Az ötlet nem kultúra

Könnyű elveszíteni ebben a légkörben a fókuszt: jelen esetben az önkormányzatiság lényegét.

Mire való az önkormányzat, mi a képviselők hivatása és a képviselő-testületek alapvető küldetése? – teszik fel a településük iránt aggódó, fejlődésére vágyó, közösségét építeni akaró honpolgárok. Ha egy mondattal, egy gondolattal kell válaszolni, akkor azt mondjuk, hogy az önkormányzat hivatása és küldetése a helyi energia felszínre hozása, megsokszorozása, a közösség életének szolgálatába állítása. A képviselőknek észre kell venni a legkisebb „energiacsírát”, ünnepelnie kell a „közért” tett legkisebb szolgálatot, és ebből kibontani a nagyobb programokat. De nemcsak ez a dolguk, hanem az is, hogy inspirálják a körzetükben élőket különböző programokban való részvételre, legyen szó egyszerűen a járdák, terek takarításáról, virágosításról, közösségi programok szervezéséről.

Rengeteg jó példát ismerünk ezekre: számos helyen van Miénk a tér! jelszóval indított tér­átalakítást célzó program, ahol a helyiek közösségi tervezéssel álmodják meg – az addig sokszor elhanyagolt, kihasználatlan – tér életét, amelynek átalakításában tevékenyen részt vesznek (így jobban fognak vigyázni rá!), és ugyanitt közösségi megmozdulásokat, „ünnepeket” szerveznek. Sajátos programok – elsősorban a lakótelepeken – a Miénk a grund! című kezdeményezések, focitornák, utcai kosárlabda versenyek. Hallottunk Jöjjön ki pl. Rákospalotára, Csömörre, de Tápéra, Dorozsmára! címmel indított vendéglátóhelyek intenzívebb igénybe vételét segítő programokról is. A sor hosszan folytatható.

Az önkormányzati működésnek számos ága-boga van: a költségvetéstől kezdve az intézmények működtetésén és fenntartásán keresztül a városüzemeltetésig. Egy összefoglaló jellege van ennek a sokféleségnek: mindegyik akkor eredményes és távlatos, ha kulturális indíttatású. Minden elemében a kultúraépítés, –ápolás a lényeg. Egy dolgot viszont nem szabad szem elől téveszteni: az ötlet nem kultúra, mert az ötlet kultúrateremtés nélkül el fog halni. A kultúrateremtés a tervezéssel kezdődik, legyen szó játszótérről, szökőkútról, tornacsarnokról, kulturális központról, iskola-, óvodafelújításról, –építésről, az éves költségvetésről, fejlesztési pályázatról, ugyanazok az alapelvek vonatkoznak rá.

Milyen egy jó terv, milyen egy jó program? Ami világos célokat tűz ki, ami tőlünk függ, akik eltervezzük az adott programot, és akik együttműködve végrehajtjuk azt, ami konkrét, ami megvalósítható, ami időben lehatárolt, ami ellenőrizhető, és végezetül az, ami kapcsolatot teremt. Olyan, aminek számonkérhető részletei vannak, amelyek az ott élők számára reményt, távlatot adó, gyarapodó, gazdagodó települési – városi, falusi – létet jelentenek. Olyan tervekre van szükségünk, amelyek megbízható irányt mutatnak, amelyhez a helyi közösségek, intézmények, vállalkozók, civil szervezetek kapcsolódni tudnak, amelyekben tudják és látják felelősségi és jogosultsági viszonyukat. Olyan tervekre van szükség, amelyek erősítik a helyi önazonosságtudatot, vagyis amiből az ott élők erőt meríthetnek. Így válik az ötletből már a tervezés szintjén kultúra, de előre el kell gondolni az adott akció, fejlesztés továbbélését is. A szemétszedési akció kampányszerűen nem lesz eredményes, hamar kifullad, de egy tudatosan felépített köztisztasági program, amelyben mindenkinek a felelősségi szintje számonkérhetően tisztázott, egy természetes, önfenntartó folyamattá válik. Egy épületre, intézményre fordított energia – bármennyire is nagy teher az – kisebb része a felépítés, megvalósítás, a lényegesen nagyobbik rész a működtetés lesz. Ezt is meg kell tervezni az épület üzemeltetésétől a benne szervezett programokig a lehető legnagyobb részletességgel. Sőt, építészként azt mondom, hogy épületet a benne tervezett programok „koreográfiájával” kell kezdeni, hogyan fog működni, milyen eseményeket tud majd befogadni. Erre a „táncrendre” kell megtervezni az épületet.

Egy fejlesztés akkor válik sikeressé, ha négy dimenziója van: társadalom- és közösségfejlesztési, térség- és településfejlesztési, igazgatásszervezési és intézményfejlesztési, valamint helyi gazdaságfejlesztési. Bármelyik hiányzik, az a fejlesztés nem lesz sikeres. Amennyiben egy szökőkutat a közösség ellenérzése közepette állítunk fel, nem fognak később vigyázni rá, ha a szökőkút nem szervesül a település térstruktúrájába, könnyen nevetségessé válhat, ha a működtetése, karbantartása, tisztán tartása nem kerül bele az azért felelős önkormányzati intézmény portfóliójába, hamar tönkre fog menni, ha a helyi vállalkozók is részt tudnak venni az építmény létesítésében, működtetésében, ők is magukénak fogják azt érezni.

Magyary Zoltán írja Államélet című, 1944-ben kiadott munkájában: „Az emberek számára azt a tudatot és szilárd bizalmat kell megadni, hogy az állam egyrészt erős, másrészt azt, hogy az állam az övék…” Ez fokozottan igaz a demokrácia leginkább „földhöz tapadó” színterére, az önkormányzatiságra. Az önkormányzat erejét az erélyessége mutatja, ahogyan érvényt szerez a többség érdekében a törvényeinek, legyen szó a közteherviselésről, a közterületek rendjéről, a köztisztaságról, az együttélési szabályok betartásáról. Azt, hogy az önkormányzat az adott település lakosságáé, azt szerves és szoros közösségi, társadalmi kapcsolatai mutatják. Pilinszky János írta, hogy korunk egyik legsúlyosabb népbetegsége a „jelenlétvesztés”. A „jelenlétvesztett” önkormányzat pedig „üzembiztosan” az adott település süllyedését idézi elő.

Az ország településeinek túlnyomó többségében sikeres önkormányzatok működnek. Ezt biztosítja a mindennapi hivatásszerűen végzett munkájukon túl az, hogy az Orbán-kormány elkötelezett a magyar települések iránt, erről tanúskodik a Budapest Program, a Modern Városok Program, a Magyar Falu Program és sok más lokális és ágazati kezdeményezés is, legyen szó a szociális gondoskodásról, az egészségügy fejlesztéséről, egyházi intézmények támogatásáról. Az ország minden szöglete emelkedő pályán van, ezt megszakítani kóbor, kultúra nélküli ötletek és önjelölt, pusztán hatalomra vágyó személyek miatt veszélyes. Hiszünk abban, hogy a Fidesz–KDNP frakciószövetséghez köthető, általa jelölt vagy támogatott önkormányzati – polgármester- és képviselő – jelöltek pontosan tudatában vannak annak, kiemelt feladatuk, hogy sokrétű fejlesztési energiát adjanak a településüknek, hogy vállalt hivatásuk és küldetésük alapvetően kultúra- és közösség­építő jellegű, hogy elkötelezettségük a helyi közösségek iránt erős és találékony, hogy terveikben tudatában vannak annak, hogy a megvalósítás után kezdődik az igazi élete a létrehozott alkotásnak, épületnek, intézménynek, hogy települési jelenlétük folyamatosan szoros és nyilvánvaló. Ezért méltók a helyi közösségek szolgálatára, képviseletére.

Az előzőekben felsoroltak az alapvető fókuszpontjai a mostani (és mindenkori) önkormányzati választásnak és az ezt követő ötéves ciklusnak. Az önkormányzati választási kampány még hátralévő részében és a rákövetkező időszakban ne tévesszük szem elől ezeket a fókuszokat, akkor termékeny és továbbra is emelkedő pályán lesznek a magyar önkormányzatok, falvak, városok és a nemzet fővárosa, Budapest is, és a gazdag, színes magyar kultúrát építjük minden mozdulatunkkal.