Vélemény és vita

Kapuk és fátylak

A mi kedves Kárpát-medencénkben mennyi határ éktelenkedett a történelem folyamán!

Pedig ha van egységre, összhangra, együttműködésre predesztinált földrajzi terület – se nem sziget, se nem félsziget –, akkor ez az. Folyók, magas hegyek határolják, s az államot, amit itt őseink létrehoztak, még a tenger is megölelte. Felfelé az ég, mélységben a friss víz, még mélyebben a forró tengerek. Itt húzódott a Római Birodalom határa a Duna mentén, a híres limes, s bizony a mai napig is érzek valami misztikus, nehezen beazonosítható határvonalat azon a limesen. Pannóniában talán egy kicsit több a lágy arcvonás, a könnyed derű, az arcokon nem olyan mélyek a barázdák, a tekintetek nem oly kemények, a tenyerek, a karok nem annyira inasak. Nem a történelmi sorssal függ ez össze, itt sem volt kevésbé nehéz a magyarnak túlélni az évezrednél szélesebb időt. Csak talán nincs az a mély csend, ami oly sokszor karcolt halálos medret a férfiak arcára, amikor megérezték a vészt. S hányszor tört ki a vész!

A limes összeomlott, rokonaink ebben oroszlánrészt vállaltak. Hunok, avarok, százféle náció, akik előttünk vagy utánunk, de velünk jöttek, s velünk is maradtak. Maradtak a rómaiak is, akiknek már nem volt hová visszamenni. Hányszor lángolhattak a kunyhók, izzadhattak a homlokok, hányszor hervadt el egy nép virága, s szűnt meg lélegezni. Hányszor temették el kántáló, táncoló papjai. Harang még aligha szólt, csak fojtott ének innen is, onnan is. És kiépült az új határ, Nagy Károly birodalmának határa. Ez is valahol a limes tájékán, s jöttek új telepesek, jöttek lovagok, katonák, népzsaroló adószedők s már keresztény papok is a latin Róma felügyeletéből. Délről, Bizáncból is érkeztek keresztény térítők, más nyelven, más betűkkel, de ugyanazzal az üzenettel. Ütköztek ők is, miközben a világ is ütközött, s ennek az ütközésnek a középpontjába kerültek őseink. Megérkeztünk, s mosolyogva üdvözöltük a Kárpát-medencében megmaradt, korábban elindult testvéreinket. S megmutattuk a közös célt. Nagy tett volt ez. Honfoglalásnak hívjuk. Honalapításnak. Nem tudtuk, hogy éppen ide jövünk. Létrejött hát egy új határ, immáron nem olyan, amely átszelte a medencét, hanem egyesítette, összefogta. Állami, vallási, kulturális, gazdasági téren is. Állam, amelyben megfért mindenki. Igaz, a szellem, a hatalom magyar volt, de még a nyelvünket sem erőltettük másra, az egyház, az állami bürokrácia latinul énekelt. De a támadások nem szüneteltek. Németek nyugatról: hány csatát vívtunk? Tatárok keletről. Győztünk is, vesztettünk is, de a határaink megmaradtak a Kárpátoknál, a déli nagy folyóknál, az Adriánál és a Lajtánál.

Aztán megint keresztülszelték a Kárpát-medencét ostromló, lassú halállal emésztő határok. Már nagy baj volt, hogy kettészakadt az egyház. 1054-ben volt ez, akkor a római pápa túlbuzgó követe a Hagia Szophia templom oltárára helyezte a bizánci pátriárkát kiközösítő bullát. Kettészakadt a keresztény egyház. Hasadt, meghasadt körülöttünk a fény. Közben örök harcok. Bizánc, pogányok, németek, törökök. Hitek, nagyurak, püspökök. Így jön Muhi és így jön el Mohács. A Hagia Szophia oltárát kidobták a muszlimok, s helyére odaállították a Budáról zsákmányolt két hatalmas gyertyatartót. S újra egy határ a Kárpát-medencében. Most elmozdult az árnyék. Nem volt elég erőnk. Nem lehet egymás ellen is, és az egész nemzetért is harcolni. Nem lehet gyűlöletből, kapzsiságból áthághatatlan határokat húzni egy nemzet testébe. Mert akkor nem lesz könyörület!  

Csaknem belerokkantunk a kétszer százötven évbe, amikor vérfolyókba fulladt a belső magyar törzsterületek zöme. S időnként Nyitráig, Veszprémig, Debrecenig nyomultak az Oszmán Birodalom hadai. Védtük asszonyainkat, gyermekeinket. A hazánkat, a nemzetünket, hitünket. Az európaiakat.

Erdélyben is a dörzsöltebb magyarjaink, Felvidéken is a polgárok meg a szabadságot innen is, onnan is szem előtt tartók. Nagy szélvész tombolt. Bocskai és Thököly koronájával, Bethlen Gábor rafinériáival, aztán a Rákócziak Varsóig, Vilnáig tekintő ambícióival. Túl sokáig állt fenn a határ a hódító muszlim birodalom és a keresztény Európa között éppen a Kárpát-medence közepén. Majdnem kihasítva, kiirtva a magyart. S közben új szellemi határok keletkeztek. Kivel menjünk? Némettel, törökkel? Vagy lehet egyedül is, mint kis ideig Erdélyben? Végül a muszlimokat kivertük, a babért learatták mások, pedig hát ki is állt itt ellen százötven évig, ki őrizte a nemzeti szabadság gondolatát, a harang szavát? Míg a királyaink unalmukat űzték idegenben? Hej, Zrínyi, Dobó, Balassi! Szép fényes katonáink!

A Habsburg-világ új határokkal érkezett. Alig látható, de azért későbbi sorsunkra nagyon is kiható, sunyi határok voltak ezek Erdély és Magyarország között, a Délvidéken, Tengermelléken. Ezeknek a poros csíkoknak tűnő határoknak a jelentősége döntő volt abban, hogy Erdélyben, a Délvidéken a magyarság meggyengült. S ezen kívül keresztül-kasul szelték az új határok az országot vallásban, egyházban, nyelvben, igazgatásban. A reformációval  és az ellenreformációval. Ezekhez aztán annyiféle érzés és tévhit társult: labancság, kurucság, függetlenség, birodalom, európaiság, provincializmus, bigottság és vakhit, térítés és nemes hazafiság. Összekeveredtek a sorsok. Határok húzódtak már az egyes falvakban is: nyelviek, vallásiak s aztán anyagiak – ma úgy mondanánk, szociálisak. S ezekkel aztán politikaiak. Mennyi átkozott határ! Mennyi kiskirály!

Még volt egy hosszú korszak, amikor a Kárpátoknál és déli folyóinknál ért véget Európa, s kezdődött egy másik világ. A romantikus orosz sztyeppék és a rejtélyes Balkán. Az Unió (Erdéllyel), a kiegyezés (a Habsburgokkal) reményt adott. De újabb szellemi határokat is. Aztán szétrobbant a menedék. Az oroszok, a balkániak is beljebb vágytak, s beljebb is kerültek. Akiktől segítséget várhattunk, maguk dobták oda Brassót és Kolozsvárt, Nagyváradot és Szabadkát. Nem tudtuk megvédeni a vármegyéinket, de a dalokat még őriztük, őrizzük. S ha a dalokat nem, az ízeket. Ha azt sem, az álmokat, s ha már azt sem, a legendákat. S ha már azt sem: elveszünk.

Trianon után már könnyű volt lemondani rólunk. A határ megint itt húzódott, a mi földünkön. Két város elválasztva, közöttük egynapi járás sincs. Város közepén a mezsgyefolyó, falu közepén rokonvért tagadó retesz. Felépült a szovjet karantén a vasszegekkel. Harminc éve azt hittük, vége. Kicsit el is feledtük? Sokak vére tapad ahhoz pedig, mint minden uralkodni, alávetni vágyó eszméhez. Látjuk a szándékot, hogy újraácsolják. S mi még a belső határainkat sem tudtuk lebontani itt a Kárpát-medencében, amelyek megbénítanak minket. Hogy ezek leomolhassanak: ezért kell megvédeni Európát. Ritka paradoxon: zárható kapuk kellenek, ha veszélyes hadak közelednek, hogy a belül csak fátylak maradjanak. Fordítva rémes: kívül a fátyol, belül a kapuk. De hisz az Európai Unió alapgondolata is ez volt. A külső határok erős védelme, a belső határok légiesítése. Emlékeznek?

S persze maradnak majd határok belül is, de nem ott lesznek, ahová politikusok húzták őket  leginkább Párizsban és környékén. Csak fátylak lesznek ezek, amelyeket megérez a vándor, ha lassú léptekkel átlép a csillagok alatt. Jellegzetes dalok, ízek, legendák. Emlékek, pirulások, imák fátylai. A nemzet egységéből engedni nem lehet. Egyik itt élő nemzetnek sem. S nem is kell. A tisztelet a feltétele, hogy ne állhassák utunkat itt bent vasból vagy szavakból készült kapuk. Tisztelet és szabadság, nem csak itt nálunk, de szerte Európában, Luzitániától Erdélyig, Belfasttól Craiováig. Lélek és lélek, szellem és szellem, vagyis ember és ember között. Talán játszik velem valami fény a víz tükrén, hogy még hiszek az egykor megmutatott célban, s talán ki is kacagnak érte.

Nem baj, még ez is jobb, mint a meddő siránkozás.

Kapcsolódó írásaink

Petrin László

Petrin László

Brüsszel és a globális gazemberség

ĀA globális gazemberség az eredendő oka a szűnni nem akaró illegális migrációnak. Ehhez asszisztál az igazság bajnoka szerepében tetszelgő Brüsszel

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Könyörgöm, NE akasszuk fel!

ĀAz igazságszolgáltatás olyan, mint a házasság: amint azt utóbbira mondani szokták, nem tökéletes intézmény, de még nem találtak ki nála jobbat

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom