A Könyvtár Könyve

S dehogy akartunk a könyvtárral foglalkozni, mondhatnánk Pintér László szavaival, aki így vezette be egy három évvel ezelőtt megjelent, könyvtárosi tapasztalatait és a könyves jövővel kapcsolatos kételyeit taglaló vitaindító esszéjét. Ám épp e cédulák gyűjtögetése közben zajlottak az Országos Könyvtári Napok rendezvényei, meglepő kontextust választva: a velünk élő természetet és a fenntartható fejlődést.

Egy olyan elképzelt jövőt, amelyben nincsen nélkülözés, éhezés, félelem és erőszak; nincs analfabetizmus, betegség, mentális, fizikai és szociális leépülés; nincs környezetszennyezés, békében és egymást szolgálva él ember és természet. Mottóját is ennek jegyében választották: „A könyvtárak az emberért – felelősségünk a földért.” Könyvtári környezetben gondolkodtak a jövő nemzedékeire ható kérdésekről, ezért szerencsés, hogy az ajánlott témák közt nemcsak a klímaváltozás és az ökokultúra szerepelt, hanem a létezést meghatározó négy elem és a mese hatalma is. A népmese napján indult a program, ez jelképezi az ötödik elemet, a lelket, amit szeretetnek is nevezhetünk, vagy a képzeletet, aminek a neve: szellem. Nem véletlen, hogy az arisztotelészi föld, levegő, tűz és víz mellé a hinduk a szellemet is odasorolják. Azt még nem tudni, milyen eredményt hozott a rendezvénysorozat, de a 2018-as adatokat ismerjük: tavaly 6262 programon 218 ezren vettek részt az ország 1803 településének 2115 intézményében.

Az agyagtábláktól az e-könyvekig hosszú út vezetett, közte a nem faalapú információhordozó felületekkel, s vessenek bár érte meg: nincs lelkifurdalásom, ha könyvet veszek. Akkor jut csak eszembe, hogy fölösleges volt ezért annyi fát kivágni, ha maga a papírra nyomtatott tartalom is haszontalan vagy káros. A rengeteg szórólap és reklámanyag kifejezetten bosszant, legalább annyira, mint a netes böngészés közben megjelenő kéretlen anyagok vagy a nyilvánvaló ostobaságok és hazugságok, nem beszélve arról, ha valamit digitálisan és nyomtatva is nyilvántartásba kell venni, mert ugye a nyomtatott betűben még mindig nagyobb a bizalmunk. Mindeközben a könyvtárak olvasótermeiben jóval többen ülnek a számítógépek képernyője előtt, mint nyitott lapok fölé görnyedve. S ha Borges, a vak könyvtáros (vagy a nyomát követő, az elvakultságot ostorozó Eco) labirintusként írta le a könyvtárat, érdemes szem előtt tartani, hogy a világháló labirintusában sokkal könnyebb eltévedni, mint a tékában.

Nem pusztán arról van szó, hogy az információs túlterheltség állandó kommunikációs zajt okoz, ezért könnyebb félreérteni és nehezebb megérteni valamit, de arról is, hogy a link „veszélyes szirén”. A demokratikusnak mondott internetet uraló anarchia olyan világot fest elénk, ahol (Eco szavaival) „sohasem tudható, hogy mi érdekes hely, és mi kamu”. Hogyan változtatta meg az internet a gondolkodását? Jól érzékeltette a csábító bolyongást Bőgel György a Veszelszki Ágnes körkérdésére írott válaszában. Hiába eredünk az adott információ nyomába, „elugrani, félrelépni könnyű, hiszen ott van a legnagyobb csábítás, a link, a hálózati csomópont, ahonnan másfelé lehet menni. A link óriási találmány, de veszélyes szirén, amely ugyebár csodás hangú, de gyilkos természetű tengeri nimfa. Egy kattintás, és már másutt vagy, más villamosra szálltál, egy másik utcába fordultál be egy kereszteződésnél. Kiesel a gondolati sorból; van helyette másik, de ahhoz sem maradsz hű, hiszen csábít a szirénhang, jönnek az újabb linkek. A link hálózatossá tesz, mindent mindennel összekapcsol, az egyenes utat a város bonyolult pókhálója váltja fel.” Meglehet, hogy ez az izgatottság jólesik az emberi természetnek, mert a nagy újítások sokszor váratlan találkozásokból, véletlenekből, szokatlan asszociációkból születnek, ám az emberek többsége nem innovátor. Az internettől kész megoldásokat vár, ezzel szemben a polcról leemelt könyv, egy verseskötet vagy egy regény, inkább a reménnyel ajándékoz meg. A „kész megoldásról” gyakran derül ki, hogy csak tovább bonyolítja a problémát, a reményről azonban már tudjuk, hogy az hal meg utoljára.

A Könyvtár Könyve a reményről is szólna, de a tendenciák azt jelzik, hogy visszajutunk az ősember barlangjába: egyre kevesebb a betű és egyre több a kép, végül eltűnik a betű, csak a kép marad – virtuális barlangfestmények a virtuális létben. Nem túl optimista a fönt kicédulázott Pintér László megjegyzése sem, aki Magyar László András, az orvostörténeti könyvtár vezetője egyik nyilatkozatát idézi: „Mi a fontosabb, az orgazmus vagy a táplálék?” Egy kísérletben az egyik gomb megnyomásával a patkány agyába vezetett elektróda az állatot orgazmussal jutalmazta, a másik gombnyomás ennivalót adott. A vége az lett, hogy az összes patkány éhen halt. A könyv szellemi táplálék, a virtuális világ könnyű orgazmus. A Gutenberg-galaxis szellemi erőfeszítést kíván, de ott van helyette a Zuckerberg-univerzum. József Attilát olvasni? Ugyan már! – mennyivel izgalmasabb egy ugráló kismajom gifjére meredni.