez juttatni a magyarokat”, honnan is lehetne. Hátha a kormány – hátralévő idejében – megfogadná bölcs tanácsát és akkor erről híresülne el, nem pedig méltatlan viselkedéséről. Bár Gyurcsány Ferenc vasárnapra már túl volt a maga évértékelőjén, pártja az Orbán-beszédből egyebek közt azt a következtetést vonta le, hogy „soha a demokratikus Magyarország történetében nem volt olyan megosztott az ország, mint most”. Sokáig gondolkozhattak azon a szemkilövetők, mit is mondjanak, mindenesetre az idézett, mélyenszántó gondolathoz elfelejtették hozzátenni, hogy a megosztottság legnagyobb részt az ő munkálkodásuknak köszönhető, amúgy meg nem is igaz.

Azzal viszont már régóta tartoznak nekünk, mit is értenek a demokrácia fogalmán. Egy sajátos értékelés az LMP környezetvédő főszónokától is elhangzott. Ő ugyanis úgy értékelt, hogy amiket Orbán felsorolt, mint a következő hónapok környezetvédelemmel kapcsolatos teendőit, azokat már régen meg kellett volna tenni. Igaz, hogy Európa más országai még ilyen tervekkel sem álltak elő egyelőre, ám ha az ember már az évértékelő értékelésére adja a fejét, akkor a kormányt inkább dicsérni kellene, hogy végre megcselekszi, amit megkövetel – az LMP.

Ennyi értékelés után úgy gondoltam, értékelek én is egy kicsit. Nem volt szerencsém. Ugyanis biztosan plágiummal vádoltak volna sokan, mert bizony az én értékelésemben ott szerepelne az, amit a Mi Hazánk fogalmazott meg. „Gyöngyöspatán a gyermeküket iskolába beírató, tanulásukat figyelemmel kísérő családoknak járna kártérítés, mert valójában ők az áldozatok. A börtönbiznisz felszámolásához pedig ki kellene léptetni hazánkat a strasbourgi bíróság fennhatósága alól.” Különös élmény egyetérteni egy véleményét gyűlölködés és megalapozatlan vádak nélkül megfogalmazó ellenzéki párttal.

Többeknek meg azt tanácsolnám, hogy Nyírő Gyula munkásságát is érdemes tanulmányozni. A pszichiátria területén hatalmas tapasztalattal rendelkező orvos híres emberek betegségeivel is foglalkozott. Mindnyájan tanulhatunk
tőle. Nem keveset. Sokat.

(A szerző újságíró)