Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A Hiedelmek Könyve

A liberális modellben az ember kapja az állati szerepet, „éntudata” is teljes mértékben liberális demokrata, hiszen a modell szerint a szimbolikus tereket a fölöttes én helyébe lépő, mindenek fölötti állatkertfőnökség határozza meg

Az információsnak nevezett társadalom egyik legnagyobb harca nem a tudás és a hit, hanem a józan ész és a hiedelmek közt zajlik. Néhány széljegyzet kevés a hit és tudás elválaszthatatlanságnak bizonyítására. A bizonyítás helyett amúgy is a kérdezés a célunk, amit nemigen szeretnek a liberális demokraták, akik még arra sem kérdeznek rá, hogy az autonómia tényleg egyenlő-e azzal, hogy szabad akaratunkból és önállóan pusztítsuk-e el magunkat, vagy hogy az anatómia megengedi-e az emberi szépség bonctanának mesterséges átalakítását.

A „tükör által” nem homályosan, hanem talányokban látunk, és az apostoli színről színre látás, a végső tudás alapja is a hit, amely tele van kételkedéssel, de magában rejti a bizonyítékot, például azt, hogy a szeretet sem sajátítható ki. Még egy pápa által sem. A „már a régi görögök is” hivatkozástól, Augustinuson és Pascalon keresztül érkezünk el Polányi Mihályig, akit Csányi Vilmos és Tóth Balázs ugyan nem említ, amikor megkérdezi a hiedelmeinkről szóló könyv előszavában, hogy az internet kínálta információk halmazában a „tudás” valóban ott rejtőzik-e, érdemes átgondolnunk a tudásnak vélt hiedelmek és a tudatlanságnak bélyegzett hit ellentmondásait. Nietzsche kinevette a hitbizonyosság híveit, amikor az intellektuális lelkiismeretről írt Vidám tudomány című könyvében, a hívő ember szemére vetette, hogy nem kérdez. Nem számolt vele, hogy a hívő folyamatosan kérdez, és nem a hiedelme, az irányítható véletlen, hanem a hite, a kegyelemszerű véletlenség adja meg számára a bizonyosságot. Hogy nem fölösleges kellék az Isten kabátjának zsinórján, hanem ő maga a zsinór.

Nem hiszünk Istenben, abban viszont igen, hogy három nyelvet is megtanulhatunk egy hét alatt? Nem hiszünk a megváltásban, de a megváltásreceptekre sok pénzt áldozunk? Azt sem fogadjuk el, hogy egyszer megöregszünk, azt gondoljuk, hogy az örök fiatalság fog megváltani a haláltól, közben a fiatalságot próbáljuk a plasztikázott arcunkhoz idomítani. A másság feltétlen elfogadásának hirdetése közben csak azt nem mondjuk ki, hogy a másságnak is vannak határai, mert ha valaki más, mint amilyen másnak mi szeretnénk látni, akkor az ember, az ország, a nemzet jogállamiságot tipró antidemokrata? Hogy hiedelmeink szerint a csürhe és a nyáj között csak az a különbség, hogy az elmebeteg csürhe sokkal tudatosabb, mint Jézus nyája? Hogy Weöres Sándor birkaiskolájának üzenete is kényelmetlen volna számukra, mert tudják, hogy a bégetés nem egyenlő az imádkozással?

Csányi Vilmos és Tóth Balázs számos értékes információval lát el, például azt is világossá teszik, hogy „ha ismerjük egy adott faj agyának modellezési lehetőségeit, ki tudjuk számítani, hogy bizonyos ismeretek birtokában milyen következtetésekre lesz képes az állat, megmondhatjuk, hogy mire gondol, egyáltalán miről gondolkodhat”.

A liberális modellben (s ezt szigorúan csak a cédula kommentárjában jelöljük) az ember kapja az állati szerepet, „éntudata” is teljes mértékben liberális demokrata, hiszen a modell szerint a szimbolikus tereket a fölöttes én helyébe lépő, mindenek fölötti állatkertfőnökség határozza meg. Azt a hiedelmet is, hogy ha a szerencsétlen menekültet behatoló, invazív migránsnak nevezzük, és a genderizmust más izmusokhoz (fasizmushoz, kommunizmushoz) hasonlítjuk, akkor szalonképtelenekké válunk az állatkertben. (Ahol azért nincs közös ketrecben az oroszlán és a gnú, mert az együttlét következménye belátható, ezzel szemben a globális liberális állatkertfőnökség próbálja elhitetni, hogy az oroszlán és a gnú egyszer ugyanabban a ketrecben fogja szeretgetni egymást.)

A szociális rangsorban, az újraformálódó hiedelmek szerint a liberális áll az élen, aki még azt is el tudja képzelni: ő tulajdonképpen demokrata, mert megengedi, hogy mindenki más mögötte álljon, és a fizikai erőképesség helyett, noha azt sem rest fitogtatni, a nyelvet és kultúrát használva próbálja betölteni ezt a magasabb pozíciót a hiedelmek alapján. Ezt sem én mondtam, hanem az említett könyvben olvasom, tudniillik „a hiedelmek a közösségi kommunikáció során jelennek meg – olyan gondolatok ezek, amelyeket a csoport minden tagja igaznak tart és elfogad”. E hiedelmek szerint tehát az oroszlán és a gnú örökös barátok, az „LMBTQSTB.” pedig az emberiség megújhodásának egyetlen hiteles garanciája.

Milyen jó is volna elviccelődni ezzel, de a helyzet nem alkalmas a viccelődésre. „Szerkesztett gondolatok”, a hit helyett bizonyossággá emelt hiedelmek alakítják a viselkedést, a rítusokat. Beszélgetéseink nem a hiedelmek cseréi, hanem például a klímavédelem vagy az érzékenyítő történetírás hiedelmébe ágyazott direktívák átadásai. Augustinus már megkülönböztette a hiszékenységet, a történetet és a hitet, a 21. században viszont a hit történetének kell megküzdenie a tudásba csomagolt hiszékenységgel.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Hol a szabadság mostanában?

ĀMi történne, ha mi, magyar keresztények arra buzdítottuk volna keresztény testvéreinket, hogy tegyék tönkre a nem keresztény, esetleg bármely más országból ide költözött, itt élő emberek vallási ünnepeit. Égig érne a világbotrány. Ennyit a kettős mércéről

Boros Imre

Boros Imre

A diktatúra pénzforgalmi megnyilvánulásai

ĀA legutóbbi szégyenletes antidemokratikus pénzforgalmi gyakorlat az úgynevezett devizaalapú hitelezés volt, máig ható, romboló szociális hatásokkal. Ennél az esetnél felettébb indokolt, hogy az államhatalmi és a jogszolgálati rásegítéseket is megemlítsük