Gyönyörű albummal örvendeztetett meg bécsi barátom. A Sigmund Freud Berggasse 19. alatt lévő egykori lakásáról készített fényképek árulkodnak a tudós gyönyörű otthonáról, ahol negyvenkét évet töltött, s amely múzeumként hirdeti ma a pszichoanalízis megszületésének bölcsőjét. A fotók megmaradásának története a rendkívüli kategóriába tartozik.
Sorsszerű, hogy 1938-ban, néhány nappal azelőtt, hogy Freudnak – az „igazság fanatikusának”, ahogy Stefan Zweig nevezte – engedélyezték, elhagyhatja Bécset, és londoni emigrációba mehet, egy fiatal fotóművész, Edmund Engelman megörökítette azt a helyet, ahol a tudós élt és dolgozott. Bátor tett volt ez, miközben a Gestapo őrizte és figyelte az épületet. August Aichhorn, maga is pszichoanalitikus, meg tarokkpartnere is Freudnak, kérte meg Engelmant a fényképek elkészítésére.
Lélegzetelállító, ahogy Engelman emlékirataiban felidézi azt a néhány napot, amit Freudéknál töltött, amikor a családdal először találkozott. Csak egy vérbeli fotóművész figyelme terjedhet ki olyan részletekre, amelyek megragadták Engelmant is. Ahogy a 82 éves, már nagyon beteg tudós felteszi a szemüvegét, ahogy elmosolyodik, ahogy Einsteinről, a „csodálatos emberről” beszél, ahogy megjegyzi: „Ich danke Ihnen herzlich. Das wird für mich viel bedeuten.” (Nagyon köszönöm önnek. Ez sokat fog jelenteni nekem. – Mármint a fényképek a lakásáról.)
Freud 1926-ban Berlinben találkozott első ízben Albert Einsteinnel. Két óra hosszat beszélgettek, minekutána Freud a következőket jegyezte fel: „Vidám természetű, magabiztos, szeretetre méltó. Nagyjából annyit konyít a pszichológiához, mint én a fizikához, így hát nagyon jól elbeszélgettünk.”
Sorsszerű, hogy mi lesz a negatívokkal: 1939 elején Engelman is emigrál, és a végén az Egyesült Államokban köt ki. Túl nagy rizikó lenne, ha magával vinné a negatívokat, ezért inkább Aichhornnál hagyja. A háború után azonban hosszas keresés után kiderül, hogy Aichhorn 1949-ben meghalt. A család viszont egykori titkárának, Miss Regelének adta át a negatívokat, ő pedig Londonba, Freud lányához, Annához juttatta el őket. (Freud 1939 szeptemberében hunyt el.) Engelman elutazik Londonba, és meghatottan veszi vissza a történelmi dokumentumokat. Ekkor mesélik el neki, hogy Freud előszeretettel játszadozott el a Maresfield Gardens-i házukban azzal a szlogennel, hogy: „Wir danken unserem Führer.” Köszönjük a mi Führerünknek. (Ezt a csodálatos helyet.)
Ernest Jones – a leghűségesebb barátok egyike – írja Freud életéről szóló, magyarul is megjelent könyvében, hogy a kilépési engedély egyik előfeltételeként a tudósnak alá kellett írnia egy nyilatkozatot, amelyben tanúsítja, hogy a német hatóságok, mindenekelőtt a Gestapo, tudományos hírnevének kijáró megbecsüléssel és tisztelettel kezelték, teljes szabadságban élhetett. S amikor az okiratot Freud aláírja, utólag még a következő szatirikus mondatot biggyeszti hozzá: „Mindenkinek őszintén ajánlhatom a Gestapót.”
Ábel mondja Sütő András drámájában: „Nem tudom: az egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkaival.” Edmund Engelman 2000-ben halt meg. Titkai azonban szerencsére kitudódtak, és fényképei vallanak.
