Megrendülő világviszonyok

Megrendül a választásra épülő demokrácia Európában és az Egyesült Államokban is. Nem meglepő ez, magam sem hittem, hogy a mai formájában ez az emberi társadalom fejlődésének csúcspontja. Hogy innen nincs tovább. A gondolat szép és helyes volt: érvényesüljön a népakarat. Kormányozzon a többség, és mindig legyen módja a kisebbségnek jobb alternatívákat felmutatni, azokat megméretni – szabad választásokon – és adott esetben megvalósítani. De ennek mégis csak az az alapja, hogy a többség akaratát érvényesíteni lehessen, sőt kelljen. Jól látható viszont, hogy mára bizonyos erők a népakaratban az érvényesülésük, hatalmi és vagyoni ambícióik korlátját látják. Újra felütötte a fejét az ordas gondolat: szorítsd háttérbe a választást, demokrácián kívüli eszközökkel írd felül a népakaratot. Miért? Mert van, aki különbnek érzi magát a népnél. Nekik ez jár, gondolják. Nemsokára mondják is. Akkor inkább már védjük meg a választást.

Amerikától Magyarországig megjelent egy csoport, amely helyénvalónak tartaná a népakarat akár erőszakkal történő felülírását is. De ha arra nincs esély, vagy legalábbis túl veszélyes, jöhet a „trükközés”. Még nem biztos, hogy győzni tudnak a szemfényvesztők, de dolgoznak gőzerővel. S mi el sem hisszük igazán, hogy ez megtörténhet. Megint. Még nem hisszük, hogy a trükkök százai összeállnak egy ideoló­giává, egy mozgalommá, egy akarattá. Még Gyurcsány elveszett szakdolgozatánál tartunk, pedig ő is fejlődik. És dolgozik keményen. Folytatódik a sok rémes akarnok révén a permanens forradalom. Aktivista, népnevelő, instruktor, magamutogató, tagadó, ok nélkül – s néhány okkal – lázadó, amennyi kell, mindig lesz.

A választásra épülő demokrácia már eddig is nagy kihívással nézett szembe. Ilyen a választók félrevezetése. Ez sokszor elég, de utána jönnek mások, s a meglepett latrok leesett állal panaszkodnak: ekkorát hazudni! Hát ez kétszer akkorát hazudott, mint én! Ma ott tartunk, hogy a hazugságlicit kikezdi magát a politikát. A közéletet. A kulturális életet is. Lelepleződik százszor, de még mindig meg lehet belőle élni. Lehangoló folyamat ez, de egyben csábító is. Besétálni ebbe az utcába. Én nem javasolnám, mert bízom ebben a népben. Bízom a választóban. Bízom a népakaratban. A manipuláció veszélyes és hatékony. De a tudatos, szisztematikus munka eredményei erősebbek. Szemet, értelmet, felleget nyitogató távlatot mutatnak. Erre is van fogékonyság.

Nem is ezzel van a legnagyobb baj. Inkább azzal, hogy akiket a nép néha léhán, könnyelműen felemel, azok hamar elfelejtik, mit ígértek. Ők pontosan tudják – naná, hogy tudják –, milyen trükkökkel jutottak mandátumhoz, és nagy ívben tesznek a népre. Az újabb trükkökre koncentrálnak, hogy a pénz és a dicséret megérkezzen. Ez a mai választási demokrácia nagy megrendülésének oka a világban. Nem most szembesülünk ezzel, bőven voltak már előzményei. Azokat valahogyan tudomásul vettük. Ezek a trükközők már rég azoknak a markában vannak, akik ideológiává, egységes mozgalommá gyúrnák össze a világ lelki földönfutóit. Az önjelölt demokratákat, az összezárt nyíltság, a felesleges másság rég nem finom bajnokait, a klímasérülteket, menekülteket, a még mindig a nácikkal hadakozókat, az internacionalistákat, globalistákat, ki tudja még kiket. Nincs meg még az egységes elnevezés. Keresik. Kellene is már. Az egyik csak kikotyogta, hogy se fehér, se heteroszexuális, se keresztény, de leginkább „nacionalista”, azaz nemzetben gondolkodó ne legyen. Csak egy gond van, hogy errefelé döntő többségében pont ilyen – trendi – „populáció” él. Még Budapesten, Prágában, Varsóban és Rómában is.

A fenti önképzőköri düh ismerős. Láttuk már ellentétes előjellel. Lényege a szélsőséges kirekesztés. Rémisztő átmeneteket is megtapasztaltunk: zöldről vörösre váltó lámpákat. Kisnyilasból kiskommunistákat. A lényeg az ideológia. Eszelős felsőbbrendűség. A többi: képződmény. Szólnék egykori demokratákhoz: a szélhámosság befogott titeket. A magyarságot nem elvetni kell, hanem méltóvá lenni hozzá. A lágermentalitás, ez a Gulag-perspektíva, ez a kitelepítés-, kinyírás-látószög, ez az „üsd agyon!” intelligencia viszolyogtató. A lélektan nagy tudomány, a kényszerzubbony viszont nem mindenre orvosság.

Napjainkban az Egyesült Államok elnökével szemben, aki a népakaratra támaszkodva mert győzni 2016-ban, folyamatos, egészen szélsőséges támadások zajlanak. Az ottani parlament alsóházában a „demokraták” többségben vannak, teljes zűrzavart okoznának. Ezernyi kis ügyész, bíró és ügyvéd feni a kését. Európában is. Perelj! Perelj! Perelj! Mindenki pereljen! Pereljen a rab, pereljen a képviselő, pereljen az újságíró, pereljen a színész, a művész, pereljen a tanár, a diák, pereljen a bűnöző, pereljen a gyilkos, pereljen a beteg, az orvos, mindenki. Lesz első fok, másodfok, harmadfok, Hága, Strasbourg, Johannesburg, semmisség, mindenség, megítélt százmillió, megdorgált, megbüntetett, megfeddett ország. Megdicsőült lator.

Bizony megrendül a választási demokrácia mindenfelé, ahol a rend, az irányítás rá van bízva. Kicsit félszeg. Pedig a joggal történő visszaélés nem új dolog. De most már fenyegeti a népakaratra épülő politikai rendszert. Valamikor régen leírtam, hogy a törvényhozásunk is végveszélyben van. Néhányan felkapták a fejüket, miket beszél ez az ember? Ám ha alkot egy törvényt a magyar parlament – akár alaptörvényt –, fel lehet jelenteni ott, ahol az itteni kisebbség dominál. Visszavonulunk vagy harcolunk (mindkettőt megtettük 2010 óta), de kinek tetszik ez? Perelj! Fizess! Perelj! Fizess! És kezdj el félni! Vak, aki nem látja, hogy a népakaratot ezekkel az eszközökkel ássák alá. Valahogyan – a népakaratra támaszkodva – ezt meg kell akadályozni. Itt a pénz is csak másodlagos. A lényeg: a bomlasztás. Mert a bomlásban van esély egy törpe kisebbségnek megragadni a hatalmat. Láttuk már ezt 1918–1919-ben, 1945–1949-ben. S ha a jogba vetett bizalom meginog, nagy a baj.

Most más is történik. Ez a trükk a jog és a parlamentarizmus eredeti eszméjének bukásához vezethet. Nem is trükk ez már, hanem merénylet. Akkor is, ha a számítások nem válnak be. Vírus: a politikai ellenfél kriminalizálása. Ez a kommunisták és a nácik fegyvere volt, amíg a kizárólagos hatalomért küzdöttek (utána is). Többek közt a mentelmi jogról van szó. A parlamenti ellenfél mentelmi jogának felfüggesztéséről és mindenféle megfélemlített, politikai alapon döntő ügyészségek, bíróságok halálos marásáról. Salvini lesz az első áldozat. Ha hiszik, ha nem, „túszejtésért” fogják beperelni. (Hacsak nem változik a vád trockizmusról titoizmussá.) Politikai ellenfelei és sajátjai a parlamentben ennek utat engedtek. Tisztán politikai alapon. Salvini mit tehetett volna: áll a bíróság elé. Bízik a jogban. És én is bízom. De nem nagyon. Tartok a precedenstől. Hogy elítélik. Tisztán politikai alapon egy politikai perben. Politizálni nem a bíróságon kell, sőt ott nem is lenne szabad. Pedig azt fogja tenni a vádló és a vádlott is. Nem jó ez, akkor se, ha veszít, akkor se, ha győz Salvini.

Mindez arról jutott eszembe, hogy 1947 februárjában, éppen 22-én a Magyar Nemzetgyűlés nem volt hajlandó felfüggeszteni Kovács Béla kisgazdapárti képviselő mentelmi jogát, amelynek megszüntetését a kommunista Népügyészség és politikai rendőrség (ÁVO) kezdeményezte, hogy az említett pártok túlsúlyával működő Népbíróság elé állítsák. Szép tett volt ez a magyar parlamenttől, de eredménytelen. Kovács Bélát elvitték az oroszok. De ma Olaszországban nincsenek megszállók. Úgyhogy remélem, gyönyörű szép Itáliám, ezt nem hagyod. De mint régen is volt, ma is van, aki hagyja, és alig van, aki nem. Szégyen lesz ebből, fájdalom, árulás, elárvult forradalom. A választók meg majd mindenfelé újra szavaznak, s a finanszírozott hirdetések, plakátok és kibérelt, kisajátított jogok döntenek. Kellő időben cselekedni, ha nagy is az ellenszél, a jó irányba elindulni: ez a legmodernebb válasz a megrendülő világviszonyokra.

(A szerző történész)