Vélemény és vita
Munkásőrnek egy baja
Olvasom a hírt – azt hittem eddig, elég edzett vagyok, most mégis alig hiszek a szememnek: újjáalakult a munkásőrség
Egy Juhász Norbert nevű 30 éves (egyelőre még nem ápolt) egyed tette közzé („parancsnokként”) az információt, ami egyben felhívás is: a Hagyományőrző Munkásőr Társaság néven újjalakult egykori párthadsereg-banda nevében „számítunk mindenkire, akinek fontos a testület értékeinek és hagyományainak, valamint a szocializmus ügyének átmentése és védelme a 21. századi viszonyokra”. Önmeghatározásuk szerint „a hagyományőrzés jegyében eszmeiségében baloldali, a munkásmozgalom-történeti hagyományok ápolására, és humanitárius célok megvalósítására törekvő civil szervezet”. Tagokat toboroznak, soraikba várnak egykori munkásőröket és „nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat” Utóbbiaknak egyenruhát is biztosítanak.
Szögezzük le mindjárt az elején: nekem ez a „nem ijedős” kitétel tetszik a legjobban.
Miheztartás végett, kedves elvtársak: mi sem vagyunk ijedősek. Sőt. Nem árt megjegyezni. Éppen ezért ajánlom Norbinak, továbbá ifjonti és (jócskán) élemedett korú elvbarátainak: ne kétszer, inkább tizenkétszer is gondolják meg ezt a dolgot. Mert emlékszünk ám. Nagyon is jól emlékszünk.
A hírhedett 1957-es úgynevezett kádári Fehér Könyvben – több is volt, én most a Harcban az ellenforradalommal című szennyiratra gondolok – az egyik fotón végeláthatatlan sorban menetelenek a dicső elődök a pesti utcán, nyakukban a PPS-géppisztolyok, a képaláírás: „Soha többé október 23 – a felfegyverzett munkásosztály biztosítja ezt”.
A munkaidőben (is) gyakorlatozó, elhízott-önelégült képű bunkók, akik alapjaiban határozzák meg három évtized magyar történelmének mindennapjait, legalább annyira, mint a Fabulon krém, a táncdalfesztivál, Albert Flóri vagy a Trapper farmer. Az álszent diktatúra bármikor láthatóvá-érzékelhetővé tehető öklei, a durva, könyörtelen szovjetbérenc párthatalom jelképei. A rejtett szadizmus és elnyomás kulcsfigurái. A kádárizmus pribékjei. Több mint hírhedett indulójuk, a Munkásőr dal (Borgulya András zenéjére egy bizonyos Kapuvári Béla elmeműve – úgy tudom, ő sem ápoltként szenderült jobblétre): „munkásőrnek egy baja, így van ez, miért nincs három élete, élete, egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, harmadikkal egy a fegyvere.” Egyszerűen csodás. Úgy is mondhatni, egyenesen lenyűgöző. Ezek a derék hároméletűek (még szerencse, hogy az ezerszer inkább választható macskáknak kilenc van) a háromból az elsőt (naná!) a mindenható Pártnak adják, ez természetes, a másodikat – a monogám munkásőr, lám-lám – a párjuk kapja (úgy kell neki), a harmadik…no igen, itt a lényeg. „A harmadikkal egy a fegyvere.” Bizony. A géppisztoly. Előbb a PPS, azután az AKM. Adjad vele a gaz ellenforradalmároknak. Voltál katona, Norbi? Mi voltunk, úgy vigyázz…
Valamikor 1987 májusa táján munkásőr egyenruhás, középkorú férfi állt a trolibusz hátsó részében. A nem túl zsúfolt járművön az ellenőr természetesen talált bliccelőt,a fiatalembertől kifejezetten rendőri-ávós stílben követelte rögtön a személyit. Míg a lebukott okmányai után kotorászott, a közeg, bár nem indokolatlanul, de bizony igen emelkedett hangnemben, teljes hatósági felsőbbséggel és durvasággal kommentálta a lógós, sz…r bandát, s méltatlankodó kifakadásához meglepetésre azonnal és persze egyetértőleg csatlakozott az esetet hadállásából figyelő munkásőr. Az addig néma közönnyel asszisztáló utastársak ekkor hirtelen felélénkültek. Még most is hallom, amint a középkorú, egy csinos nő társaságában utazó férfi felindultan, a sutyorgó megjegyzések közül mintegy kiemelkedve odakiáltja a munkásőrnek: „maga viszont, ajánlom, jobb, ha meg sem nyikkan abban az egyenruhában!” A megszólított döbbenten elhallgatott, némán meredt a másikra. Átvillanhatott rajta, hogy neki „abban az egyenruhában” ilyet Magyarországon még soha senki nem merészelt mondani. Döbbenten hallgatott. Megérezhette, hogy közel a vég. Valószínűleg összeomlott benne az erkölcsi világrend.
Fenti eset, lássuk be, legalábbis jelzés értékű. Miként a két évvel későbbi – egyébként bármennyire vitatható – úgynevezett négyigenes népszavazás vonatkozó „feloszlassák-e a munkásőrséget?” kérdésére adott válasz is: több mint négymillió igen, 216 ezer nem. „Munkásőrnek egy baja, agybaja”, így citálta dalukat mindvégig a nép.
Most meg itt vagyunk ezekkel a Norbiékkal. A szörnyű orbáni diktatúra tobzódása, a demokrácia lábbal tiprása idején, lám, ez is lehetséges. Hiába, munkásőrnek egy baja.
