Liberális vagy keresztény

Sőt, sokan érezzük úgy, hogy ez a beszéd csak elindított valamit, amit mindenképpen be kell hozni a közbeszédbe, a közgondolkodásba, sőt, a politikába is. Miben különbözik a liberális és a keresztény szabadság-, világ- és emberkép?

A liberális emberképben hívők saját magukat helyezik a középpontba, saját maguk körül forognak. Ez az individualista ember, a fogyasztói világ prototípusa. Ahogyan azt Czakó Gábor olyan pontosan megfogalmazta, leírta a Gazdaságkor titkai című könyvében: „A Gazdaságkor mefisztói szerződéséből adódó négy alapvarázslata: 1. az áldozat irányának megfordítása – más szóval nem adni a sajátunkból Istennek és a közösségnek, hanem elvenni tőlük és a magunk javára bitorolni; 2. a szétválasztás – a természettől egybetartozók, pl. jog és erkölcs, szerelem és házasság, haza és állam stb. szétkülönítése; 3. a valóság leváltása a massmédia által; 4. s mindezek gyümölcse, aki ezeket műveli és fogyasztja, az új ember, a Barbi.” Ez az összefoglalása a liberalizmus kiváltotta eróziós folyamatoknak, e négy tényező miatt hullik szét világunk, kerülnek válságba a házasságok, születik egyre kevesebb gyermek, fogy a nemzet, válik uralkodóvá az önzés és a reménytelenség.

A keresztény emberkép Istent helyezi a középpontba, azt mondjuk és hisszük a Biblia szavaival, hogy az embert Isten a maga képmására teremtette. Ez az istenképmás voltunk rendkívüli méltóságot ad minden egyes embernek. Ebben vagyunk elvehetetlenül egyenlők. Az istenképmás mivoltunk sérthetetlenné tesz minket. Ugyanakkor megteremti a testvériesség érzületét egészen a meghalt, a ma és a jövőben élő emberekig. A keresztény emberképünk szerint embernek lenni annyi, mint mindenekelőtt és minden cselekvés mélyén befogadónak és megajándékozottnak lenni, vagyis az életünk Isten ajándéka. Erre épül az önszeretet és a felebaráti szeretet, amik az Isten iránti szeretettel vannak teljes egységben, a háromféle szeretet szétválaszthatatlan.

Mindezekből következik az Alaptörvényünk azon kijelentése, hogy „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” A húsvéti – feltámadási – Alaptörvényünk keresztény ihletettségű, ezért érte ádáz, mai napig tartó támadássorozat a liberális Európa részéről.

Az emberi jogok szemléletében is alapvető a különbség. A liberális szerinti alapvető szabadságjog az ÉN joga. Ebben eleve benne rejlik a harc, az erősebb joga. Ezzel szemben a keresztény szabadságjog a TE-t helyezi a középpontba, azt mondjuk, hogy neked vannak jogaid, ez adhat garanciát arra, hogy én is megkapjam a szabadságjogaimat a TE-jog révén. Ennek megfogalmazása a Bibliában: „Azt tedd mással, amit akarsz, hogy mások tegyenek veled” (Mt 7,12).

Az alapvető emberi igényeket, vágyakat a liberális világ- és emberkép kijátssza egymás ellen. A négy alapigényünk, vagyis az, hogy szeressenek, értékeljenek, összetartozzak valakivel, és szabad, vagyis önmagam lehessek, egyetemes, a Teremtéstől belénk oltott. A szabadság nem totális, hanem a keresztény emberkép szerint a szabadság egyenlő azzal, hogy önmagam lehessek, vagyis a szabadság az önazonosságunkkal egyenlő, nem valamiféle liberális korlátlanság, amitől már csak egy lépés a minden téren eluralkodó szabadosság. A szabadságot és az összetartozást a liberális világkép alapján alku jellemzi: adok neked jó esetben ötven százalék szabadságot, és kérek cserébe ötven százalék összetartozást. Ez a fajta alku minden kapcsolat halála, legyen szó barátságról, házasságról, családról, közösségről, hazáról. Hiszen nem fele-fele szabadságra és összetartozásra vágyunk, hanem mindkettőben totálisan száz százalékra – ettől alapvető emberi igények ezek. Ez egyébként életünk egyik legnagyobb paradoxona, aminek a feloldása az önként, élethosszig épített elkötelezettség. A szabadság dimenziója az önkéntes, hitből, meggyőződésből születő vállalás, az összetartozás dimenziója az élethosszig épített elkötelezettség spirituális és spirális felfelé hajtó ereje.

Összebékíthető-e a liberális és a keresztény szabadság, világ- és emberkép? Nem, az ellentét antagonisztikus, kibékíthetetlen, ellentétes irányultságú. Az egyik a Szent II. János Pál pápa szerinti halál, a másik az élet civilizációjához vezet. Mindenki gondolja tovább a keresztény szabadság- és emberkép jegyeit – a saját és a szerettei életében is. Nyilvánvaló, hogy melyik úton kell járnunk, de azon járunk-e valóban? Ezt a kérdést is az önvizsgálatra kész keresztény ember teszi fel magának.