Vélemény és vita

Szőke terror

Olyan zaklatott, ideges mostanság mindenki – könnyek is, indulatok is -, hogy most van itt az ideje, hogy bolondozzunk egy kicsit

Talán nevessünk is. S ha magunktól nem sikerül, hívjuk segítségül az íróinkat, költőin­ket. Akiről nincs egy kedves, vidám történet az már nekem gyanús is. Túl komolyan vette magát, vagy nagyon hamar szoborrá merevedett, s az utókor nem volt hajlandó emlékezni humorára. Pátoszba vágta magát, s ünneplő ruhában szavalta a verseket, mondta a szövegeket. Az is lehet, hogy tragikus sors árnyékolta be a kedves, bohém természetét. Nagyon értékes életműnek kell lennie annak, amely ezt kibírta. Jól teszik tehát, akik megpróbálják közelebb engedni hozzánk a zsenit, nem a nemi életükről csámcsogva, de megmutatva könnyed harmó­niáikat. Hátha így közelebb lehet hozni az ifjúsághoz. Ezt próbáltuk meg valaha – tizenöt éve már – a néhai Echo Televízióban. Valamikor írtam erről e hasábokon. Azt képzeltem, én balga, valaki majd észbe kap, előkeresi, archiválja, talán le is játssza a felvételeket. Esetleg ír is nekem, aki még itt tengődök e világon, hogy nyugodjak meg, jó kezekben van az „anyag”. Hol porosodhatnak azok a felvételek? Nekem kellene a pókhálós raktárakban kutatni, keresni? Seprűvel, gumikesztyűvel, maszkban az őskori leletet kibányászni? „Mindent magadnak kell csinálni, ha azt akarod, hogy meg legyen csinálva.” – hallom apám közhelyes szavait. De nekem nincs ehhez erőm. Amúgy is, most ideges mindenki. Ki ezért, ki azért. A Város felett köröznek az undok sóhajtások. „Ki sóhajtoz, ki mulat. A világ csak – hangulat.”- írta Reviczky (Balek) Gyula, s ő aztán tényleg tudta.

Most aztán én is zaklatott és ideges lettem. Haladok a korral, alkalmazkodom. Mert aki ma nem zaklatott az is gyanús. Van, aki azért mert elvesztett valamit, és van, aki azért mert nyert. Mondjuk választásokon. Tendereken. Pályázatokon. Kinevezésekkor. Előléptetésekkor. Kitüntetésekkor. Kártyán vagy szerencsejátékon. Ezek egyike sem érint. De a kedvesség? És, hogy mi lesz azzal, amit hátra hagyok, annak a sorsa nagyon is foglakoztat. Alighanem zaklatottabb vagyok, mint a napi nyertesek és vesztesek. Én mindent elveszíthetek. Jöhet egy kor, amikor a könyveket bezúzzák. Nem a tartalmuk miatt, mint a huszadik században tették mindenféle ideológiák nevében és ellenében, hanem mert „szennyezik a környezetet”. És tényleg! Nem, hogy a könyvet, de mindent be kell tiltani, ami olvasható, kivéve persze az „üzeneteket”. Igen, az Üzenetek. A rengeteg könyvet újra lehet hasznosítani, valahogyan trágyává darálni, esetleg építőanyaggá, tüzelővé. Bár ezen majd összevesznek a jövő emberei, melyik hasznosabb, sőt, hogy melyik káros, s majd Üzeneteket küldenek. Hogy milyen üzenethordozón, ezt még nem tudom. De valaki már tudja. Közvetlen Message (Meszidzs) érkezik majd a központból valahova a tudatba. Mert az E-világnak is befellegzik. (Az E-autóknak is, az E-könyvtáraknak is.) Vert emberiség! Ennyit a bolondozásról.

Karinthy Frigyes, Tersánszky Józsi Jenő, Krúdy Gyula? Az ingyenes könyvszekrényekben tőlük még soha nem láttam könyvet. Moldovától, Berkesitől, Darvastól sokat. De Gorkijtól, Tolsztojtól (a Leótól), Balzactól is. „Lám a minőség” – mélázik el majd Moldova. „Lám-lám” – így Berkesi odalent, aki nem a szerzetes, s nem is a Berkes. És most ezt mind meg kell magyaráznom. Akik Karinthyról, Tersánszkyról és Krúdyról nem hallottak és elmúltak húsz évesek, bajban vannak, de azért nem menthetetlenek. Isten kegyelme végtelen. Hogy Moldova, aki egykor megírta az „Elbocsátott légiót” az ÁVO-ról, meghasonlott, az abból is ered, hogy sokat „csúsztatott”. Könnyen utána lehet nézni, mert a Petőfi Irodalmi Múzeum szinte összes – több ezer –művét digitalizálta, talán számítva a papíralap végzetére. (Az én műveim közül egy sem lépte át ott az ingerküszöböt.) Érdekes írások ezek, mármint Moldova művei. Tehát helyes, hogy megmaradnak. Egyetlen mondat, az „Elbocsátott Légió” című regényéről, magától a szerzőtől: „D. a magyar munkásmozgalom legjelentősebb és legaktívabb vezetői közé tartozott, ezt maga a Horthy-rendszer is elismerte azzal, hogy tizenhat évig tartotta börtönben.” (Újra a Légió.) Mivel én is írtam D. – ről, azaz Demény Pálról, érdemes megállapítani, hogy Demény a fent említett tizenhat évből tizenegyet a kommunisták börtönében ült 1945 februárjától, ami nem a Horthy-rendszer. Akkor hogyan is?

Vidám történet ez. S, hogy Berkesi András, a Kádár-korszak legnépszerűbb(!) bestseller írója a hírhedt katpol, majd az ávó tisztje volt? Nem is akármilyen feladattal. Farkas Vladimir írja, aki pedig tudta, mi történik az ávón: „Ekkor hallottam először Princz Gyula és csoportja kegyetlenségeiről és a katpolos Berkesi András fantáziadús kínzásairól és provokációiról.” Berkesi könyveit – főleg politikai utalásokkal is felvértezett krimiket – több, mint ötmillió (!) példányban jelentették meg a hatvanas-hetvenes években, és el is fogytak. (Talán.) És még a filmforgatókönyvei. S közben az Elzett gyár kultúrfelelőse is volt. Micsoda kulturális élet lehetett ott! (Nem járt be.) Hej, de bolondos kedvemben vagyok! „Elzett lakat.” De mi ez a Berkesi-Berkes? Berkes ávós őrmester volt, nagytermetű, nagy gonoszságú ember a Váci Fegyházban, Rákosi idejében. Szava járása állítólag az volt, hogy „idefigyeljen ember”. Hagyjuk is el ezt a szálat, mert nagyon idegesek leszünk, zaklatottak, főleg akik még emlékeznek ezekre az emberekre, s egy kedves, bohócos megszólításra: „Idefigyeljenek emberek!”

És akkor már nevettek. De jó is nevetni! Emlékszem, milyen jókat nevettünk a haverokkal minden alkalommal, ha összegyűltünk a „Gólyában”, valamelyik „Izsákiban”, vagy csak vonaton, a Duna-parton, a „büfé tanszéken”, bárhol. És keresem a „nevettetőket”, a srácokat. Hová lettek? Nagyon okosak már, vagy nagyon szomorúak. S hol vannak a hivatásos nevettetők? Nagy tisztelet azoknak, akik nevettetni tudnak. Egy kezemen meg tudom számolni őket, s hány ezren éltek, élnek ebből? De nem erről akartam írni s már alig marad helyem. Karinthy Frigyesről. Azért, mert nem értették meg őt. Körülbelül az a szint maradt meg, hogy „Gáztámadás. Elhozták a gázszámlát.” Az ebből kicsiholható „sztendapos” alpáriságot most hagyjuk. A közhellyé silányított elképesztő bölcsessé­geit is hagyjuk. Már többször idéztem a kevéssé ismert történeteit. S vajon igaz-e, hogy egyszer, amikor egy módos társaságban vacsorázott, s a számlát álló bankár húsz pengő borravalót adott, fölényesen azt mondta a főpincérnek „osszák szét”, ő is kipergetett húsz fillért, s azt mondta: „ezt pedig szorozzák meg”? Igaz lehet. De mennyire! A teljes napi fizetség a földeken – nem ám nyolc óra – egy pengő volt akkoriban. A napszám. Nem mintha Karinthy erről tudott volna, de valamit érezhetett, amikor az erre kalandozó Zeppelin léghajóra felkéredzkedett, s onnan látta az országot. Gömbös Gyula is ott ült a kis kabinban, vajon mire gondoltak ők ketten akkor? Leszállás után futottak verekedni tovább az ideáljaikért. Hol van már Gömbös Gyula, vagy az akkor éppen dühös József Attila: „Vers, eredj, légy osztályharcos!” S Attila szót is alkot: „burzsikizsákmányolás”. Tréfa dolog, zaklatottság. Páralepte tekintet, halál. Jókai Mór saját szavai közül nekem jobban tetszik a „rémuralkodás”. Ó de szép! De még szebb, bár talán nem kacagtató Krúdy megjegyzése Jókairól (írók leginkább egymásról tudnak szellemeset mondani): „Olyan szürke volt a szakálla, mint akár a legtöbb magyar emberé, aki a nőkből átszeretett a politikusokhoz.”

 Jó néha bolondozni. S jó dolog sok mindent tudni, csak ne akarjon az ember jóízűen, gyermekien kacagni. Pedig azt akarja. S megöregedni se akarjon, pedig kell és lehet. Mert hogyan hangzik ma Heltai Jenő kedves ártatlan írása a múlt század amerikai filmjeiről? „Holnap utazok Hollywoodba. Hála istennek vége a szőkék terrorjának, most mi jövünk, mi feketék.” Hát Heltai is vátesz volt, nem csak Ady? De legalább a szőke után a vörös terroron is túl vagyunk. Túl vagyunk?

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Irány Grönland!

ĀFricska. „Grönland! A pingvinekkel nem lehet baja a belpesti értelmiségnek!”

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Fal helyett árkok

ĀMa már mosolyogva emlékezünk arra, hogy Erich Honecker, a kommunista NDK teljhatalmú ura (Brezsnyev csókos elvtársa) 1989 elején azt nyilatkozta, hogy a berlini fal még ötven év múlva is állni fog

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom