Vörös foltok

Ez a centenárium enyhén szólva nem éppen a szokványos darabok közé tartozik. Egy nemzetgyilkossági kísérletre emlékeztet. Nem is akárhogyan. És nem is akármilyen konklúziókkal.

Két könyv előttem, látszólag csak kiindulópontnak – valójában alighanem nemcsak ennek számítanak, nemcsak az origónak, de a lényegek lényegének, száz esztendő kvintesszenciájának is. Egy délvidéki származású nemzettársunk, a Magyarkanizsán született Dobó Attila vaskos, nagy formátumú kötetben szinte hűvös tárgyilagossággal ismerteti mindazt, ami történt, a cím is a lehető leghétköznapibb, a legprózaibb: A trianoni békediktátum. A másik könyvet (A béke kálvária­útján) hivatásos újságíró, Benda Jenő írta: ő volt az 1920 januárjának elejétől Párizsban tárgyaló magyar békedelegáció – ma így mondanánk – fősajtósa: tudósító, aki a gróf Apponyi Albert által vezetett küldöttség által átéltekről számolt be lapjának, a Pesti Hírlapnak és így a magyar közvéleménynek.

Azokban a száz évvel ezelőtti napokban, egészen pontosan január 16-án, Apponyi nagy beszédének napján Benda többek között a következőket írja naplójába: „Amikor Apponyi befejezte mondandóját, Clemenceau egészen váratlanul azt mondotta: – Van valaki, aki kérdezni óhajtana gróf Apponyi úrtól? És Lloyd George felé fordult. – Yes, I would like! (Igen, én szeretnék!) – hangzott egyszerre Lloyd George hangja. Azután Apponyi felé fordult: – A Magyarország számára kijelölt határokon túl laknak-e egy tömbben magyarok? (…) érdeklődve hajolt a kiterített térkép fölé. Lord Curzon is közelebb húzódott. Nitti fölállt a helyéről, és szintén a térkép fölé hajolt. A titkárok is csoportosultak, és illendő távolságból kíváncsiskodtak. Macui, a kis termetű japán is közeledett, nyújtogatta a nyakát, hogy valamit meglásson, a Nitti széles háta azonban minden kilátást elfogott előle. Apponyi elkezdte részletesen magyarázni a térképet. Clemenceau pár percig a helyéről figyelte mindezt, azután maga is fölállt, és odalépett Apponyi mellé, aki egymás után mutatott rá a Csallóközben, Ruszka-Krajnában, Erdélyben, Arad környékén, a Bácskában rekedt nagy vörös foltokra: a magyar nemzettest vérző sebeire. – És ezeket az adatokat önök dokumentumokkal is tudják igazolni? – kérdezte Lloyd George. – Természetesen! – felelte Apponyi.”

Dobó Attila könyvében egyebek között ez olvasható: „1920. január 16-án tartotta Párizsban védőbeszédét gróf Apponyi Albert, és másnap már nem Clemenceau volt a francia miniszterelnök. (…) Clemenceau románbarát volt, bár Bratianut állítólag ki nem állhatta.(…) Benes erős befolyást gyakorolt rá. (…) hogy a magyarokat gyűlölte volna, nem bizonyított. Magyar menye volt: Michnay Ida, akitől fia később elvált. Clemenceau volt az egyetlen, aki Közép-Európát valamennyire ismerte – Karlsbadba (Karlovy Vary) járt kezelésre, itt ismerte meg Rudolf trónörököst is, akit állítólag kedvelt. De Bécsben is udvarolt – testvére egy bécsi lányt vett feleségül.”

Foltok – foltok mindenfelé.

Benda beszámolója másnap, január 17-én: „Ma délelőtt Teleki Pál grófot látogattam meg a szobájában. Nagyon érdekelt, mi a véleménye a békeszerződésről ennek a kiváló tudósnak (…) idejegyzek néhány kifejező mondatot abból, amit tőle hallottam: – Ha nem magyar, hanem hottentotta geográfus volnék, akkor is az volna a véleményem, hogy Magyarország számára csak egyetlenegy határ lehetséges, és ez: a Kárpátok vonala. (…) Az a szükségszerűség, ami a történelmi Magyarországot ezer éven keresztül együtt tartotta, ezután is tovább működik. (…) A Kárpátokat maga a természet helyezte el a föld arculatán. Nincsen olyan hatalom, ami ezeket el tudná mozdítani a helyükről.”

Dobó Attila könyvében ezt írja David Lloyd George (1863-1945) brit miniszterelnökről: „Annyira rugalmas politikát folytatott, hogy sokszor saját véleményével is szembekerült. De ez nem zavarta, mint ahogyan földrajzi tájékozatlansága sem. »Hol az ördögbe van az a Bánság«, kérdezte az egyik tárgyaláson.”

Miután a magyar békedelegáció Párizsból hazaindul, Benda idézi, mit mond útközben Apponyi Albert: „…nem csüggedünk (…) minden attól függ, hogy a nemzetben meglesz-e a bizalom a jövőben, férfias összetartás, komoly munkakedv nagy céljaink megvalósítá­sáig. Az bizonyos, nem kell temetésről beszélni akkor, amikor újraébredésről van szó.”

Apponyinak tulajdonítják azt a mon­dást (Benda nem ír erről), amit újabban olykor idézni szoktak: „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz mindazon országok temetésén, amelyek most itt Magyarország sírját megásták.” Egyik jó ismerősöm nemrégiben Német- és Franciaországban járt, és hazatérve döbbenten számolt be végzetes tapasztalatairól. Ha legközelebb arra jársz, vigyél nekik koszorúkat a saját sírjukra, mondta egyik barátja.