László Tamás

Vélemény és vita

Úrmutató

A szeptember 13–20. közötti, budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak köszönhetőena lelki megújulás éve is lehet 2020. Ennek kapcsán idézek fel a közelmúltból és a távolabbi korokból néhány történést

Négy éve a Lengyel Nagykövetség előtt, a lengyel abortusztörvény szigorítása ellen tüntetők előadtak egy szentáldozást megcsúfoló, kifejezetten vallásgyalázó performanszt. Egyikük püspöknek öltözött, felszólította a többieket, hogy „járuljanak szentáldozáshoz”, majd egy „abortusztabletta” feliratú zacskóból fehér tablettát tett a nyelvükre. Közben azt mondta: „Krisztus teste”. Az eset ellen a következő napokban több mint tízezren tiltakoztak a világhálón. A botrány megjárta a magyar bíróságokat. Elsőfokon még a tüntetőknek adtak igazat, a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla viszont elmarasztalta őket. Pénzbüntetésre, bocsánatkérésre, a performanszról szóló videó törlésére szólították fel a tüntetőket azzal az indoklással, hogy „még a katolikus egyházi szertartásokat kevéssé ismerő személyek számára is érthető módon gyalázkodó, sértő, megalázó” tartalmú performanszt adtak elő, ami „egyértelműen a vallás meggyalázásának minősül”.

A Kúria 2019 novemberében viszont ismételten a botránykeltőknek adott igazat, mondván, a katolikusok „tűrni kötelesek” a „véleménynyilvánítást”, ezzel azt a látszatot keltve, mintha ez az akció korlátozás nélküli „emberjogizmus” lenne. Az egyik bíró úgy nyilatkozott, hogy a döntéssel egyetért, bár az eset nem felel meg az ízlésének, mintha az csak a jó ízlésbe ütközne. Ez az ítélet sokak szerint súlyosan sérti az igazságosságot. Egyrészt a katolikusoktól elvitatja az érzékenység azon jogát, amelyet számtalan társadalmi csoport képviselőinek megad. Másrészt az abortusz totális támogatását semleges álláspontnak tételezi fel, viszont a katolikusok álláspontját ideológiainak, értékterheltnek tekinti. Ennél sokkal súlyosabb volt a botránynak az Eucharisztiával kapcsolatos eleme, mert az tudatos és akart vallásgyalázás volt.

Az eset kapcsán sokan érezték úgy – némi túlzással, de joggal –, hogy keresztényüldözés nemcsak a Közel-Keleten és a muszlim világban van, hanem itt, Európában, Magyarországon is.

A Kúria a fennálló törvények alapján megerősíthette volna a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét. Nem tette.

Mik is ezek a fennálló törvények? Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában ez áll: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. (…) Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra”. „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek (…) jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.” És végül: „… a keresztény kultúra védelme az állam minden szervének kötelessége.” Megjegyezzük, Schanda Balázs alkotmánybírót idézve, hogy „átfogó megközelítéssel a keresztény kultúra nem értelmezhető keresztény hit nélkül: a kultúra a hitből sarjadt ki”, ezért jelenthető ki túlzás nélkül a vallásgyalázás ténye.

Felidézek egy közel háromszáz évvel korábbi eseményt is: 1729-ben, Győrben, a bazilikába tartó körmenet során a ministránsok között egy álruhába öltözött, szökött katonát vett észre a várőrség és elfogta. A dulakodás közben a pap kezéből kiütötték a szentségmutatót, amely összetört. A botrányos esemény heves tiltakozást váltott ki. A győri püspök elégtételt követelt. Ennek hatására készült a Püspökvár tövében, ott, ahol az úrmutató összetört, Győr egyik legszebb barokk emlékműve, a Frigyláda-szobor, amelyet III. Károly király (VI. Károly néven német-római császár) emeltetett 1731-ben az oltáriszentségen esett sérelem kiengesztelésére, a győri zsoldos katonák ellátmányából. Így büntette meg azokat, akik a botrányt okozták.

Érdemes számba venni az azóta eltelt háromszáz év történé­seit a kereszténység szemszögéből: a jakobinusoktól a két – egymással párhuzamosan futó – vörös és barna diktatúra, a nemzetközi és nemzeti szocializmus nyílt keresztényüldözésén át, a mostani – hihetetlen erkölcsi és lelki kártételt okozó – liberalizmusig.

Miért van az Eucharisztiának ilyen különleges jelentősége, hogy a 18. században az állam akkori feje állíttatott szobrot engesztelésül? Azért, mert az Eucharisztia – Krisztus testének és vérének áldozata kenyér és bor színe alatt – keresztény létünk forrása és csúcsa, amit Krisztus az utolsó vacsora alkalmával alapított. Babits Mihály fogalmaz gyönyörűen erről Eucha­ristia című versében: „Az Úr nem ment el, itt maradt. / Őbelőle táplálkozunk. / Óh különös, szent, nagy titok! / Az Istent esszük…”

Az ezévit megelőzően 1938-bantartották fővárosunkban a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amikor Budapest a „béke és a szeretet városává vált egy felfordult világ közepén”, egy évvel a második világháború kitörése előtt, Sztálin és Hitler árnyékában (utóbbi megtiltotta, hogy a németek és az osztrákok eljöjjenek az eseményre).

A számos áthallás miatt érdemes felidézni Pacelli bíboros – a későbbi XII. Pius pápa, aki mélységesen elítélte mindkét totalitarizmust, a nácirendszert éppúgy, mint a szovjet bolsevizmust – 1938-ban elmondott beszédét: „Az eucharisztikus Krisztussal ma is úgy bánnak, ahogyan bántak Krisztussal földi életében. Krisztus szenvedése Betlehemtől és a Golgotától az idők végezetéig tart. Ez a keresztény szív számára megpróbáltatást és szenvedést okozhat, de nem lehet akadálya hitének. Hol van ma Heródes és Pilátus? Hol van Néró, Dioklécián és Juliánus aposztata? Hol vannak az első századok keresztényüldözői? Porrá és hamuvá lettek a kereszténység ellenségei. A győztes: az Oltáriszentség Krisztusa! (…) Ő lesz a győztes továbbra is! Az istentagadás és istengyűlölet apostolai hiába akarják Krisztus művét, sőt nevét is száműzni az államból, a hívek szívéből. (…) Az Oltáriszentség az emberiség számára hitünk foglalata, a szentség iskolája.”

Így jutunk el a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz, ami Erdő Péter bíborosszerint „könyörgés az életért és a megújulásért”, majd többek között így folytatja: „Érdekes, hogy Ferenc pápa összekapcsolta az Eucha­risztiát a betlehemállítással. A betlehem arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten emberré lett, az Eucharisztia pedig azt jelenti, hogy közöttünk is maradt.”

Nem bízunk abban, hogy a Lengyel Nagykövetség előtt bárki szobrot állítana, de hiszünk abban, hogy a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a magyarság és egész Európa számára valóban a lelki megújulás forrása lesz.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Ha majd a jognak asztalánál…

ĀA kormány ki akar törni a politikai korrektség béklyójából, mert ráébredt, a bűnözők lázadása a börtönviszonyok ellen nem más, mint provokáció

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A múló idő nyomában (3.)

ĀA fejlesztés abból állt, hogy vettünk egy német antennát, lemásoltuk, és utána jött a kínlódás, hogy a mi antennánk elektromos jellemzőiben is megközelítse az eredetit

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom