Vélemény és vita

A háttérhatalom működése

Nagy-Britannia washingtoni nagykövete, Kim Darroch kiszivárogtatott jelentései, újabb és újabb hullámokat vernek a nemzetközi sajtóban, sőt már a Scotland Yard terrorelhárítási csoportja is vizsgálódni kezdett

Mint ismert, az ügy azzal kezdődött, hogy a brit napilap, a Daily Mail terjedelmes cikket közölt Kim Darrochnak az angol külügyminisztériumhoz küldött jelentései tartalmáról, amelyben a britek amerikai nagykövete erőteljesen kritizálja a Trump-adminisztrá­ciót. A Daily Mail cikke szerint Darrochnak a Trump-kormányzatról hazaküldött bizalmas jelentéseiben olyan kitételek voltak, mint, hogy ez a kormányzat nem hozzáértő és kérdéses, hogy valaha is az lesz, Trump becstelen oroszoknak lehet elkötelezett, gazdaságpolitikája lerombolja a világkereskedelmet, Iránnal szembeni politikája inkoherens és kaotikus, végül, hogy az elnök karrierje szégyenletes véget érhet.

A Daily Mail, miközben a kiszivárogtatott szöveget ismerteti, nem győzi dicsérni Sir Darroch kiváló képességeit, aki tehetsége révén egy panellakásból küzdötte fel magát, hogy Anglia uniós képviselője, majd washingtoni nagykövete legyen, ugyanakkor Darrochoz hasonló hangnemben maga is kritizálni Trumpot.

Válaszként Trump, azt twitterezte, hogy „a buggyant nagykövet, akit az Egyesült Királyság ránk kényszerített, nem olyan, aki fellelkesít bennünket, egy hülye fickó”. A Fehér Ház ezek után a brit nagykövet minden meghívását lemondta, így Darroch is kénytelen volt posztjáról lemondani. Ezzel azonban nem lett vége a dolognak, az igazi polémia még csak most kezdődik. Kérdéses például, hogy a brit rendőrség mit tud elérni a kiszivárogtató, vagy kiszivárogtatók tekintetében. Mindenesetre a Scotland Yard a tettes keresését lehatárolta azzal, hogy kijelentette, az akció nem ellenséges idegen hatalom műve volt és ezzel az orosz trollokra vonatkozó, az euroatlanti sajtóban szokásos, találgatásokat kizárta. A nyomozási munka leegyszerűsítése érdekében a rendőrség egyik vezetője, Neil Basu, felszólította a tettest vagy tetteseket, hogy adják fel magukat: „Azt mondanám annak a személynek, vagy személyeknek, akik ezt tették, hogy tettük hatása nyilvánvaló. Ugyanakkor most már azért is felelősök, hogy az elfoglalt detektíveket eltérítik alapvető feladataiktól. Ezt most megállíthatják. Jelentkezzenek a lehető leghamarabb, adjanak magyarázatot és nézzenek szembe a következményekkel.”

Nyilván nem lenne szép a tettesektől, hogy miután lemondásra kényszerítették az ország washingtoni nagykövetét, még a Scotland Yard nyomozóit is elvonják a fontosabb teendőik elől.

De valójában milyen államtitkokról van szó, amelyek kiszivárogtatása büntetendő cselekmény lenne, hiszen amit a nagykövet írt az nem más, mint azt, amit az euroatlanti média egyfolytában mond Trump elnökjelölti pályázásának bejelentése óta. Ha csak ennyi volt Sir Darroch mondanivalója, akkor nem sok baja volt a jelentésekkel, egysze­rűen kimásolhatta őket a napilapokból.

Mert mit elemezhetett volna még Trump stábjának egyszerű lesajnálásán túlmenően? Vegyük például a világkereskedelem lerombolását. Valójában arról van szó, hogy Trump meg akarja szüntetni az amerikai külkereskedelmi mérleg nyolcvanas évek óta tartó külkereskedelmi deficitjét, ami még Ronald Reagan elnöksége alatt alakult ki, és Clinton és G. W. Bush alatt ért el csillagászati magasságokat. (Ez évi csaknem nyolcszázmilliárd dollárt jelent). A legnagyobb hiány kínai, mexikói és német relációban alakult ki, azért van Trumpnak vitája elsősorban ezekkel az országokkal. Bár a deficit okain és megfékezésének eszközein a hozzáértők vitatkoznak, az kétségtelen, hogy valamit kell tenni ellene. Akárki, akármit mond, az export egynegyedét kitevő jelenlegi deficit hosszú távon aláássa az ország biztonságát, még akkor is, ha saját pénzében adósodik el. Darroch tehát elemezhette volna az amerikai kereskedelmi hiány okait és ebben, mondjuk, az Európai Unió szerepét.

Hasonlóképpen lett volna mit kielemezni Trump Irán-politikáján is. Mint ismert, a nemzetközi, de amerikai részről Obama által aláírt egyezményt a republikánusok hevesen ellenezték. Az összesen ötvenegy republikánus szenátorból negyvenen írtak is egy szép levelet Irán vezetőinek, amelyben – az amerikai törvényhozási rendszer ismertetése után – annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az aláírt egyezmény nem több mint Obama és Khomeini ajatollah közötti megegyezés, amelyet egy következő elnök egy tollvonással eltörölhet. Trump végső soron azt teszi, ami a republikánusok politikája a kezdetektől volt. És hogy miért, ahhoz vissza kell nyúlnunk a The Guar­dian egy 2015-ös cikkéhez, amely az iz­raeli miniszterelnököt idézi, aki elítéli, történelmi méretű hibának nevezi az Iránnal kötött szerződést és nyilvánvalóvá teszi, hogy Izrael folytatni fogja az Egyesült Államok kongresszusára gyakorolt nyomást az egyezmény felmondása érdekében. Ilyen háttér mellett talán másképp látszana az Iránnal szembeni kaotikus politika.

Folytatni lehetne még a sort, hogy mi a különbség egy bizalmas helyzetelemző jelentés és egy politikai véleménynyilvánítás között, de térjünk inkább vissza magára a kiszivárogtatásra és tegyük fel a kérdést, hogy kinek állt ez érdekében? Mivel az akció kárt okozott Angliának, kevéssé hihető, hogy a tettest, vagy a tetteseket az angol külügyminisztériumban kell keresni, nehezen elképzelhető az a találgatás is, hogy valaki esetleg a washingtoni állására pályázva akarta volna eltávolítani a most lemondott nagykövetet.

A nemzetközi sajtót figyelve az elég világosan látszik, hogy a botrányt elsősorban a Trump elleni támadásokra használják fel. Nem a kiszivárogtatót, nem is a titkos iratok őrzési rendszerét, hanem Trumpot hibáztatják az eseményekért. A Trump elleni korábbi támadások ugyanis kifulladtak. Nem tudták rábizonyítani az oroszokkal való összejátszást (pedig az euroatlanti sajtó gyakorlatilag tényként foglalkozott a feltételezéssel), nem sikerült ellene a lemondatásához vezető vádemelést (impeachment) kezdeményezni és a különböző egyéb támadásokból (nőügyek, adóügyek stb.) is lényegében sértetlenül került ki, sőt a vele nem éppen szimpatizáló CNN szerint Donald Trump most népszerűbb, mint valaha.

A megítélése különösen a pártszimpátiák szerint el nem kötelezettek körében javult, kiváltképp hogy a Robert Mueller-féle jelentésből kiderült, nem játszott össze az oroszokkal. Tegyük még hozzá, hogy az amerikai gazdaság dinamikusan növekszik, átlagos háromszázalékos üteme másfélszeresen haladja meg az Európai Unióét. A munkanélküliség történelmi mélyponton van, 3,6 százalék, szemben az uniós 7,3 százalékkal. Vagyis az elnök nem csak népszerű, az őt folyamatosan csepülő euroatlanti média támadásai ellenére, de még a gazdaság is jól teljesít. Mindez elegendő ok arra, hogy azok, akik Trump újraválasztásának megakadályozásán fáradoznak, megijedjenek.

A helyzetből következik, hogy azoknak állhatott érdekükben egy Trump támadását lehetővé tevő újabb botrány kirobbantása, akik sohasem fogadták el Trump elnökségét, ezek pedig az euroatlanti elitet alkotó transznacionális érdekeket képviselő politikusok, média, kutatóintézetek, NGO-k, vagyis amelyeket összefoglaló néven mély államnak, vagy háttérhatalomnak nevezünk. Ezek után tegyük fel a kérdést, hogy ki férhetett hozzá a titkos dokumentumokhoz? Nyilvánvalóan a brit külügyminisztérium megfelelő munkatársai, de emellett például a brit és amerikai titkosszolgálatok is. Mint tudjuk az amerikai titkosszolgálatok még Angela Merkel telefonbeszélgetéseit is képesek lehallgatni, hogyne férnének tehát hozzá a washingtoni külföldi diplomaták titkos levelezéséhez. Arra is emlékezhetünk, hogy annak idején a Watergate-ügyet az robbantotta ki, hogy újságírók a „mély torok”-tól kapták meg a szükséges információkat, akiről idővel kiderült, hogy nem más volt, mint Mark Felt, az FBI igazgatóhelyettese.

A háttérhatalom intézményekbeli befolyása az euroatlanti térségben, de különösen Amerikában óriási, nem kizárható tehát, hogy a kiszivárogtatás nem magánakció volt, Amerikában ugyanis kezdődik a 2020-as elnökválasztásra való felkészülés, a Darroch-ügy ennek egyik előfutára lehet.

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

A táv nem mérhető

ĀGyakran elnézegettem azt a táblát ott a szegedi Petőfi Sándor sugárúton, amerre a Szabadka felé vezető út indult: „Szeged–Beograd 223 km”

Kacsoh Dániel

Kacsoh Dániel

Liberális nehéztüzérség

ĀA harcokat Brüsszelben is meg kell vívni, ám egyre jobban látszik, hogy a politikai viaskodás nem csak a népképviselet révén mandátumhoz jutó politikusok és a választott tisztségviselők körében zajlik

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom