László Tamás

Vélemény és vita

Útravaló az iskolába

Egy hat-hétéves gyermek hatalmas ígéret, lehetőség, amit nem szabad eltékozolnunk. Az iskola dolga éppen az, hogy felszínre hozza a benne egyelőre még csak rejtőzködő tehetségét, képességeit

„Egy általános iskolai tanító rajzórát tartott egy csoportnyi hatéves gyereknek. Az osztályterem végében ült egy kislány, aki rendszerint nemigen figyelt az iskolában – nem így azonban a rajzórán! A lányka több mint húsz percen át ült, és elmélyülten, karjait rajzlapja köré kerítve munkálkodott. A tanítót megigézte a látvány. Végül megkérdezte a kislánytól, mit rajzol, aki anélkül, hogy felnézett volna, így felelt: Istent rajzolom. A tanító elcsodálkozott. De hiszen senki sem tudja, hogy Isten milyen! Egy perc, és megtudják! – mondta a kislány.”

Ezzel a történettel kezdődik Ken Robinsonnak, a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások nemzetközileg elismert szakértőjének Az alkotó elem című könyve, amely „arra buzdít bennünket, hogy ne sodródjunk a tömeggel, hanem keressük meg igazi alkotóelemünket – képességeink és vágyaink találkozási pontját”.

A bevezetőt így folytatja Robinson: „A történet arra figyelmeztet bennünket, hogy a kisgyerekek fantasztikusan biztosak elképzeléseik helytálló voltában. Felnővén többségük elveszíti ezt a magabiztosságot. Kérdezzük csak meg egy osztálynyi elsőstől, hogy melyikük tartja magát kreatívnak, és mindnyájan a magasba nyújtják majd a kezüket. Tegyük fel ugyanezt a kérdést egy csapat végzős egyetemistának: a többség nem mozdul majd. Mély meggyőződésem, hogy valamennyien elképesztő természetes képességekkel jövünk világra, amelyek közül aztán jó néhánnyal elveszítjük a kapcsolatot. Bizarr módon annak, hogy ez bekövetkezik, iskoláztatásunk az egyik fő oka. Az eredmény, hogy nagyon sok ember soha még csak érintkezésbe sem kerül saját valóságos képességeivel, és ezért nem is tudja, valójában mire lenne képes, mit is érhetne el. Ebben az értelemben azt sem tudják, hogy kicsodák is valójában.”

Eljutunk oda, hogy újra és újra megfogalmazzuk, tanévkezdéskor különösen, hogy mire is való – többek között – az iskola?

Az alapvető hivatása az kellene legyen, hogy segítsen bennünket abban, mutassa meg nekünk, hogy miben vagyunk jók, ügyesek, tehetségesek, vagyis mi az, ami örömet okoz nekünk. Olyan környezet legyen az iskola, hogy benne minden gyermek, diák – és természetesen a tanító, a pedagógus is – inspirálva érezze magát, hogy kreatív módon fejlődjék. És ez természetesen vonatkozik később a munkahelyeinkre, de a közhivatalokra is. A rohamosan változó világban a mai elsősök hatvan év múlva, 2079-ben mennek majd nyugdíjba. Feltehető a kérdés, hogy mit tanuljanak, hogy az érvényes legyen erre a hat évtizedre. A tudás nagy része egészen biztosan elavul majd. Egyetlen dolog az, ami nem avul el, ha felfedezik már az iskolában, hogy miben rejlik a tehetségük, ami majd számtalan fénytörésen keresztül képessé teszi, hogy alkalmazkodjék a változó és olykor barátságtalan világhoz. Önmagunk felfedezése olyan hajtóerő, aminek révén valamennyien sokkal jelentősebb teljesítményt nyújthatunk, mint amit mi magunkról vagy a környezetünk rólunk elképzel. Minden egyes embernek vannak olyan, csak ránk jellemző adottságaink, képességeink – és szenvedélyeink –, amelyek életünk folyamán képesek inspirálni bennünket.

Egy gyermek rendkívüli képzelőerővel, intelligenciával, érzelemgazdagsággal – és igen! –, spiritualitással (mint ahogyan a kezdő történet bizonyítja) jön a világra, amiknek azonban csak a töredékét használja majd. Ezek a képességek a maguk összetettségében, egymásra hatásukban működnek, amit nem szabadna elválasztani egymástól. Mint ahogyan a jobb és a bal agyféltekénket tudatosan harmonikus egységben kellene használnunk, működtetnünk. A bal agyféltekénk felelős a logikus, racionális, analitikus gondolkodásért, a jobb agyfélteke a kreatívabb, képzelőerőt igénylő, holisztikus gondolkodásért. A bal féltekénkkel beszélünk, írunk, olvasunk és számolunk, elemzünk és érvelünk, míg a jobb agyféltekénkkel éljük át az érzelmeket, rajzolunk, hallgatjuk és élvezzük a zenét, látjuk meg az összefüggéseket, használjuk az intuíciónkat. Az iskola dolga, hogy megteremtse ezt az inspiráló harmóniát! Sajnálatos, hogy a mai iskola többnyire csak a bal agyféltekére akar támaszkodni, holott a fejlett érzelemvilág, az intuíció pozitív hatással van a szövegértésre, sőt a számok világában való elmerülésre is. Az iskola lehet az elsődleges harmóniateremtő erő, amely segít felfedezni a személyiségünk hajtóerőit.

Egy hat-hétéves gyermek hatalmas ígéret, lehetőség, amit nem szabad eltékozolnunk. Az iskola dolga éppen az, hogy felszínre hozza a benne egyelőre még csak rejtőzködő tehetségét, képességeit, mindazt, ami örömöt okoz neki.

Vajon elhisszük-e, hogy a gyermekeink képesek elképzelni a Jóistent, és le is tudják rajzolni? Ha elhisszük neki, boldog lesz a gyermekünk az iskolában, és boldog lesz az élete során is, mert képes lesz megtalálni azt, amire született, vagyis képes lesz elolvasni és megvalósítani Istennek a róla szóló tervét.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Mindenki mindenki ellen

ĀMárk evangéliumából származó – a kommunisták játékszereként használt – mondat, miszerint „aki nincs ellenünk, az velünk van” (Márk 9:40), mára az újraértelmezés tárgyává vált az ellenzéki oldalon

Kelemen András

Kelemen András

Csirkejáték

ĀVannak életveszélyes játékok. Ilyen az orosz rulett és az amerikai csirkejáték

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom