A Párhuzamosok Könyve

Hiszen egy számunkra megfoghatatlan dologról van szó, a végtelenről, a végtelenített egyenesekről. Pilinszky a végtelenített egyenessel nem mást célzott meg, mint az örökkévalóságot, oda helyezte Jézust. Mintegy a végtelen végpontjába, és ezzel meg is oldotta az euklidészi és a Bolyai–Lobacsevszkij-féle geometria ellentmondásait.

Bolyai János és Lobacsevszkij a másikról mit sem tudva, párhuzamosan alkották meg nem euklidészi geometriai tételeiket, és azok is hallották már az állítást, amely szerint a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, akik az ilyen matematikai és filozofikus területeken elbizonytalanodnak. Az euklidészi geometriában két vonal épp attól párhuzamos, hogy soha nem metszi egymást, tehát nem találkoznak. Ha viszont eljutunk a végtelenbe, ahol valóságossá válik az elképzelhetetlen, ott minden elképzelhető még a párhuzamosok találkozása is.

Pilinszky és az Evangélium ezt a végtelent teszi valóságossá Jézusban, nem is a karácsonnyal, hanem az Ígérettel és fogantatással kezdődő, s nem is a kereszthalállal, hanem a mennybemenetellel és pünkösddel záruló üdvtörténetben. Most épp a karácsony adja az apropót, hogy cédulákat gyűjtsünk a Párhuzamosok Könyvéhez. Mert a párhuzamos életeknek a metszéspontja a közös hit, és ehhez nem is kell a végtelenbe mennünk, elég, ha itt és most az egyszer már beváltott Ígéretre hagyatkozunk.

A matematikus, filozófus és esztéta Surányi László a Bolyai–Lobacsevszkij-féle geometria apropóján írta több mint húsz évvel ezelőtt, hogy a párhuzamos egyenesek hasonlítanak egy olyan közösséghez, amelynek tagjai már kiléptek a közös mítoszból, és nem léptek be a logosz, a tudás, a bölcsesség terébe – „önmaguk felé fordulnak, és megmaradnak egymástól egyforma távolságban pályájukon, közeledés és távolodás, találkozás és búcsú nélkül”. A párhuzamosoknak nincs közös pontjuk a múltjukban és jövőjükben, de nincs a jelenükben sem. Ezeknek a párhuzamos közösségek­nek a „tagjai együtt, de egymástól áthidalhatatlan távolsággal elválasztva szemlélik azt, ami a régmúlt, és az elérhetetlen távol ködös mítoszaiba vonult vissza”. Amit pedig közösen szemlélnek, azt „sem közös genezisként, sem közös megváltásként nem tudják megjeleníteni”.

Mit mond ez nekünk, akik nem csak karácsony idején hallunk egyre többet a párhuzamos társadalmakról, amelyek a sokáig elhazudott no-go zónák formájában is megtestesülnek? Az egyszerű válasz szerint ezek a párhuzamos társadalmak soha nem fognak egymással találkozni, ha mégis, annak tragédia lesz a vége, mert a végtelen végpontjában nincs közös nevező. A tragédia végén nem Jézus és nem az Ember áll, hanem az „új ember”, aki már nem európai. A fent idézett Surányi szerint Bolyaiék párhuzamos egyenesei láthatóvá teszik a modern tragikum képét: a törést. Előtérbe kerül az ellentétek világa, a széttartás, háttérbe szorul az összehasonlíthatóság, nagyobb ellenállást kell legyőzni, hogy létrejöhessenek a szabályos geometriai formák. Nincsenek háromszögek (Szentháromság-szögek) és négyzetek (nincs teljesség és harmónia, nincs megbékélés). Ezt a tragikumot Bartók is bemutatta, akit szintén jellemzett „a klasszikus alakzatok mögött meghúzódó törések szigorú, a zeneileg széppel látszólag szembefeszülő” erők megidézése.

A párhuzamosokhoz keresve az irodalmi párhuzamokat sok játékos kísérlet kívánkozik a cédulákra (a költői formaelvektől kezdve a Párhuzamos történeteken keresztül a slam poetry műfajáig), azonban Karinthy Frigyesnél állunk meg. A mennyei riport Epilógusában olvassuk, Bolyaira is hivatkozva: „Itt, közvetlenül mellettem, szaladnak össze a sokat vitatott párhuzamos vonalak. Ebből tudom, hogy a Végtelenben vagyok. […] Kant közli velem, hogy ezek a vonalak, szögek, mértani és matematikai kategóriák konvenciók csak: az emberi értelem teremtette és alkotta őket olyannak, amilyennek neki tetszett, ha akarom, találkoznak, ha akarom, nem találkoznak.” A Címszavak a Nagy Enciklopédiához pedig már a liberális logikát is bemutatja: „a párhuzamos vonal elképzelése az én szuverén jogom, olyannak képzelem, amilyennek tetszik. […] Ha mi, a szellem gentlemanjei, egyszer megállapodtunk abban, hogy a párhuzamos vonalak nem találkoznak, illetve hogy korrekt párhuzamos vonalaknak csak azokat tartjuk, amelyek nem találkoznak – akkor erről a találkozásról beszélni éppolyan erkölcstelen, sőt illetlen dolog, mint véteni […] a kártya játékszabályai ellen.”

Azt hiszem, itt van elásva a párhuzamosságok ellentmondásának titka. Ha mi úgy gondoljuk, akkor léteznek, ha mi nem úgy gondoljuk, akkor nem léteznek. Az a szerencse, hogy még mindig van egy olyan közös hit, amely szerint nem az van, amit mi akarunk, hanem ahogy Ő látja jónak. Mert a párhuzamosok találkozásának csak a Jézus nélküliség lehet az akadálya.