Vélemény és vita

Nemzetközi kereskedelmi háborúskodás

Trump tehát nem törekszik másra, amikor Amerikát ismét naggyá kívánja tenni, mint arra, hogy megcsapolja a nemzetközi nagytőke adók elől elmenekített bevételeit

Trump érkezését az Egyesült Államok elnöki székébe máig maradandó traumaként éli meg a liberális világ. Első olvasatban nem is érthető, hogy miért is rendítette meg őket az új elnök jelszava, hogy ismét naggyá kell tenni Amerikát (Make America Great Again), eddigi intézkedései azonban kezdik beigazolni félelmeiket.

Pedig a liberálisok is az amerikai nagyság hívei, azé a nagyságé, amit szerte a földgolyón illik tisztelni és időnként félni is. Trump vágyott Amerikájának nagysága ezzel szemben maguknak az amerikai polgároknak és nem a világnak szólna. (Az elnök most éppen azon „mesterkedik”, hogy három év kormányzás után egyáltalán megtudja, hogy az Államok területén élőkből valóban hányan amerikai állampolgárok, ami balliberális megközelítésben emberi jogokat sért és emiatt eleve diszkriminatív.)

A világ közvéleménye eddig úgy tudta, hogy Amerika világnagysága főként az amerikai állampolgárok érdekeit szolgálta. Trump viszont úgy vélekedik, hogy egy állam, amelynek egy éves adóssága a bruttó nemzeti összterméke, azaz a GDP-je száztizenöt százalékával egyenlő és egy év alatt (2017) 466 milliárd dollár hiányt tud felhalmozni a fizetési mérlegben, nem lehet a liberális világnagyság nyertese. Legalábbis úgy semmiképpen sem, ahogy az amerikai polgárok szeretnék. Ezen adósságok terheit ugyanis az amerikai állampolgároknak kell viselniük, noha érdekeiket egyáltalán nem szolgálja. Ha ezektől a mínuszoktól megszabadulnak, mindjárt jobban megy a soruk, így lehetnek ismét naggyá.

Ennek a törekvésnek szelle­mében kezdett a kanonizált liberális terminológia szerint kereskedelmi háborúba az Egyesült Államok legfontosabb kereskedelmi partnereivel, elsősorban Kínával és Németországgal, és részben Japánnal is, a többiekről nem is szólva (pl. Mexikó). Kiváltképpen két ország ad el sokkal többet az amerikaiaknak, mint amennyit onnét vásárol, látszólag ők a nyertesei Amerika meg vesztese a kereskedésnek. A felszín tehát azt üzeni a közvéleménynek, hogy itt államok, nemzetek konfliktusáról van szó, Trump felrúgta a több évtizedes kereskedelmi megállapodásokat és zavarja a „ szabad világ” gazdasági rendjét. Igaz, hogy az Egyesült Államok nagy kereskedelmi és fizetési mérleg deficitjének „okozói” hatalmas többletekkel rendelkeznek, ugyanakkor ezek az államok is nagyon eladósodtak. Az óriási kereskedelmi többletekből és az ezeken képződött hasznokból ugyanis jutni kellene elegendő összegnek az államkasszákba is, de nem jut. A fejlettnek mondott Nyugat országaiban nem csak az államkasszák fulladoznak az adósságban. De még ennél nagyobb ezeknek az országoknak az úgynevezett külső adóssága, amely főként a náluk működő cégek miatt keletkezik. Az Egyesült Királyságban az államadósság a GDP 85 százaléka, míg a külső adósság 313 százalék, ugyanez Franciaországban 98 és 213 százalék. Hazánk ugyan szépen építi le az államadósságát, de külső adósságként még 123 százalékot tartanak nyilván.

Nem nehéz rájönni arra, hogy ezek a horribilis adósságszámok okozói oroszlánrészben éppen a multinacionálisnak mondott vállalkozások, amelyek bár „ontják” a GDP-t, de ebből kevés jövedelem marad a célországokban, és emiatt kevés adó folyik be az államkasszákba. Innét keletkeznek aztán a tetemes államadósságok.

Magyarán szólva e gigantikus adósságok által finanszírozott tevékenységeken keletkezett hasznoknak lába kél, és valahol máshol csapódnak le. Meg is találjuk őket a világban létrejött több tucat miniállamban. Vegyünk górcső alá néhányat ezek közül, hány százalék is ezekben a GDP-arányos külső adósság? Luxemburg 6307, Ciprus 594, Málta 879, Mauritius 1536 százalék. Egyedül a félmillió lakossal rendelkező Luxemburg 3500 milliárd dollár úgynevezett külső adósságot „cipel”. De hallottuk e valaha is, hogy aggódik e „nemzetközi közvélemény” ezen iszonyúan eladósodott országokért? Tépik e hajukat a nagy nemzetközi hitelminősítő intézetek? Felmerült-e, hogy esetleg ebből a fertályból indul ki a következő pénzügyi válság?

Aggodalomra ugyanis egyáltalán nincs ok, hiszen ezek az országocskák csak nyereségátpakoló helyek. Ahol a nyereségeket megtermelték, onnét elhozták, és ezekben a paradicsomokban raktározták be. Nem kell tehát aggódni. A mérleg másik oldalán ugyanis az adósságnál sokkal többet érő követelések állnak.

A kettő között pedig ott van a busás nyereség, amit a nagy cégek ide kanalizáltak. A kis országok kicsi adószázalékkal is beérik, hiszen a rajtuk átmenő forgalom óriásai. Azok az összegek, amelyek az egyes országok államkasszáikból (ahol a termékeket előállították) hiányoznak és emiatt vannak a növekvő államadósságok, megjelennek a miniállamokban, és nagyrészt a cégeknél maradnak.

Természetesen e gyakorlat ellen fel lehetne lépni nemzetközi összefogással, de ha egy-egy botrány (pl. Panama-gate) felmerül, hamar el is ül, ráadásul következmények nélkül. Trumpnak nemzetközi együttműködés híján tehát nem maradt más, mint Amerika kereskedelmi partnereinek macerálása a nagy deficitek miatt, valamint tűrni a vádakat, hogy ő bontja meg a rendet. A rend alatt azt kell érteni, hogy illik politikailag korrekt módon kussolni.

Trump útja azonban az új rendteremtésre nem túl egyszerű és nem is minden esetben járható. Vegyük példaként azt az országot, amelyikkel a legtöbb problémája van, Kínát. Oda már évtizedekkel korábban kitelepültek a nagy multik, jórészt éppen Amerikából, hogy élvezzék az olcsó munkabérek adta nagy profitot. Ők aztán alaposan elárasztják az Egyesült Államok piacát olcsó árukkal. És Amerikában mindent már régen nem is állítanak elő. Ha nem jönne a kínai import, ellátási bajok lennének. Másrészt, ha Trump nagyon erősködik, tulajdonképpen a saját nagy cégeivel menne szembe ezzel hatalmas, nem várt ellenszélbe kerülne politikája, amit amúgy is napkeltétől nyugtáig üt-vág a liberális sajtó.

Az amerikai elnöknek nincs sokkal könnyebb dolga a németekkel sem. Az amerikaiak egyrészt nagyon szeretik a Made in Germany márkákat, főként az autókat. A németek ezeket legyártatják Mexikóban olcsó béren, majd értékesítik az Egyesült Államokban a már említett kis országok valamelyikében bejegyzett cégeiken keresztül.

Trump azonban azt szeretné, hogy részeltessék az Egyesült Államok költségvetését is a haszonból, vagy gyártsanak az országban, vagy fizessenek vámokat. Könnyű belátni, hogy egyik megoldás sem a szíve vágya a németeknek. Nem véletlen, hogy a Merkel–Trump találkozókon nem sok mosolyt örökítettek meg a kamerák.

Trump tehát nem törekszik másra azzal, amikor Amerikát ismét naggyá kívánja tenni, mint arra, hogy megcsapolja a nemzetközi nagytőke adók elől elmentett iszonyúra duzzadt pénzes zsákjait, és ezzel elősegítse az amerikaiak boldogulását. Egyelőre ehhez kevés partnert talál a világban, Európa erősnek mondott államai se támogatják ebben.

Hogy a jövő mit hoz, azt nem tudhatjuk. De a helyzet változhat egyebek mellett a kulcsország Németországban, és Kína is a „jut is, marad is” elv alkalmazására kényszerülhet. Nagy összegekről és egy teljesen új világkereskedelmi rendről lenne ugyanis szó. Pontos számok az adók elől menekített összegekről természetesen nincsenek. Ezt csak azok tudják, akik „menekítették” a szóban forgó összegeket. Ők pedig sokszor már a forrásnál manipuláltak, álköltségeket alkalmaztak a nyereségek eltakarására (indokolatlan szakértőzés, joghasználati költségek stb.) A kérdéssel foglalkozó nagy tekintélyű Tax Justice Network az érintett összeget az Egyesült Államok éves GDP-jét messze meghaladó összegben adja meg.

De létezik egy másik kapaszkodó is. A második világháború után Európát és Japánt is elárasztották dollárral, vettek mindent amit lehetett. Egy dollárért 1962-ben még négy és fél svájci frankot és négy német márkát lehetett kapni, de a nyolcvanas években ért kétszázötven jent is. Ma egy dollár nagyjából csak száz jent és csak egy svájci frankot ér. Ha a világ nemzeteinek több tízezer milliárdos dollár devizatartalékait vesszük, akkor adódik a kérdés, hogy ezen az árfolyam mozgáson mennyit lehetett veszíteni? Ennek a veszteségeknek a másik oldala nyereség, és az is eltűnt valahova! A kereskedelmi háború éppen ennek az iszonyú aránytalanságnak és egyben törvényen kívüliségnek, valamint a hozzá kapcsolt árnyékhatalomnak a megszüntetéséről szól. Az egyik oldalon a globalisták állnak, akiknek így jó, ahogy van. Velük szemben pedig ott vannak a patrióták, akik kérik országaik jogos jussát.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Libaságok

ĀFricska. Ki ne emlékezne Lendvai Ildikó demagóg matematikai levezetésére, amikor lélegeztetőgépekben számolt ki minden beruházást, sportcsarnokot, támogatást?

Őry Mariann

Őry Mariann

Megelőlegezett bizalom

Ā„Többen szemtelenül hazudtak ma” – jegyezte meg kedd este egy szocialista tisztségviselő az Európai Parlamentben, miután kihirdették az Ursula von der Leyenről szóló szavazás eredményét

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom