Csapda

Ember legyen a talpán, aki követni tudja a britek kilépési kálváriáját. Távolról úgy gondolnánk, egy szervezet, jelen esetben az Európai Unió szabályzata azt a passzust is tartalmazza, miként lehet elhagyni az adott közösséget. Nos, talán tartalmazza, de hogy nem engedi el könnyen a tagjait, az biztos. Az Egyesült Királyság lakóinak többsége már régen elhatározta, kilép az EU-ból. Ám a szabadulószoba nem ereszt. Nem lelik a kijáratot, amelyen keresztül emelt fővel és sérülés nélkül maguk mögött lehet hagyni a veszélyes helyszínt. A csapda erősen fogva tart. Pedig az angolok igazán tanulhatnának a szép indiai mesékből. Ajánlhatjuk nekik, meg persze mindenkinek például A bráhman és a tigris címűt, amelyből idézek is egy részletet.

„A mélységes és kusza bozóttal átszőtt, áthatolhatatlan dzsungelben élt, éldegélt egyszer egy tigris. Az egyik reggelen nagyon megéhezett, és hiába kutatott a réten, a bozótban valamilyen zsákmány után. Végül is messze-messze, a távolban megpillantott egy kecskét. Csendesen osont a kecske felé, de amikor a közelébe ért, akkor látta csak, hogy útját állja egy kerítés, s a kecske a kerítésen belül van. A tigris egy rácsos ajtóhoz ért. Az ajtó nyitva állt, a tigris besétált. Egyetlen ugrással a kecskén termett, lesújtott rá, és nagy lakomát csapott a húsból. A tigris elégedett és jóllakott volt, és most már vissza akart térni a barlangjába. De a csapda ajtaja bezárult – mert csapda volt a rácsos ajtó –, és foglyul ejtette a komát. Tombolva rázta a rácsokat a tigris, de minden hiába, a zár nem engedett. Csak akkor ébredt rá, hogy kelepcébe került, hatalmas csapda veszi körül. Hiába erőlködött, nem tudott kiszabadulni. A csapda működtetője nem került elő.”

Nem idézek a meséből többet, úgy érzem, a tigris szerepét a britek játszották és játsszák, a csapda meg az unió. Mindenesetre a történet vége az, hogy egy indiai szent ember, egy bráhman észreveszi a csapdába esett tigrist. Kiszabadítja. A ragadozó fűt-fát ígér neki, még azt is, hogy az Isten üzenetét hozta a szent embernek. Persze kiderül, Isten üzenete nem másról szól, mint a csapda működtetőjének saját érdekérvényesítéséről. Sok kaland után végül kiderül, hogy a bráhman ostoba, könnyen átverhető, semmire sem jut, a tigris viszont végül a saját csapdájába esik bele. Lehet játszani azzal a gondolattal, hogy vajon a bráhman szerepe kit illet meg.

Elhagyva a mesék birodalmát és a cseppet sem mesés hétköznapokat nézve viszont azt megállapíthatjuk, hogy egyetlen – akármilyen – unió­nak sem tesz jót, ha vég nélkül halogatja döntéseinek, intézkedéseinek végrehajtását. Számomra az is nevetséges, hogy az EU-választásokat követő több mint fél év múltán sem volt képes még felállni az unió új vezetősége. Az viszont ugyancsak vicces, hogy bár a brit szavazás (demokratikus, de azért ne tessenek nevetni) már régen döntött a kilépésről, onnantól kezdve csupa kínlódás az élet a Brexitről alkotott véleményeket illetően.

Az egyik szakértő azt írja, hogy a népszavazásról szóló voksolás óta egyre csak változik a szavazók pártpreferenciája, így megjósolhatatlan, ki győz, a kilépéspártiak vagy a bennmaradást preferálók. Van olyan véleményformáló, egy svájci lap újságírója, aki azt állítja, a brit előre hozott választások majd eldöntik ezt a kérdést (a választók egyszer már eldöntötték, nem?), mások a kilépés hátrányos következményeiről értekeznek, mi meg a világnak ezen a fertályán csak nézünk és csodálkozunk, milyen bonyolult is az élet az uniós jogszabályok birodalmában, ahol a döntések lassabban születnek meg, mint ahogyan egy teknősbéka körbegyalogolja az uniót. S ne feledjük, a biztonsági szakértők arról beszélnek, hogy a brit kilépéssel jelentősen meggyengül az unió világpolitikai szerepe.

Itt vagyunk és élünk tehát a legnagyobb bizonytalanságban, amihez persze már jó ideje hozzászoktunk, pontosabban a tehetetlen és tehetségtelen, de leginkább sanda uniós vezetők „fogságában”, mint tigris a csapdában. Nem tudom, miért, de eszembe jutott Szőcs Géza pár évvel ezelőtti kitűnő írása, amelyben Anglia végnapjairól ír. Gondolom, sokan olvasták, én csak emlékeztetőül idézek belőle. Mindenki eldöntheti, egyetért-e vele. Szőcs egyebek között arról írt 2016 júniusában, hogy a skótok a lehető leghamarabb magára fogják hagyni Angliát, továbbá Észak-Írország sorsa is kérdéses. Ráadásul a birodalom a multikultiba fulladó képződménnyé válik.

Nos, a rendkívül alapos és a szakértőket mindenképpen vitára késztető írásról – nem lévén politikai szakértő – nem tisztem a véleményemet közzétenni. Csupán újraolvasásra ajánlanám minden érdeklődőnek. S meglehet, majd többen is egyetértenek velem abban, hogy nem a brit birodalom van szétesőben, vagy inkább úgy helyes, nemcsak a brit birodalom, hanem az egész álságos és a multikultiban fuldokló, a szétesés nyilvánvaló jeleit mutató, önsorsrontó Nyugat-Európa, amely önmagát ejtette csapdába. Nem most, hanem ahogy Szőcs írta, már akkor, amikor meghozta a tria­noni döntést. S ezzel a kijelentéssel nagyon nehéz lenne vitatkozni.