Kelemen András

Vélemény és vita

Az Erturul-jelenség

Milyen történelmi film kell? Olyan képi mese, amely értéket és magatartásmintát ad. Ez lehet az oka annak a jelenségnek, amit John Lukacs a történelem iránti éhségnek nevez

Mindenütt felkapottá váltak, és hazánkban is sokan szeretik a török tévéfilmsorozatokat. Van olyan vélemény, hogy most, újabb kori nehézfegyverrel: szappanoperákkal hódítja meg a világot az egykori Oszmán Birodalom. Kétségtelen, hogy Törökország rengeteg tévésorozatot szór a világba: láttam olyan kimutatást, amely szerint 156 országban ötszázmillió embert ragasztanak a képernyőhöz. Gondoljuk csak meg: érdeklődést kelt a törökök iránt, s vonzásával hatékonyan terjeszti a náluk uralkodó kulturális-politikai felfogást.

Azt mondhatjuk, hogy mivel baráti nép, baráti ország, kapcsolatépítés szempontjából nekünk is jó ez. Ám az már kevésbé, hogy a hiány­zó magyar történelmi filmjeink keltette űrt olyan sziruppal töltjük fel, mint a Szulejmán (eredetiben Muhteşem yüzyıl). Nem beszélve arról, hogy Mohácsot még mindig az egykori ellenség szemével láttatja; egyfolytában sulykol egy mohamedán viselkedésmintát. Tényleg a szultáni hárem erkölcse volna a vezérfonal számunkra?

Komoly rajongói vannak az Erturul-sorozatnak is (eredetiben Diriliş Ertuğrul). Már a cím is megdobogtatja a szívünket, hiszen első uralkodóházunk Turultól származónak tudta magát. A turulmadárról nevet kapó Erturulról szóló mese kielégíti a régmúlt feltámasztása iránti igényt (erre céloz már a sorozat címe is: diriliş=feltámadás). A szokások, a kereskedelem, a viselkedésminták, sátorbelsők és közösségi terek felépítése mind-mind visszaröpítenek minket a magyar vezérek korába – pedig az Erturul-történet már a 13. században játszódik (de még törzsi keretek között). S mivel akkor már erőteljes volt az iszlamizáció, erre rá is játszik a film – szinte vallásoktatást adva (iszlám térítés?) A világhódítás propagandáját is kifejtik benne. Kiváló szereplőválogatás és színészi játék, rutinos operatőri munka és fordulatos eseményszövés mellett elsiklanak az olyan hibák, mint hogy a bőrpáncélos törökök vígan kaszabolják a vaspáncélos kereszteseket, vagy mint a legfeljebb tíz-tizenöt személyt megmozgató – egyébként akrobatikusan látványos – csatajelenetek; az olyan csodák, mint a fához szögezett tenyér kiszabadítása puszta izomerővel, avagy éppen az ellenség lovagvárának lerombolása szinte puszta kézzel.

Annál is inkább átsiklunk az ügyetlenségeken és a nyílt moszlim propagandán, mert ha az ember a Kárpát-medencei kezdetekről akar mesét látni, akkor itthon jól pofon csapják. Láthatja a hét honfoglaló vezér karikatúráját, amint saját népét keresi, tényleg bőgatyásan és alpárian (Magyar vándor). Vagy legfeljebb láthat egy ágrólszakadt eseménymentesített filmet a honszerzésről (Honfoglalás). Pedig például Benkő László háromkötetes Honfoglalás-történetfüzére akár egy mozgalmas forgatókönyv alapjául is szolgálhatna. De hát Árpádnál nem járt jobban későbbi nemzeti uralkodónk, Mátyás király sem, akinek hatalmas életművéből annyi jutott közönségfilmre, hogy „Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?” Aki valódi történelmi filmbe szeretné beleélni magát, s a letűnt korok megjelenítésére vágyik, azt nem elégíti ki a vígjáték, a rajzfilm, a mesefilm, de még a dokumentumfilm sem. A vígjátékban megjelenő torzkép csak akkor volna értékelhető, ha már volna egy méltó, hiteles arckép. A kerekasztal lovagjairól készült alkotások sem a Monthy Python-bolondozással (Gyalog galopp) kezdődtek.

Nehezen érthető, de igaz, hogy a velünk sokban egy húron pendülő lengyelek évente készítenek el egy-egy történelmi nagyfilmet, miközben mi ünnepi alkalmakkor a szovjet korszak szellemében fogant porlepte marxista, osztályharcos filmjeinket szoktuk előrántani. Nemigen lehet mást, mert amit megfilmesítettek, az ezeken kívül többségében vagy kabaré szintű, vagy önostorozó, vagy pedig vereséghangulatot áraszt.

Annak idején még Lenkey százados történetét is a történelmi tényekkel szakítva a magyar sikertelenség – egyébként gyönyörűen szenvedő – filmjévé alakították (80 huszár). Búsongni szabad, de erőt ne nyerjünk! (Mit szólna ehhez hősies hazatérésük megéneklője, Petőfi?) Elaludt a reménykedve várt Toldi-film és magánzsebekből a szükséges összegnek a töredékét tudták összegyűjteni Erdélyben a Márton Áron püspök helytállásáról szóló filmhez (Zord idők csillaga), pedig ennek ott – és itt is – igazán lélekemelő szerepe lenne. Az Erturul-sorozat sikere bizonyíték a nemzeti érzés kielégítésének igényére, s a török filmesek ezt mesterien kezelik. Milyen történelmi film kell? Olyan képi mese, amely a valóság talaján építkezve erősíti a közösség összetartozás-élményét, s hozza közel az idegen nézőt hozzánk. Értékeket népszerűsít, magatartásmintát ad. Ez lehet az oka annak a jelenségnek, amit John Lukacs a történelem iránti éhségnek nevez. S ha belátjuk, amit a lengyel Allan Starski állít, hogy a moziban a közönség a legfontosabb, akkor e téren is ismerjük el és erősítsük a közösség felemelkedése iránti igényét. Hogy képesek volnánk? Erre bizonyíték a számos díjnyertes alkotás, de még történelmi film kategóriában is például Pozsgay Zsolt filmje, a Megszállottak.

Van mostanság a magyar olvasóknak korra-nemre való tekintet nélkül egy nagy kedvence: Bán Mór Hunyadi-kötetsorozata. Ismerősöktől és ismeretlenektől hallok vissza részleteket, beszélgetnek róla; téma lett az emberek között. Hogy mekkora lehetett az igény, azt jól mutatja, hogy a napokban egy idős néni a villamoson az ötödik kötet alapján Ulászló királlyal traktált! S bár eddig igaz volt, hogy a magyaroknak szóló történelmi film elkészítésére nem jutott sem idő, sem energia, sem pénz, nagyon reméljük, hogy mind Káel Csaba kormánybiztosi kinevezése, mind a nemrég induló Filmkollégium végre áttöri a betömörödött hód-gátakat és megteremti a közösségépítő magyar történelmi filmgyártást.

Addig pedig marad Bán Mór prózában s papírra született Hunyadi-hőséneke: mint magyar Erturul-sorozat.

Képtelenül.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Törököt fogtam...

ĀMiféle demokrácia az, ahol a bajokat, például a migránsbűnözést évek óta eltitkolják, ahol kiátkozzák azt az újságírót, aki leírja és bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy megvásárolják az újságírókat

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

A Száz Könyv

ĀA sok szempontból felejthető 2005-ös év igazi szellemi kalandja volt a Nagy Könyv akció

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom