A Vágynélküliség Könyve

Látszólag véletlenül írtam le a dialógust, azonban lehetett mögötte valami törvényszerű. Vásároltam egy régi olajmécsest, amely egyelőre csak díszként áll az ablakpárkányon. Én meg előtte álltam, és arra gondoltam, hogy ha most megdörzsölném, és hirtelen előgomolyogna belőle a dzsinn, akitől kívánhatnék valamit, bizony nem tudnám neki semmilyen kívánságomat előadni.

Régóta lottózom, és hasonlót éreztem az olajlámpa előtt, mint amikor hónapokon keresztül halmozódik a főnyeremény. Nincs szükségem egymilliárd forintra. Van munkám, amit szeretek, van hol laknom, van mit fölvennem, ennem, adósságom nincs, meg tudom vásárolni azt, amire szükségem van, amit pedig nem tudok megvenni, arról hamar kiderül, hogy nincs is rá szükségem. Tulajdonképpen nincsenek vágyaim, csak céljaim és terveim vannak. S ha mégis meg kellene fogalmazni vágyamat, akkor azt mondanám, hogy be tudjam teljesíteni a kitűzött célokat, a mindig új és újabb terveket, ezekhez pedig nem a lottó vagy a dzsinn fog hozzásegíteni, hanem rajtam múlik – ezért csak egészséget, erőt, fegyelmet, kitartást kívánok: imádkozással. Munkahelyem „orando et laborando” felirata naponta figyelmeztet erre.

De jó-e vajon ez a vágynélküliség? Ha az emberiséget vágyak viszik előre, ha cselekvésre serkentenek (nem úgy, mint az álmodozás vagy a képzelődés – amely Weöres Sándor szavaival „az éhen maradt vágyakat köddel eteti”), meginoghat egy pillanatra e szilárdnak tűnő elképzelés. Sőt, Nagy László is óv Rapszódia című versében: „Vágyak térképét olvasom – ez a parancs. / S szívem a holnapok dalát megsejti. / Vágy-tagadónak átok és szégyen-agancs / vastagszik fejére, el sose ejti.” József Attila Levegőt! című verséből is visszacseng az intés: „Szívünk, míg vágyat érlel, / nem kartoték-adat.” Ady vágya más volt: Lédát akarva „több kínra” vágyott, és megrettent a gondolattól, hogy elhamvad a vágynélküliségben.

Ha viszont a tervekre tekintünk, céltudatos létezéstervről kell szólni, amelyben mindennek megszabott helye van – kivéve a sóvárgásnak nevezett vágyat, az ösztönös éberség helyett az ösztönök csábítását, a negatív energiát, amelyről az elméleti fizikusok többet tudnak, mint az irodalmárok. Pedig az irodalom nagyrészt a vágyakról (életösztönről és halálfélelemről, szerelemről, hiányról és beteljesülésről) beszél. Nagy László írta Pünkösdi hajnal című versében: „én fölfelé vágyakoztam / s csak lent lehet élnem”, s úgy vélte, a lúgkőnél is jobban marnak a beteljesületlen vágyak. Szeretők című versében az égi és a földi lét is egymásnak feszül, mint a férfigond és az asszonyvágy: „Ha már a férfi gond füvén legel, / csak így szól: Csillag szakad, hallod-e? / Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e? / Az asszony vár és vágyakban delel.” A fekete fiúk vágyakozása „gyönyörű”, másutt viszont ostobák a „cifrán esztergált” vágyak, amelyek nemcsak magukba ölelik az újabb világokat, de elárvulni is képesek, mint a csókok, ha szembesülnek az idő múlásával. Olvassuk a figyelmeztetést is: ha rózsára vágysz, ne vágd le a tőről, hanem ültess mellé cölöpöt is: ne verje sárba az eső és a szél. S József Attila számadásversében (Talán eltűnök hirtelen…) a „rezge megbánás” mondatja a költővel: „Korán vájta belém fogát / a vágy, mely idegenbe tévedt” – mintha a rosszkor, rossz helyen kimondott vágyak teherré és átokká válnának.

Kosztolányi „vágyvillámai” Isten-kísértők: kihűlt lámpa és tört cserép lesz a vágyból, míg küszködünk a csillagok felé. „Plató olvasása közben” írja: „Estente meghalunk az ágyba, / s reggelre már mások vagyunk. / Mind változunk zokogva, vágyva / és nem találjuk – önmagunk.” Ha más költőket, írókat is föllapozunk, lassan elősejlik, hogy nem a vágyak juttatnak el a jobb önmegismeréséhez, hanem a cselekvések, a morál és az értékrend megnyilvánulásai, s talán a vágyakról való lemondás, hogy létezéstervünk szerint cselekedhessünk.

Közben forduljunk Weöres Sándor, illetve A teljesség felé. Ennek első részében van szó a vágyak idomításáról. A mottóként olvasandó Egy apokrif János-evangéliumból összegzése szerint: „Oldani vágyom és oldódni vágyom. / Üdvözíteni vágyom és üdvözülni vágyom. / Nemzeni vágyom és megfoganni vágyom. / Dalolni vágyom és dallá válni vágyom.” Vágy tehát a vágytalanság állapotának elérése is? Hogyan idomíthatod a vágyaidat, hogy ne legyenek azok a szörnyeid? „Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. […] Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.”

Talán mégis át kellene alakítanom a kezdő dialógust, valahogy így: „Mire vágyakozol? – Arra, hogy megszelídíthető vágyaim legyenek.”