Vélemény és vita

Sodrásban és azzal szemben

A tömegtájékoztatásban (és félretájékoztatásban) is szélesen hömpölyög a fősodor. A percemberkék nem is állnak neki ellent

Köztudott, hogy a pisztrángok sebes hegyi patakokon hasítanak fölfelé, ha elérkezett az ívás ideje. Küszködésük azt is jelezheti számunkra, hogy ha tovább akarunk lépni, és új nemzedéket a világra és helyzetbe hozni, akkor nem vezet célra beállni a sodorvonalba. Márpedig a „való” világ ezt sugallja.

A tömegtájékoztatásban (és félretájékoztatásban) is szélesen hömpölyög a fősodor. A percemberkék nem is állnak neki ellent. Mindegy, hogy azért, mert tudják: ártana karrierjüknek, avagy azért, mert már nem tudnak túltekinteni az uralkodó vélemények rácsain.

Sokáig és sokaknak ez gyakorlatiasságnak tűnhetett. A nagy kihívás az Európára rátörő bevándorlási cunami volt: lerántotta a leplet a Nyugat vezetőiről. Amikor a magyar kormányfő felismerte a veszélyt, és elkezdett azt elhárító intézkedéseket hozni, orkánná fokozódott a Magyarország elleni hangulatkeltés. Mert a fősodratú nemzetközi sajtó s többek között az Egyesült Államok neoliberális politikai vezetése addig is igyekezett lejáratni és irányváltásra kényszeríteni országunkat (emlékezzünk csak vissza Victoria Nuland, az euró­pai és eurázsiai ügyekért felelős korábbi külügyi helyettes államtitkár szerepére vagy az erre épülő követségi magatartásra Good­friend „barátunk” részéről). Ekkor azonban olyan megnyilatkozások kezdtek ránk záporozni, mint amilyen például az osztrák Faymann kancelláré, aki 2015 szeptemberében az Orbán-kormánynak a migrációnak mondott erőszakos tömeges behatolás kapcsán tett intézkedéseit a nácik fajelméletével hozta össze; továbbá már mostanság Timmermans euró­pai szocialista jelölt úr kampányának kerge futama, avagy a szép nevű Annika Strandhall svéd szociális ügyek miniszterének megdöbbentő ostobaságai, aki hasonló vágányon csattogva Magyarország antiszemitának és muszlimellenesnek állított vezetőinek „brutális menekültpolitikájáról” nyilatkozott. Sőt a tényekhez való ragaszkodás a szakértőket sem jellemezte. Paul Hockenos, térségünk ismerője is összemossa a tömeges bevándorlást a meneküléssel, s ennek elutasításáért marasztal el igaztalanul minket.

Azonban a bevándorlás okozta válság csak a meglevő és növekvő belső feszültségekről rántotta le a leplet. Talán még jó szolgálatot is tett, mert olyan jelenséggel foglalkozott, amelyről – sajnos – Nyugaton az utca embere is egyre több szomorú tapasztalattal rendelkezik, s így a tömegtájékoztatás torzításai és elhallgatása ellenére képes önálló véleményt kialakítani. Hiszen nem a migrációs nyomás, hanem az uniót szétfeszítő megoldatlan kérdések vezettek el a görög és az olasz válsághoz, a brit kilépési szándék felerősödéséhez is. A liberális oldalról jövő átkozódás pedig nem csupán a tömeges átvándorlás gátszakadásával kapcsolatos, hanem magával a kormányzás módjával. Éppúgy elítéli az „America first!” nemzetvédő gondolatát, mint a magyar családpolitikát.

A svéd Sofia Nerbrand szerint a magyar családpolitikai akcióterv a saját nemzet előtérbe helyezésével kizár másokat (a bevándorlókat), és „más népek kiirtására” vezethet (!) Magyarország eszerint a neoliberális megközelítés szerint egyébként is visszaforgatja az idő kerekét; többek között elnyomja a nőket, szülésre kényszerítvén (!) őket. Sőt hátrányosan megkülönbözteti az új nemi szerepek megélését, hiszen ellenzi a „gender” tantárgy oktatását.

Az embernek tényleg az jut az eszébe így az Európai Unió otthonos közösségében, hogy „csak a barátainktól ments meg Uram, az ellenségeinkkel majd csak elbánunk magunk”.

A nagyobb játékosok azonban felfogták már a helyzetet. Merkel, Macron, sőt Kurz volt osztrák kancellár is bemutatott számunkra egy-egy szép igazodási kísérletet. No, persze nem őszintét! A liberális béklyóból kibújni számukra elképzelhetetlen, de azt azért muszáj észrevenniük, hogy a választópolgárok elfordulnak az eddigi politikájuktól. Már csak azért is, mert szemmel látható, hogy Orbán és Salvini a népre hagyatkozva tarol a választásokon.

S az is – ami történelmi teljesítmény –, hogy az egymásra utalt V4-országcsoport mindeddig nem volt megbontható. Az európai parlamenti választások pedig megmutatták, hogy változik a politikai mező képe.

Ennek következményei pedig máris látszanak. A hatalmasok elvileg megegyeztek az EP- választások előtt, hogy Manfred Weber legyen az EB elnöke. Aki az Amerikában őrködő háttérhatalomnak a német érdekekkel szemben is hajlandó volt engedni, kijelentvén, hogy leállítaná az Oroszország és Németország közötti Északi Áramlat 2. vezetékének kiépítését. Merkel és az Európai Néppárt csoportjának támogatását megnyerve a csúcsjelölti rendszer lehetőségébe kapaszkodván ugyanígy folytatta: elvtelenül mindent elkövetett immár a baloldali szavazatok megszerzéséért. (Csak közben épp ezért hiteltelenné vált.)

Kihasználván Merkel hátországának megingását és gyengülését, valamint a V4-ek elfordulását tőle, Emmanuel Macron is félredobta Webert azzal az ürüggyel, hogy az ő pártcsoportja (ALDE-ből lett Renew Europe) elért olyan helyezést, amely a négy vezető euró­pai tisztség egyikére jogosítja. Ahogy a Neue Zürcher Zeitung kifejezte: Macronnak sikerült a pókerjátszmája. Így került a színlapra Ursula von der Leyen, aki német ugyan, de híve a német–francia barátságnak s az elmélyítendő európai védelmi együttműködésnek – és nem utolsósorban így kiléphetett Merkel árnyékából. Ezzel Macron egyúttal azt is biztosíthatta, hogy bár Christine Lagarde nem tűnt esélyesnek, mégis elnyerte az Európai Központi Bank vezetését, s így az francia vezetőt kap. A visegrádiak ugyan nem adhattak vezetőt a csúcsokra (az Európai Tanács elnöke belga, az EP elnöke olasz, a kül- és biztonságpolitikai főképviselő spanyol lett), mégis támogatták ezt a felállást, mert a negatív cél volt a legfontosabb: Webert és Timmermanst távol tartani attól a poszttól, ahol legtöbbet árthatnak.

Végül is száznyolcvan fokos fordulattal vált igazzá António Guterres ENSZ-főtitkár ostoba szövege: „A migráció nem a probléma, hanem a megoldás.” Igen, mert tényleg ez nyitotta fel a legtöbb választó szemét.

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Jó széllel és enyhe malíciával

ĀGreta Thunberg a klímavédelem ikonikus figurája, nem ülhet repülőgépre vagy tengerjáró hajóra. A tengeren járni nem tud, és Amerikába el kell jutnia valahogy, így marad a szél erejével vitorlázó versenyhajó

Domonkos László

Domonkos László

Tuhutum tekintete

ĀTűz a nap, és azon kapom magam, hogy az ünneplő tömegben az egyik, az ország dolgának szerét ejtő magyar tekintete van rajtam

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom