László Tamás

Vélemény és vita

„Jövőskanzen” Szentendrén

Szentendrén már 1967 óta működik egy skanzen, a nemzetközi hírű és rendkívül népszerű Szabadtéri Néprajzi Múzeum, amely Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját mutatja be

Idén nyáron épült egy újabb „skanzen”, amit a köznyelv már „jövőskanzennek” hív. Ez az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (ÉMI) telephelyén jött létre a Solar Decathlon Europe 2019 versenysorozat keretében. Az ügy jelentőségét mutatja az, hogy Áder János köztársasági elnök is meglátogatta a közelmúltban, és rendkívül elismerően nyilatkozott róla. Az államfő kifejtette: az építész szakma feladata lesz, hogy ezeket az ötleteket már szélesebb piaci alkalmazást lehetővé téve felhasználja. Áder János azt mondta, lehetőség és felelősség a bankoknak is, hogy miképpen tudnak olyan ösztönző pénzügyi konstrukciót kialakítani, amelynek segítségével akár családi házakat, akár panellakásokat fel lehet újítani. Úgy fogalmazott: a Solar Decathlon olyan kérdésekre kereste a választ, amelyek az egész világot foglalkoztatják.

Mi is ez a Solar Decathlon? Egy egyetemek közötti építészeti verseny, alapvető célja bizonyítani, hogy a világításra, fűtésre és hűtésre vonatkozó igényeinket ki tudjuk elégíteni a jelenleginél sokkal eredményesebben és fenntarthatóbban. Egy jól működő verseny­épület megmutatja, hogy egy ház lehet esztétikus, miközben képes a háztartáshoz szükséges energia megtermelésére is.

A versenyt az Egyesült Államokban indították el, majd Európában is meghonosították, 2010-ben és 2012-ben Madridban, 2014-ben Versailles-ban rendezték meg, a 2019-es helyszín pedig Szentendre volt. Három világrész huszonhét műszaki egyetemének diákjai­ból és tanáraiból álló csapatai építettek tíz, high-tech megoldásokat tartalmazó mintaépületet mindössze két hét alatt – amit persze több éves előkészítő munka előzött meg. És hogy miért decathlon, azaz tízpróba? A verseny tíz különálló versenyszámból áll, a csapatok az erőforrásokkal való felelős gazdálkodás, a költséghatékonyság és az attraktivitás tekintetében egyidejűleg mérettetnek meg. A Solar Decathlon egy lehetőség, hogy megmutassa a világnak, hogyan választhatja a felelősségteljes életvitelt a kényelem, komfort, teljesítmény vagy az elégedettség feláldozása nélkül.

„A magyarországi Solar Decathlon Europe 2019 verseny és hosszú távú programja nemcsak a szakma, hanem a magyar családok számára is láthatóvá teszi az építési ágazat innovációs képességét és megoldásait, segíti az innovatív megoldások építőipari elterjedését és az épített környezet fenntarthatóságát. A júliusi verseny győztesei azok a csapatok, amelyek a legjobban ötvözik az építészeti és mérnöki kiválóságot az innovációval, a hatékonysággal, az okos megoldásokkal, figyelembe veszik a fenntarthatóságot, illeszkednek tervezett környezetükhöz, miközben a piaci potenciál is megtalálható bennük” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a versenyről, amelyet minisztériuma olyan fontosnak ítélt, hogy hárommilliárd forinttal támogatta.

A Solar Decathlon versenyek történetében az idei az első, amely az eddig szokásos új, energiahatékony lakóépületek megépítésével szemben kifejezetten meglévő épületek (pl.: sátortetős kockaházak, sorházak, ráépítéssel fejleszthető többszintes, lapostetős épületek, toronyházak) felújítására helyezte a hangsúlyt. A lakóházak jobb élhetőséget célzó, funkció- és térbővítő felújításának középpontba helyezése különösen indokolt.

A korszerű, környezetbarát megoldásokat megfizethető módon kombináló épületfelújítási modellek bevezetése napjaink egyik legaktuálisabb építőipari kihívása és társadalmi igénye Európa-szerte és a kontinensen túl.
A Budapesti Műszaki Egyetem és a másik magyar pályázó csoport – a miskolci, pécsi és egy algériai egyetem közös csapata – arra kereste a választ, hogyan adhatunk új életet több mint nyolcszázezer, elsősorban a külvárosi területeken és vidéki településeken épült úgynevezett „Kádár-kockának”? A Genti Egyetem csapata a hatvanas-hetvenes évek lakótornyainak felújítására tett javaslatot, a thaiföldi pályázók épülete könnyű és ott helyben elérhető gumifát használt, az épületben energiafigyelő rendszer létesült.

A bukaresti egyetem projektje a kommunista időben épült ötszintes társasházak felújítására koncentrált, a delfti műszaki egyetem a 70-es években épült irodaház-tornyok innovatív megújításával foglalkozott egy olyan vízióval, amelyben az épületben keletkező esővizet élelemtermelésre is lehet használni a tetőn és a homlokzatokon elhelyezett üvegházakban.
A katalán egyetemi csapat egy újfajta lakóház kivitelezését valósította meg, mely a felhasználás, fogyasztás, a mindennapi rutin és szociális interakciók újragondolását hozza el. A prototípus arra törekszik, hogy a lakó megértse annak működését, lehetővé téve számára a megfelelő hulladékgazdálkodást, a hulladékok erőforrássá alakítását és a kényelmi feltételek szabályozását. A sevillai mintaház olyan – akár a többszintes épületek homlokzatára akasztható – kiugró térelemeket javasolt, amelyekben számos új funkció jelenhet meg különleges gépészeti megoldásokkal.

Joggal tehetik fel a kérdést, hogy mindez csupán utópia, a távoli jövő? Azt gondoljuk, hogy egyáltalán nem, ezek a módszerek, eszközök már most is léteznek, talán még nem ennyire rendszerbe foglaltan, mint amit az egyetemisták bemutattak a mintaházakban. Gondoltuk volna akár csak néhány évvel ezelőtt, hogy olyan telefonjaink lesznek, amelyek képesek az egészségünkkel foglalkozni, figyelmeztető naptárt tartalmaznak, megnyitják a kapcsolatteremtés teljesen új útjait. Az okostelefontól nagyon gyorsan eljuthatunk az okosvárosig, amelyben a közlekedés, az energiafelhasználás, a közösségi kapcsolatteremtés teljesen új minősége jelenhet meg.

Mit nyert a három földrészről jött több száz egyetemista, akik hosszú időt töltöttek Magyarországon, Szentendrén? Gyutai Csaba, az ÉMI vezérigazgatója így nyilatkozott: „A hallgatók saját projektjük és a többieké által is fejlődnek, innovatív megoldásokat ismernek meg, hogy azt hazájuk épített környezeté­ben, valamint nemzetközi színtéren is kamatoztathatnak. A Solar Decathlon számtalan egyéb pozitív hatással bír szakmai és társadalmi szinten egyaránt: környezettudatos szemléletmód terjedése, országimázs, nemzetközi kapcsolatok, foglalkoztatottság, közösségépítés, felsőoktatás-ipar-kutatóhely együttműködések, stb. Hiszem, hogy ez az esemény és az általa létrejövő mintaházpark olyan eredményeket és sikereket hoz minden érintett számára, aminek jövőteremtő ereje van.”

Készüljünk a 2021-ben sorra kerülő Solar Decathlon Europe versenyre, amely a mostaninál is nagyobb hangsúlyt fektet a városi negyedekre és a meglévő épületállományra.

Az Európai Unióban az épületek okozzák az energiafogyasztás körülbelül negyven és a szén-dioxid-kibocsátás harminchat százalékát. A hulladék körülbelül felét az építőipar „adja”, és az épületek mintegy háromnegyede energetikailag nem hatékony. Például országosan több százezer energiafaló panellakás vár még innovatív eszközökkel történő megújításra!

Hajrá egyetemek, hajrá magyar építész szakma!

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Amerika adóssága

ĀMivel az adósság negatív vagyon, így kritikus helyzetbe kerül minden olyan emberi közösség, amelynek adóssága megközelíti teljes vagyonának összegét

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Kannibál tanár úr

ĀTudja, Vári úr, az a különösen undorító ebben a szövegben, hogy az utolsó pillanatig nem hagy fel az önajnározással. Hogy azt is mindenáron mutogatni akarja, mekkora lélek, amely még bukásában is milyen hatalmas