Kondor Katalin

Vélemény és vita

Levél Mihályi Győzőhöz

Mindig akad hamis tanú, hogy revansot vegyen azon, aki az igazságot nyilvánosságra hozza

Kedves Mihályi Úr!

Közlöm Önnel, hogy régóta figye­lem én magát! Mondhatnám hosszú évek óta. S ezzel máris bizonyítom, hogy milyen alapos és megfontolt vagyok, hiszen több évtizedet szenteltem az Ön megfigyelésének, helyesebben tanulmányozásának, véleményem tehát cseppet sem elhamarkodott.

Vegyük csak sorra, mire jutottam! Először is – bár ismeretségünk felületesnek mondható – igen sokszor találkoztunk futtában. Színházakban, anno a rádióban, televízióban, sőt még az utcán is. Ön megannyi alkalommal köszönt nekem. Nem motyogott nem létező bajsza alatt, nem fejbólintással jelezte, hogy észrevett, hanem érthetően mondta: Kezét csókolom. És! És ezen közben hamiskásan mosolygott. Még a szemével is! Tekintetében ott bujkált valami – valami meghatározhatatlan, valami olyasmi, hogy Ön szívesen köszön.

Mit mondjak, kirázott a hideg! És arra gondoltam, csak nem azért viselkedik így ez az ember, mert akar valamit? Ezért résen is voltam! Úgy döntöttem, ha legközelebb megint mosolyogva köszön, netán belegyalogol a minimum egy méter sugarú aurámba, akkor végképp gyanakodni kezdek. És eljött ez az idő! Újból szembejött velem – és felháborító, de újra mosolygott. Megpróbáltam úgy tenni, mintha nem venném észre, ám alakításom rossz lehetett, mert jól artikulálva, félreismerhetetlen hangján ezúttal is azt mondta: Kezét csókolom!

Na, ekkor határoztam el, hogy nem bírom tovább. Ország-világ tudomására hozom, hogy Ön akar valamit tőlem! Különben mi a fenének mosolyogna s köszönne olyan hangosan, hogy még a Paulay Ede utca túloldalán is meghallom? Ráadásul nemrégiben bemutatón voltam az Új Színházban. Meglehetősen nagy tömeg volt az aulában, én pedig éppen cseverészni kezdtem rég nem látott ismerőseimmel, és egyszer csak Ön, Mihályi úr előbújt a tömegből. (Azt hiszi, mert Győzőnek hívják, engem le tud győzni? Kizárt dolog.) Szendén lesütöttem a szemem, mintha a cipőmet kémlelném, elég tiszta-e. Két másodperc múltán diadalmasan felemeltem tekintetemet, hát nem éppen akkor ért mellém! És maga megint mosolyogva, a napszakot figyelembe se véve, nem azt mondta, hogy jó estét, hanem: Kezét csókolom! Ez már több a soknál, gondoltam, és persze hamarosan megjött a bizonyíték is. A Kék róka című Herczeg Ferenc-darabot néztük, s maga bizony két hosszú felvonáson át fondorlatok tömegét bedobva, hamiskás mosolyával addig kábította-csábította az egyik legszebb színésznőt, amíg az végül be nem adta a derekát. Erről szólt a darab, s ez nagyon helytelen.

Szerintem egyébként Ön nekem játszott. Engem akart felzaklatni. Ezt ugyan bizonyítani nem tudom, de Ön nagyon jól tudja, hogy a női ösztönök igen jól működnek. Végül aztán arra jutottam, a nyilvánosság elé lépek, s a színház igazgatóját, nevezetesen Dörner Györgyöt feljelentem az illetékeseknél. Kérjék csak számon rajta, hogyan merészeli ezt a Mihályit alkalmazni? Aki a csábítás magasiskoláját adja elő, rossz példát mutatva a teremtés koronáinak. Karácsony főpolgármester úrnak meg azt fogom tanácsolni, azonnal tiltsa be és le az összes Herczeg Ferenc darabot, a Kék rókát mindenesetre haladéktalanul, hiszen bizonyára a néhai író tehet arról, hogy ez a színház kiérdemelte a zaklató színház elnevezést.

Kedves Mihályi úr, remélem beismeri, hogy nekem van igazam és Ön meg az Önhöz hasonlók soha többé nem lépnek színpadra. Akkor leszünk mi, csábítástól, zaklatástól meggyötört nők végre nyugodtak.
*
Komolyra fordítva a szót, úgy látszik, nem tudunk meglenni balhék és műbalhék nélkül. Ha netán valami tragédia történik – mint például a győri késelő diák esete – ahelyett, hogy okosan megvitatnánk a kiváltó okokat, s az ilyen esetek elleni védekezés lehetséges módozatait, ahelyett rögvest megérkezik álliberális oldalról a vádaskodás. Rögtön lehet csépelni az aktuális kultuszminisztert, előbújik az álliberális szakszervezet is, haladéktalan intézkedést követelve, megoldási javaslat nélkül persze. Ha egy színházban valami erkölcstelen eset fordul elő, ráadásul a vezetőség tudtával, akkor nem a helyes következtetéseket vonják le, hanem elterelve a figyelmet, azonnal vádolni kezdik az „ellenfél színházának” egyik tagját. Bizonyítékok nélkül persze. És itt a lényeg!

Sajnos biztosak lehetünk abban, hogy ez a gyakorlat folytatódni fog. Karaktergyilkosságnak hívják az ilyesmit. Meg nemtelen bosszúnak. S ilyenekre bizton számíthatunk, egészen addig, amíg ebben az országban a rágalmakkal, gyanúsítgatásokkal előállóktól meg nem követelik állításaik bizonyítását. Továbbá abban is biztosak lehetünk, hogy mindig akad majd valaki – van az a pénz – aki hamis tanúzásra is hajlandó, pusztán csak azért, hogy revansot vegyen azon, aki az igazságot nyilvánosságra meri hozni.

Vélhetően ez az oka Mihályi Győző hírbe hozásának is. Még az sincs kizárva – mert egy bizonyos ital reklámszövegét ő mondja –, hogy rágalmazásában az irigységfaktor sem éppen elhanyagolható tényező.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Gréczy, a macsó

ĀFricska. Ahogy egy Fricskához illik, próbálkozzunk a Gréczy-ügy dialektikus feldolgozásával

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Karácsonyi ajándékok

ĀKarácsony előtt ismét nyilvánvalóvá vált: a liberális cinizmus és értékrombolás után maradó romokat újra és újra le kell bontani, és mindent újjáépíteni. Nem kézzel, hanem szívvel és lélekkel