Vélemény és vita

Kilépni még nehezebb

Tanulmányozni lehet a Brexiten, mi fán is terem a legendás nyugati demokrácia

Azt, hogy az Európai Unióba tagként belépni nem a világ legprofánabb dolga, magunk is tapasztalhattuk mintegy másfél évtizeden keresztül a PHARE programok 1989-es indulásától egészen a 2004-es csatlakozásig. Hosszú évekig éreztük, hogy egy helyben állunk, és változatlanul öt év távolságra vagyunk a céltól. Számunkra a bővítési főigazgatóság valamiféle végső ítélőszéknek tűnt Verheugennel, a német főbiztossal az élén. Tapasztaltuk, hogy befelé az út rögös, de álmunkban sem gondoltunk, hogy van kifelé vezető út is, és az talán még a befelé vezetőnél is nehezebb. Most előttünk játszódik le az Egyesült Királyság drámája, ami ezt a tanulságot támasztja alá.

Az Egyesült Királyság népe 2016 júniusában népszavazáson döntötte el, hogy ki óhajt lépni az Európai Unióból. A népszavazásra az adott alkalmat, hogy a 2010-től konzervatív színekben az országot vezető David Cameron miniszterelnök ígéretet tett rá, újraválasztása esetén a nép elé terjeszti a kérdést, hogy a leg­illetékesebb döntsön a tagság folytatásáról vagy megszüntetéséről. Cameron ugyanis érezte, hogy pártja szavazóinak egy része az unió­tól való elválást szeretné, ugyanakkor meg volt győződve arról is, hogy a sok ellenzéki Európa-párti és a saját européerjei együttesen bizonyosan elvetik az ötletet.

Cameron a 2015. májusi választásokon – a mindentudó közvélemény-kutató látnokok bukást valószínűsítő jóslatai ellenére – fényes győzelmet aratott, és koalíciós partner nélkül kezdhette meg második, bár rövidre szabott kormányzását. A népszavazás ugyanis a nem várt és főként nem is kívánt végeredményt hozta, azaz a kilépést támogatta, 52:48 arányban. Ezúttal Cameron – aki személyesen is aktívan folytatott kilépésellenes propagandát – kalkulációja is hibázott, és a közvélemény-kutatók rövid időn belül a brit ügyekben másodszor is mellélőttek. Ilyen esetben a történelmi hagyományok tisztelete arra kötelez egy brit miniszterelnököt, hogy vegye a kalapját. Amit Cameron haladék nélkül és magyarázkodásokat mellőzve meg is tett. Azóta több mint három év telt el, mialatt egy másik konzervatív miniszterelnök, Theresa May is belebukott a kilépési bonyodalmakba, és a jelenlegi, az igazi Brexit-hívő Boris Johnson mögül is elfogyott a támogatás és a levegő.

Az eltelt három évben tanulmányozni lehetett a Brexiten, hogy mi fán is terem a legendás nyugati demokrácia, ráadásul egy olyan országban, amit a demokrácia abszolút letéteményesének szoktunk tekinteni. Abban a hitben ugye még egyikünk sem ingott meg, hogy a demokrácia letéteményese, a nép (a dé­mosz) az Egyesült Királyságban úgy döntött, ki kell lépni, és kész. Azt nem mondta, hogy az unió­val meg is kell állapodni a feltételekről. Ez azért is logikátlan, hiszen a népszavazás egyoldalú brit döntés volt, amibe a másik félnek beleszólása sem lehetett, noha következményei a másik felet is alaposan érintik. A másik fél válaszként a kilépési ötletre csak azt mondhatta, hogy megszabta a maga érdekeit védő feltételeit, jórészt a korábbi brit tagsági kötelemből kiindulva.

A demokrácia másik lépcsője, a parlament képviselői is bemozdultak, hiszen a következményeket ők alaposan mérlegelték, szemben a főhatalmat jelentő és döntéshozó démosszal. Hasonlóan gondolkodott a kormány is, amely többször is nekifutott egy kiválási egyezménynek az unióval, de minden esetben visszapattant. A Brexit-ügy pedig felfalta a második konzervatív miniszterelnököt, Theresa Mayt is.

Johnson más húrokat pengetett, szerinte megegyezés nélkül is ki kell lépni, elég idő volt már arra, hogy közös nevezőre jussanak, de ez nem jött össze, a nép pedig döntött. Egyébként hogyan is juthatnának közös nevezőre? Azon az állapoton ugyanis nem lehet túljutni, hogy a ma még egységesen az unió részét képező ír szigeten a válás után automatikusan létrejön egy elválasztó határ, vámokkal. Az ötletet, hogy maradjanak definiálatlan időkig a britek a vámunióban, elvetették. Ez nem lenne más, mint uniós tagság nélküli változatlan viszonyrendszer. A vámhatár viszont mindkét ír félnek (az Ír Köztársaságnak és az Egyesült Királyság részét képező Észak-Írországnak) elfogadhatatlan, hiszen itt a múlt század harmincas évei óta nincs határ, mióta a független Ír Köztársaság létrejött. További probléma, hogy a jól lehatárolható országrészek (Wales és Skócia) a kilépés ellen szavazott. A skótok még az Egyesült Királyságból való kilépést is fontolgatják. Az északi ír területek pedig nem látnák kilátástalannak az ötletet, hogy újra egyesüljenek a déllel, és így tagjai maradhassanak az uniónak. Legutóbb a Westminsterben is kisebb lázadás volt, a tisztelt ház kicsavarta a miniszterelnök kezéből a törvényi kezdeményezés lehetőségét, és törvényt hozott az egyezmény nélküli kilépés megakadályozására. Johnson most javasolhat valamit az EU-nak, amit vagy elfogadnak, vagy visszautasítanak, vagy ismét új, későbbi dátumot ajánlanak, amit Johnson elfogad vagy visszautasít. Az sem lehetetlen, hogy az elrendelt kényszerszünet után Johnsont a parlamentben megbuktatják, hiszen minimális többsége is a múlté már.

Érdemes a Brexit-történetet birodalmi szemszögből is áttekinteni. Semmi kétség, a hajdani kis Anglia fokozatosan terjeszkedett, először hódoltatta a szigeten lakókat (Wales, Skócia), majd maga alá gyűrte az ír szigetet, csápjait kiterjesztette minden kontinensre. Napóleon legyőzése után jó egy évszázadig a világ egyetlen és megkérdőjelezhetetlen birodalma volt. A világuralom a magánpénzt kibocsátó Bank of England és az uralkodóház szoros szövetségén alapult.

Az irdatlan birodalmi építmény visszabontása az első világháború végén kezdődött el, és vált véglegessé a második világégés után. A kilépésről tartott népszavazás arról tanúskodik, hogy a britek nem érezték otthon magukat az unióban (ez jórészt érthető), és inkább továbbra is a szétesés útját járják, aminek körülményei viszont egy tragikomikus színműre emlékeztetnek. Nem a Brit Birodalom az egyetlen, amely ilyen dicstelen sorsra jutott. Érdemes emlékezni a dicső Római Birodalom végnapjaira vagy éppen a Szovjetunió közelmúltban bekövetkezett széthullására. A kérdés csak az, hogy a környezet mennyire károsodik. A felmerülő és sürgősen rendezendő számos kérdésből (vízumok, állampolgárok munkavállalása az érintett országok között stb.) csak a vámok ügyét említeném. Arra van kiterjedt tapasztalat, hogy miként kell a vámokat az útból lebontani, az érintettek érdekei­nek harmonizálásával. A vámok újbóli bevezetése azonban a múltban is súlyos konfliktusokat és gazdasági visszaeséseket okozott.

Jobb lenne esetleg a Brexitet elfelejteni? Talán, igen. De mi lesz akkor a legendás brit demokráciával, ahol a hatalom a népé?

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Svéd hering

ĀFricska. Azért szerencsére van olyan ebben a bolydult Európában, amikor csak azt mondhatjuk: hurrá!

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Valóban humanitárius

ĀEurópa ugyanis nem merülhet el a liberálisok gyilkos és öngyilkos széplelkűségében, nem válhat az embercsempészek cinkosává

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom