A magyar és a közép–európai narratíva esélye

Biztatók az indoklás gondolatai: „Magyarország nagyon jó kapcsolatot ápol a Nyugat-Balkán országai­val, amelyek uniós integrációja az új Európai Bizottság legfőbb feladatainak középpontjába kerül majd. Úgy gondolom, Magyarország az az ország, amely pontosan ennek megfelelően fog együttműködni.”

Azonnal megindult az európai és a magyar balliberális oldal dühödt támadása a magyar jelöltség ellen. Mindent összehordtak: a jogállamiság megsértésétől kezdve egészen addig, hogy a magyar biztosnak a legjelentéktelenebb pozíciót kéne megkapnia. Kevés szó esik arról, hogy milyen rendkívüli esélyt jelent a magyarság és egész Közép-Európa számára ez a megbízatás.

Mit tudunk mi, magyarok a szomszédságpolitikáról? Talán a legtöbbet, erre jogosít fel minket az egész történelmünk. Lehetőségünk lesz felelős posztról elmondani Európának a régió, benne Magyarország narratíváját, történetét a mába és a jövőbe vetítve. A szomszédságpolitikáról szólva a leegyszerűsítő, de sokatmondó „rossz szomszédság török átok” közmondáson túl mindent tudunk a mindenkori „szomszédról”. Tudjuk, hogyan kell a rossz, az ellenséges, a hatalmas, az erőszakos, az alattomos, a félelmetes, a beszivárgó, az álságos, a mézesmázos szomszéddal bánni a magunk jó és rossz tulajdonságainak ismeretében. Persze azt is, hogy hogyan élünk együtt a hűséges, az együttműködő, a baráti kapcsolatokat ápoló szomszéddal. Meg kellett szelídíteni és integrálni a kunokat és más népcsoportokat is. Szolidaritást vállaltunk a balkáni népekkel számos alkalommal történelmünk során. Az albán Szkender béget együtt emlegetik Hunyadi Jánossal. Nándorfehérvár hősies megvédése néhány évvel Konstantinápoly elfoglalása után európai haditett volt, Európa részvétlensége közepette, de a balkáni népek számára is különös jelentőséggel bírt.

Mi tudjuk, hogy 1541-ben, „magukat városnézőnek álcázó” janicsárok foglalták el Budát egy kardcsapás nélkül. (Mintha most megismétlődne a történelem.) A török torkában ferences barátok és protestáns lelkészek tartották a lelket az Alföld megmaradt népében. El kellett viselni a Nyugat közönyét a végvári harcaink idején, azt is, hogy egy európai hadsereg csak akkor állt össze, amikor Bécs került veszélybe, Budáért nem volt kár. Fájó szívvel vettünk részt a török kiűzésében, mert azt láttuk, hogy Európa „magának” foglalja el a Magyar Királyság török hódoltsági területét, kiirtva ott a maradék magyarságot. Többek között ezért tört ki a Rákóczi-szabadságharc. Hitszegés is közrejátszott abban, hogy az 1848-as forradalomból szabadságharc lett és csak két nagyhatalom túlereje tudott minket legyűrni. És azt is el kell viselnünk, hogy a történelmünket másképpen tanítják és értékelik Európa-szerte, mint mi. Trianon Európának nem fáj, a status quo fenntartása a fő szempont. Az igaz­ságtalanul és megkérdezésük nélkül az országtól elszakított magyarok kisebbségi létbeli mérhetetlen szenvedése egyáltalán nem hatja meg a nyugati államok vezetőit.

De az is érthetetlen a nyugat-európai emberek számára, hogy mit jelentett a fél évszázados kommunista elnyomás, a szovjet jelenlét, a Kádár-diktatúra, az egyházüldözés, Recsk, az Andrássy út 60. Nem tanítják Európa szerencsésebb felében az elnyomás, a brutalitás, a harag, a félelem és a fájdalom mellbevágó és megdöbbentő kifejtését, Illyés Gyulának az Egy mondat a zsarnokságról című versét, amely egyetlen hömpölygő mondatban mutatja be azt az embert, szellemet és lelket, amely egyaránt és folyamatosan rettegésben él, az élet minden területén elnyomorítva. Európa történetében 1956 emléke elhalványul, Márai Sándor Mennyből az angyal című versét sem ismerik, amiből mindent meg lehetne érteni, hogy mit is tettünk, kik vagyunk és mit nem tett Európa… „Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? / Mért nem várta csendben a végét? / Miért, hogy meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” / … / És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik – / Ők, akik örökségbe kapták –: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

Szinte egész történelmünk folyamán nagyhatalmak szorításában éltünk. A középkor hajnalán a Német-római Császárság és a Bizánci Birodalom között stabil államot és keresztény kultúrát építettünk, amit Európa nem ismer, nem tudják, hogy a 11–13. században az Árpád-ház adta a legtöbb szentet Európának, Szent István törvénye alapján csaknem nyolcezer templom épült szerte a Kárpát-medencében. Erdély története is beleégett a magyarság zsigereibe, hogy tudott a török és a Habsburg között egyensúlyozni, Tündérkertet csinálni ebből a kis – akkor maradék – Magyarországból.

Mi Közép-Európa, a Kárpát-medence, a Balkán? Örök ütközőzóna, Ady szavaival élve felvonulási terület, megszűnő államiságok, katakomba lét, népirtások, feltáratlan tömegsírok, egymás ellen fordulások, árulások sora. De Ady leírta azt is, hogy „magyar, oláh, szláv bánat mindegyre egy bánat marad /… / Dunának, Oltnak egy a hangja”. József Attila a Dunánál című – a témánk szempontjából is emblematikus – versében áll, hogy „török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e multnak már adósa / szelíd jövővel – mai magyarok! /… / A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

Nyugat-Európa a közelmúltbeli Balkán-háborúkban az ott élők számára elidegenítő szerepet játszott, elég Srebrenicára gondolnunk. A migránsválságban az EU minimum ambivalens módon viselkedik, éppen ezért e téren paradigmaváltásra van szükség. Ezért jó hír, hogy a szomszédság- és az európai bővítéspolitika hatalmas témáját egy kiváló, felkészült, a magyar, a közép- és kelet-európai történelmet, bonyolult narratívát egész lényében hordozó személyiség kaphatja meg. Trócsányi László Európáért és az egész régióért viselt felelősséggel ért majd szót a bővítéspolitikában Szerbiával, Észak-Macedóniával, Montenegróval, Bosznia-Hercegovinával, Albániával, a szomszédságpolitikában Fehéroroszországgal, Ukrajnával, sőt az Európai Unió tagjaként Horvátországgal, Szlovéniával, Romániával, Bulgáriával, Görögországgal is. Mindebben az ugyanezen történelmi pályát meg- és átélt visegrádi négyek többi tagja: Lengyelország, Csehország és Szlovákia, sőt a Baltikum három országa is a legtöbb kérdésben mellettünk lesz. Hatalmas lehetőség az, hogy ez a Balti-tengertől az Adriáig húzódó régió stabilan, a szerencsésebb nyugat-európai államokkal minden szempontból egyenrangúvá váljon. Ezt a történelmi esélyt kívánják megakadályozni a hazai és az európai balliberális erők.

A második világháborúban Churchillnek volt egy – a franciaországival szemben alternatív –, sajnos elvetélt terve a balkáni partraszállásról. Amennyiben ezt keresztül tudta volna vinni, akkor talán egészen másképpen alakult volna nemcsak a Balkán, de egész Közép-Európa sorsa is. Most kapunk egy újabb esélyt, talán partot érnek Európa szellemi, lelki „csapatai” a Balkánon hathatós magyar részvétellel a következő években. És ezzel Európa teljesebbé válhat.