Mi is az az Energiewende?

Az Energiewende energiai fordulatot jelent, de jobb, ha nem fordítjuk le németből, mert az energiai vagy energetikai fordulat sok mindent jelenthet, ám az Energiewende azt a tipikus német energiapolitikát jelenti, jelöli, amelynek jegyében a németek néhány évtized alatt teljesen a megújuló energiaforrásokra akarják átépíteni az energiatermelésüket a klímaharc jegyében. Maga a kifejezés elég régen, már vagy negyven éve keletkezett, akkor jelent meg három német szerző tollából egy Energiewende címet viselő könyv, amelynek alcíme Növekedés és prosperitás olaj és atom nélkül volt, és feltehetően a Római Klub A növekedés határai című könyve meg az akkor éppen a második fordulójához érkezett kőolajár-robbanás hatására íródott.

A növekedés határai 1970-ben jelent meg, és azt jósolta, hogy az évezred végére a föld energia-nyersanyagtartalékai – az erőforrások akkori felhasználási üteme mellett – jórészt kimerülnek. Az 1979-es, második kőolajár-robbanás pedig megduplázta a kőolaj árát, amely így egy évtized alatt tízszeresére nőtt. Mivel Németországnak sem kőolaja, sem uránja nem volt, a szerzők azon gondolkodtak, hogyan lehetne Németország energiaigényét mérsékelni, és a csökkent energiaigényeket teljes mértékben hazai forrásból, szénerőművekkel, valamint nap- és szélenergia felhasználásával ellátni. Ekkor még híre-hamva sem volt a klímaváltozásnak, épp magunkhoz tértünk a Föld lehűlése miatti ijedtségünkből, a gondolkodást alapvetően az energiaellátás biztonsága, az atomenergiától, no meg a nagy energetikai cégek politikai erejétől való félelem motiválta.

Azóta a helyzet annyiban változott, hogy az atomenergiától való félelem megmaradt, a nyersanyagkészletek kimerülésétől való félelmet viszont felváltotta a klímaváltozástól való félelem, ami az 1980-as koncepciót annyiban változtatta meg, hogy a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése, a nettó kibocsátás (kibocsátás mínusz a megkötés) zéróra csökkentése vált céllá, amit a németek az Energiewende keretében 2050-ig el is akarnak érni.

A közeljövő legambiciózusabb célja azonban az atomerőművek 2022-ig történő bezárása, amiben épp a napokban értek el jelentős eredményeket, amikor a német Zöldek üdvrivalgása közepette felrobbantották a mülheim-kärlichi, 1973–86 között felépített, de mindössze három éven keresztül működő és 2001 óta bontás alatt álló atomerőmű utolsó maradványát, a hűtőtornyot. A német villamosenergia-termelő kapacitásokban 2017-ben az atomerőművek mindössze öt százalékot tettek ki, ami számottevő csökkenés a 2008. évi tizenöt százalékkal szemben. Hasonlóképpen ötvenötről negyvenöt százalékra csökkent a tüzelőanyagok (szén, kőolaj, gáz) aránya. Ezt részben a szélenergia helyettesíti, amelynek aránya tizenhétről huszonhét százalékra nőtt, illetve a napenergia, amelynek aránya ötről huszonegy százalékra emelkedett.

Az Energiewende ily módon valóban szép eredményeket tud felmutatni, különösen ha csak a beépített kapacitásokat nézzük, azonban a villamosenergia-termelésben már mások az arányok, például a szélenergia hiába teszi ki a kapacitások egynegyedét, a tényleges villamosenergia-termelésnek csak egyhatodát adja, a napenergia pedig a beépített húszszázalékos kapacitás mellett a megtermelt energia mindössze egyhuszadát. A probléma az, hogy mind a szél-, mind a naperőművek csak akkor működnek, ha fúj a szél, vagy süt a nap, ráadásul a szél északon fúj, az energiára meg az ország déli részén lenne szükség. Így a megtermelt energia tárolására és nagy távolságra való szállítására van szükség. Az energia tárolására számos megoldás létezik elméletben, a gyakorlatban azonban csak a víztárolós rendszereket próbálták ki, a nagy mennyiségű villamos energia hosszú időn keresztüli tárolása gyakorlatilag megoldatlan probléma, és ez az egyik akadálya annak, hogy a megújulók részaránya tovább növekedjen.

A német esetben a másik akadály a villamos energiát szállító hálózat elégtelensége. Csaknem nyolcezer kilométernyi nagyfeszültségű hálózatot kellene kiépíteni, ennek eddig a tizede készült el. Ráadásul igen nagy a lakosság ellenállása. Amíg a Zöldek tüntetnek a megújuló energiarendszerek kiterjesztéséért, addig a lakosság azért tüntet, hogy az erőművek meg a nagyfeszültségű vezetékek ne az ő környékükön legyenek. Ráadásul Németországban nincs energiaügyi minisztérium, amely a problémákat összevont módon kezelné, hanem a feladatok három miniszteriális szerv és azok számos főosztálya között oszlanak meg, amelyek ráadásul ellenérdekeltek is számos kérdés megítélésében. Mindeddig mintegy ötszázmilliárd eurót költöttek az Energiewendére, csak a legutóbbi öt évben százhatvanmilliárdot, és ráadásul a fő célt,a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését nem is sikerült megvalósítani: az elmúlt évtizedben a kibocsátás lényegében stagnált. Mindez azért is történt, mert a fenti hatalmas összeget a szél- és napenergia-kapacitások kiépítésére fordították, miközben – mert energiára akkor is szükség van, ha nem fúj a szél, vagy nem süt a nap – megmaradtak az igencsak szennyező ligniterőművek. Ráadásul ez évben még egy ősi erdőt és egy templomot is elpusztítottak, hogy újabb lignitbányához jussanak. Ha az ötszázmilliárdot atomerőművek építésére fordították volna, akkor a szén-dioxid-kibocsátási célokat már rég elérik.

Érthetetlennek tűnik, hogy a közmondásosan józannak gondolt németek hogyan véthettek ekkora hibát, amiről a The Wall Street Journal is egy olyan cikkben számol be, amelynek a következő címet adta: A világ legostobább energiapolitikája. Nos, a magyarázat akár egyszerű is lehet, a magukat környezetvédőknek álcázott német szélsőbaloldali mozgalmak az idők során olyan befolyásra tettek szert, hogy minden józan hangot képesek voltak elhallgattatni. Mindezt természetesen a média is támogatta. Egy svájci és egy német szerző készített erről egy tanulmányt, amelyben kimutatták, milyen hatást gyakorolt a közvéleményre az, hogy az atomenergiával kapcsolatban mi jelent meg a sajtóban. A német média a vitákban messze azoknak szentelt nagyobb teret, akik ellenezték a nukleáris energia felhasználását. Különösen így volt ez a fukushimai baleset után, amikor egy hatalmas cunami az atomerőművet is elöntötte, bár ennek sugárzással kapcsolatos közvetlen áldozata nem volt. Azt gondolhatnánk, hogy az Energiewende a németek baja, és nekünk mi közünk van hozzá? Sajnos nagyon is sok. Ugyanis az Európai Unióban Németország a meghatározó hatalom, és lényegében az történik, amit a németek akarnak. Márpedig jól tudjuk, hogy Németországban a Zöldek milyen jó eredményeket értek el az európai parlamenti választásokon, és várható, hogy miután a korábban sokáig kormányzó szociáldemokraták és kereszténydemokraták már kellően lejáratták magukat, a nép a környezetvédők felé fordul, és a német politikában még nagyobb súlyt kap az Energiewende. Ebben az esetben még az eddiginél is nagyobb nyomás fog nehezedni az Európai Bizottságra, hogy irreális energiapolitikát kényszerítsen az egyes országokra. És amit a németek mint gazdag ország megengedhetnek maguknak, az a kevésbé fejlett országokat tönkreteheti.

E tekintetben a saját portánk előtt is seperhetünk. Nálunk például a szélerőművek kapacitása az összes villamosenergia-kapacitás négy százaléka, a villamosenergia-termelésnek azonban csak két százalékát adja, míg a 2000 MW-os atomerőmű a termelőkapacitások negyede, de az összes áramtermelés felét adja a 2017-es adatok szerint. Amíg ezek a megújuló kapacitások a teljes rendszernek csak törtrészét adják, addig nincs igazán nagy baj, mert a termelésingadozást viszonylag könnyen ki lehet egyenlíteni a meglévő tartalékokkal, és az Európai Bizottság felé még azt is demonstrálhatjuk, hogy a világ legostobább energiapolitikájából mi is kivesszük a részünket. Ha azonban ezek az arányok nagyobbak lesznek – és éppen most kezdtünk bele egy 100 MW-os naperőmű építésébe –, akkor bajba fogunk kerülni az energia tárolása, illetve amiatt, hogy ugyanilyen mértékben gázerőműveket is kell építenünk, hogy mondjuk, Kaposváron ne csak nappal, hanem éjszaka is lehessen világítani. Emellett azzal is számolni kell, hogy ebből a naperőműből tíz-tizenöt év múlva két négyzetkilométert beborító veszélyes hulladék lesz, ugyanis jelenleg ennyi a napelemek garantált élettartama.

Ami a kínaiaknak jó üzlet, az számunkra katasztrófa lesz, a rendszerváltoztatás mérhetetlenül sok ostobasága után legalább az Energiewende eddigi tapasztalataira kellene odafigyelni.