Vélemény és vita

Megjózanodás

A héten arról szóltak a hírek, hogy Moszkvában megdőlt a melegrekord. Szégyenszemre ja­nuár közepén is plusz három fok van

„Hát ezért történik minden” – koppantott a fejére Séry bácsi, aki híres volt a repedt hírű ivó hűséges törzsközönsége előtt éles eszéről és történelmi ismereteiről. Történelemtanár volt valaha a helyi iskolában, nem mellesleg kitartó népművelő.

„Direkt csinálják az amik ezt a felmelegedést!” – közölte ellentmondást nem tűrően. „A globális felmelegedést” – emelte fel szabad bal kezét a sarokban magányosan üldögélő egykori tűzoltó, aki emlékezett, valaha eminens volt az iskolában. „Így készítik elő az oroszok kinyírását. Tudják ők jól, hogy mi történt a Napóleonnal, meg aztán később a németekkel is! Tudják, ki az a Tél tábornok”?

A jelen levők némán hallgatták az öreget, aki egyre jobban belemelegedett. Érezni lehetett, hogy forr az agyvelő a koponyájában. „Értik? Ezért van minden. Ezért lépett ki a Trump a klímaegyezményből! Értik?! Az ukránokat benyelik, aztán onnan már csak egy köpés Moszkva. A Don-kanyar az Ukrajnában van ám! Tudták?” Lajcsi a bádogos, akiről Séry bácsi már az iskolában megmondta, hogy soha semmire sem fogja vinni azzal a frizurával meg hozzáállással – most megint közbeszólt, mint általában nyolcadikban is. „A ruszkiknál van az, fenét az ukránoknál. Összevissza beszél maga.” Én csendben ültem az ablaknál, eszem ágában sem volt beavatkozni.

Éles vita keletkezett, térkép nem lévén kéznél, a felek a kocsma valaha fehér falainak repedései segítségével igyekeztek az igazukról meggyőzni a hallgatóságot. És tényleg volt egy olyan hajszálér, amelyben meghúzódott egy jellegzetes kanyar. Ezt kinevezték a Don-kanyarnak. Lent a nagy folt a falon – az éppen aktuális beázás következménye –, kísértetiesen hasonlított a Fekete-tengerhez. Ebben nem is volt vita. Még a Krím-félsziget is tisztán kirajzolódott a radiátor felett. Már csak azon volt vita, hogy merre van Moszkva. A legtöbben úgy érezték, hogy már a WC-ajtón kell lennie, ahol a stilizált, nagybajuszú férfiarc volt található. „Ez a Sztálin Jóska, ott van Moszkva” – igyekezett eldönteni a vitát Kati, a valaha szebb napokat látott pultosnő. Ebben megegyeztek, mert mindannyiuknak terveik voltak még Katival.

Kis erőgyűjtés után az egykori tanár megint belefogott a magyarázatba. „Ez a klímavészhelyzet! Értik? Az oroszok tudják ezt. Ezért mondott le a kormány. Most mondta be a rádió. Mert túl meleg van.” A pult felett volt egy hangszóró, abból zene szólt, de óránként híreket mondtak, és nemrég tényleg arról beszéltek, hogy lemondott az orosz kormány. Ekkor mindenki elkezdett összevissza beszélni. Valaki Brezsnyevet utánozta, más a télapót emlegette, elhangzott néhány fajsúlyos káromkodás a „Karácsony” rovására, szóba került Karácsonyné, de javították Gyurcsánynéra: elszabadult a pokol. Végül abban maradtak, hogy a globális felmelegedést tényleg az amerikaiak csinálhatják, hogy lerohanhassák az oroszokat. (És lehet, hogy a kínaiak is benne vannak.) „És akkor mi visszakapjuk Kárpátalját” – szólt közbe egy notórius optimista. Kis csend telepedett az ivóra, de aztán az egykori bádogos hozzátette: „Mert az tényleg Ukrajnában van, nem úgy mint a Don-kanyar!” Ezen én is eltűnődtem.

„A rohadt életbe, de hideg van” – lépett be az ajtón az egykori benzinkutas, s mintha a havat verné le a ruhájáról furcsa mozdulatokkal a pulthoz lejtett. Úgy tűnt, mintha valami eszkimó táncot járna a nyitott ajtón beáramló fagyos levegőben. „Az oroszok Szibériából meg ide transzportálják a hideget” – hangzott egy gúnyos megjegyzés a belső teremből. Ott volt a csocsó meg a darts. Oda csak kiválasztottak szoktak bemenni, de hogy mi alapján választódtak ki, senki nem tudta. Hogy ki szólt, nem lehetett tudni, de bizonyos tiszteletet éreztek, mert ezt a furcsa idegen szót – transzportálják – minden nehézség nélkül mondta ki. (Később a nyomozás megállapította, hogy az illető látta délután az Star Trek sorozat egy részét, abban volt a transzporter. Meg a tulaj is ő volt.) „Nem kell félteni az oroszokat” – vélték egybehangzóan. Az egykori szappangyári segédmunkás állította, hogy ő már a múlt század hetvenes évei­ben megmondta, hogy a nagy kínai földrengést az oroszok csinálták, nehogy gusztusuk támadjon a sárgáknak Szibériára. Erre ugyan már senki nem emlékezett, de mindannyian elismerően bólogattak. Többször elhangzott, hogy a klímasemlegesség az fontos dolog. Szavak repkedtek, s pattantak vissza a síkos falakról. A még aktív postás ekkor látta eljönni az ő idejét és kijelentette, hogy „azt a Krétát, azt is az oroszok pénzelik, meg a Trump elleni impícsmentet is.” Nem láttam értelmét közbeszólni.

„Nincsenek véletlenek” – összegezte Séry bácsi a vitát a váratlanul beállt csendben. De a bádogos megint közbeszólt és a tisztelettudás minimumát sem tanúsította. (Ez a később felvett jegyzőkönyvben is szerepelt.) Azt bizonygatta, hogy véletlenek bizony vannak. Szó szót követett, s elhangzott az is, hogy az biztos nem véletlen, hogy a Séry bácsit kilencvenben nem csukták le. „De az már tényleg véletlen, hogy még nem kapta itt szájon senki” – feszítette a húrt az oktatási rendszerre kevéssé fogékony bádogos. Nem kétséges, hogy leginkább magának tett szemrehányást az elmaradt inzultust illetően.

Idáig szinte mindennap eljutottak. Tettlegességre soha nem került sor. Ilyenkor rendeltek valami töményet és a feszültség oldódni szokott. Nem így most. Erről a „véletlenről” mindenkinek volt véleménye pártállásra, anyagi helyzetre, személyes szimpátiára és ellenszenvre tekintet nélkül. Összevesztek még azok is, akik rendszerint összetartottak. Nehéz már rekonstruálni milyen témák merültek fel. Az biztos, hogy a rádiónak fontos szerepe volt a békétlenség kitörésében. Bömbölt a zene, a terem egyetlen nagy indulatban zsongott. Sok kis elégedetlenség, sérelem, okoskodás, tudálékosság, irigység mintha összeadódott volna, összefolyt volna kis erekből, patakokból egy nagy folyóba, s hirtelen megtörte volna ennek folyását egy meredek vízesés. Zuhant a terem, zuhantak az emberek, kezükből a poharak, kiestek az üvegek. Eltorzultak az arcok, lendültek a karok, lábak. „Hagyjatok” – hallatszott Kati rekedt segélykiáltása, szilánkok a földön, véres tekintetek, adott s kapott ütésektől égő halántékok. Valaki lecsapta a villanyórát. Hirtelen lett csend. Mintha megtört volna az idő. Emlékeztek a súlyos, szörnyű pillanatra, s talán elszégyellték magukat. Pár másodperc volt csak, a fény megint kigyúlt. Morogva csendben mentek ki az ajtón. Összehúzódzkodtak a hideg ellen, alig búcsúztak egymástól.

Nem mozdultam. A teremben oldalt, a beázott falnál, amelyen nemrég még a Don-kanyart keresték, ott feküdt a test. Arccal a föld felé, összerándulva. A belső teremből durva vonású férfi lépett ki. Kati rémülten állt a pultnál. Hamar kiért a mentő, a rendőr. Felvették a jegyzőkönyveket, tanúvallomásokat. Infarktus. Segíteni már nem lehetett. Őszes, hatvanas férfi volt. A zsebében megtalálták az iratait. Senki nem ismerte, nem járt ide. A hordágyon megnéztem az arcát. Bosszúsnak tűnt. Egyáltalán nem rémlett, hogy láttam azon az estén. Kati és a tulaj sem látta. Megkeresték a bádogost és Séry bácsit is. Semmi. További nyomozás nem is volt, de a jegyzőkönyvet alá kellett írnom. Ott láttam az illető nevét. Erdélyben született. Rokonai nem jöttek érte.

A kerület temettette. Engem hivatalból értesítettek. Az urna elhelyezésénél négyen voltunk. Megrendülten álltunk. Aztán az öreg tanár és a renitens diák egymást támogatva elindult a kerítés mentén lefelé a csúszós járdán. Egyedül maradtam. Véletlen lehetett, hogy tanúja voltam mindennek, vagy mégsem?

Nem tudom. De kibékülni vágytam magammal és a világgal. S elmondani, hogy mindenki hagyja abba a vicsorgást. Most még elszökhettek a felelősök és én is elsétálhatok, de a világ feltébolyodásába így belenehezednünk nem szabad. Jöjjön végre a finom erezetű megjózanodás.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Micsoda véletlen!

ĀFricska. A „függetlenek” támadásai a „migráncsozó, sorosozó, bértollnok, NER-lovag” kombó mindig akkor teljesedik ki, amikor a valóság szembejön velük, és arcul csapja őket

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Lehetetlen küldetés?

ĀA Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorstájékoztatójából kiderül, hogy 2019. január–novemberben 81 341 gyermek jött világra, ami másfél százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom