Vélemény és vita

Mikor lesz a világvége?

Az ENSZ klímamodelljét nagyon sok szakember nem fogadja el. Megkérdőjelezik, hogy vajon a modell helyesen írja-e le az üvegházhatás, a levegő szén-dioxid-tartalma és a Föld hőmérséklete közötti összefüggést

„Az első angyal megfújta a harsonát. Erre vérrel vegyes jégeső és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett, a fák harmada pernyévé lett, és a zöldellő fű mind elhamvadt” (Jel 8.7). Így látta János a világvégét a Patmosz nevű szigeten, igaz, hogy mikor következik be, azt nem jövendölte meg.

A János óta eltelt kétezer évben azután még számos világvégejóslat született, szinte azt lehet mondani, hogy valamely alkimista, asztrológus vagy tudós, ha egy kicsit is adott magára, készített egy világvége-előrejelzést, Newton például 2060-ra tette az időpontját. A középkor kis jégkorszaka által gyötört, fázó éhező, pestisjárvány által sújtott embere különösen fogékony volt a halálváró eszmékre, amelyeket számos költeményben, zenében, festményen örökített meg. E korból emlékezetes például a Buonamico Buffalmacco halál diadalát ábrázoló freskója Pisában és ifjabb Hans Holbein negyven fametszete a 16. század első feléből. A 19. század elején Mal­thus úgy vélte, a mezőgazdasági javak korlátozott volta behatárolja és a létminimumon tartja az emberiséget, Madách kortárs tudósai négyezer évet adtak még a világnak, azután kihűl a Nap. Az 1960-as évek végén alakult Római Klub előrejelzése szerint 2000-re a legfontosabb nyersanyagok kifogynak, a 21. század közepére a világgazdaság összeomlik.

Eddig azonban még nem fogytak ki a nyers­-anyagok, és ma a Föld nyolcszor annyi embernek ad élelmet, mint Malthus korában. De a régiek helyébe új félelmek léptek. Míg az 1970-es években a Föld lehűlésétől féltünk, most a Föld felmelegedése miatt pánikolunk. Az ENSZ Környezetvédelmi programja (UNEP) 2019. évi jelentése a jelenlegi tendenciák változatlansága esetére 3,5 Cel­sius-fokos hőmérséklet-növekedést jelez előre, amely miatt sokan környezeti katasztrófát, pusztító felmelegedést vizionálnak.

De valószínűek-e ezek az előrejelzések? Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) modelljei ugyanis abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a klímaváltozást (a Föld felmelegedését) emberi tevékenység (főleg az energiatermelés szén-dioxid kibocsátása) okozza, és természetesen arra a következtetésre jutnak, hogy a szén-dioxid további kibocsátása még inkább fokozza a felmelegedést. Így a megoldás – a modellek szerint – az ember tevékenységéhez köthető szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentése, amelynek révén tizedfok pontossággal szabályozható a Föld hőmérséklete. Például ha a Föld hőmérsékletét – a párizsi éghajlatvédelmi egyezménynek megfelelően – nem enged-jük többel, mint 1,5 Celsius-fokkal az iparosodás előtti hőmérséklet fölé emelkedni, akkor 2020 és 2030 között a szén-dioxid-emissziót évi 7,6 százalékkal kell csökkenteni. Ez azt jelenti, hogy a 2018. évi 55,3 gigatonnás (mil­liárd tonnás) globális kibocsátást 2030-ig 25,8 gigatonnára kellene csökkenteni. Erre még az ENSZ-anyag is azt mondja, hogy lehetetlen.

Ezt a modellt és a mögötte lévő koncep­ciót azonban a klímaváltozással foglalkozó szakemberek közül nagyon sok nem fogadja el. Először is megkérdőjelezik azt, hogy vajon a modell helyesen írja-e le az üvegházhatás, vagyis a levegő szén-dioxid-tartalma és a Föld hőmérséklete közötti összefüggést. Miskolci Ferenc szerint, aki egész életében légkörfizikával foglalkozott (többek között a NASA-nál is), az IPCC-modell nem megfelelően veszi figyelembe a felhőzetet (ami minden időben a Föld kétharmadát borítja), és az óceánok hatását sem, holott az hőkapacitásánál fogva döntően határozza meg a Föld hőmérsékletét, illetve annak változását. A modellek azt sem veszik figyelembe, hogy a szén-dioxid üvegházhatása egy idő után telítődik, a hatás nem lesz erősebb, akármennyi is lesz a légkörben a szén-dioxid. Ezt szemléletesen úgy kell elképzelni, mintha egy lámpa elé egy homályos üveget tennénk, ami leveszi a fény felét, ha még több ilyen üveget teszünk, annak egyre kisebb a hatása, mert a többiek a fény túlnyomó részét már elnyelték. E hatás miatt a felmelegedés lényegesen kisebb mértékű, mint ahogy azt a modell előre jelzi.

Mások azt hangsúlyozzák, hogy a szén-dioxid és a felmelegedés oksági kapcsolata megkérdőjelezhető. Az elmúlt nyolcszázezer évre visszamenő adatok ugyan azt mutatják, hogy a Föld hőmérséklete és a légkör szén-dioxid-tartalma között szoros a korreláció, de azt nem lehet tudni, hogy a melegedés vagy a szén-dioxid-koncentráció növekedése volt-e előbb, tehát melyik okozza a másikat. Sőt vannak, akik határozottan azt állítják, hogy a melegedés okozza a szén-dioxid-koncentráció növekedését, mert például az óceánok melegebb vize kevesebb szén-dioxidot köt meg. A múltban már számos ilyen ciklus lejátszódott, még mielőtt az ember feltalálta volna a gőzgépet. De még a legenyhébb kritikus, Jánosi Imre, az MTA doktora is azt állítja, hogy a klímaváltozás az tény, de nem igazán tudjuk az okát, hasonlóképpen nem tudjuk, hogy mit lehetne tenni ellene. Jánosi egyik előadásában főleg arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás nem rendkívüli dolog, a klíma mindig is változott. A természeti katasztrófák (például a hurrikánok) esetében sincs határozott növekedési trend, az emberek száma viszont hatalmas mértékben növekedett az iparosítás előtti korszakhoz képest, ezért a viharok vagy más romboló természeti jelenségek károkozása is nagyobb.

A külföldi „klímaszkeptikusok” közül talán legismertebb Patrick Moore kanadai bio­lógus, aki a Greenpeace mozgalom egyik alapítója, és másfél évtizeden keresztül vezetőségi tagja is volt, de amikor a Greenpeace a klórt kinevezte az emberiség ellenségének, otthagyta őket. Moore azt hangsúlyozza, hogy a környezetvédelemnek a tudományon, a tényeken és a logikán kell alapulnia, ezzel szemben a Greenpeace gyakran fordul olyan eszközökhöz, mint a szenzációkeltés, a félreinformálás és a félelemkeltés. Moore szerint semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra nézve, hogy az emberi tevékenység által kibocsátott szén-dioxid a közeljövőben a Föld elviselhetetlen felmelegedését okozná. Ötvenmillió évvel ezelőtt a jelenleginél sokkal (16 fokkal) melegebb volt, és ekkor, ebben a szubtrópusi környezetben, alakultak ki robbanásszerűen a mai élőlények ősei. A szén-dioxid tehát nem szennyező anyag, ahogy azt a zöldaktivisták gyakran ábrázolják, hanem az élet egyik alapja. Hiszen szénből épülnek fel a növények, a növényekből az állatok és az ember is. A szén-dioxidnak, akárcsak a víznek, megvan a maga körforgása a természetben.

A legutóbb kiadott ENSZ-jelentés tele van riogatással, hogy az egyes országok nem teljesítették a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó vállalásaikat, és ezért most még radikálisabb csökkentésre van szükség, hogy a klímamodellek által jósolt környezeti katasztrófa elkerülhető legyen. Minden, egy kicsit is a realitások talaján mozgó ember előtt teljesen nyilvánvaló azonban, hogy a párizsi megállapodás eleve irreális célokat tűzött ki.

Amellett, hogy maga a szén-dioxid-kibocsátás feltételezett hatása is megkérdőjelezhető, az végképp nem várható el, hogy egy nyolcvan százalékban fosszilis tüzelőanyagokra épülő világban ezeket az energiaforrásokat rövid idő alatt szél- és naperőművekre lehessen lecserélni, amit a jelentés ajánl. Nagyon gazdag országok, mint Németország, megtehetik, hogy a környező országok erőforrásaira (tárolókapacitásaira, átviteli hálózataira) támaszkodva kísérletezzenek a megújuló energiaforrásokra való átállással. Sőt egyes jó adottságokkal (szél-, vízenergia) rendelkező országok (Dánia, Ausztria) jelentős eredményeket is érhetnek el, az országok túlnyomó többsége számára azonban az ENSZ-jelentés által sugallt út járhatatlan. A világ globális szén-dioxid-kibocsátása növekedni fog, még akkor is, ha a németek teljesítik a zéró kibocsátás követelményét, bár eddig ők sem tudtak eleget tenni vállalásaiknak.

Ami az ENSZ-jelentésben feltűnő, hogy szó nincs benne az atomenergiáról, amelynek segítségével, ha nem is egy-két évtized alatt, hanem hosszabb távon, valóban el lehetne érni a nettó karbonkibocsátás zéróra csökkentését, ha ez a cél. Ez azonban nem választási lehetőség, ugyanis a szén-dioxid után a zöldek második legnagyobb ellensége az atomenergia.

Mindebből következik, hogy a most már a hazai zöldek által is meghirdetett klímavészhelyzet nem tudományos tényekre épül, hanem politikai célokat szolgál, ráadásul kihatásában a valós környezetvédelmi célok megvalósítását hátráltatja, mert elvonja a figyelmet és a forrásokat a valódi problémák megoldása elől.


 

Kapcsolódó írásaink

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Európa megtagadói (10.)

ĀTöredelmesen bevallom, halvány sejtelmem sincs róla, hogy a Fülöp-szigeteken és Mexikóban az ottani szakképzett ápolók közül hányan ismerik Johann Wolfgang Goethe műveit.

Dippold Pál

Dippold Pál

Levelező tagozat

ĀA balliberális médiumok hangosan rikoltozzák szét a világba azt a hazugságot, hogy az ellenzék megnyerte az önkormányzati választást

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom