Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

A Természet Könyve

Van műalkotás és műhold; műjég, műfüves pálya, műesés; műfogsor, művese és műhiba; műcsont, műemlék és műbalhé. Tele vagyunk műanyaggal

Most éppen műanyagmentes hónap van, igyekezvén legalább az egyszer használatos műanyag termékeket mellőzni. Mivel a műanyag a fogyasztói társadalom és a kényelem szimbóluma, a szlogenek szintjén ugyan mindenki környezettudatos, ám ha ezt megpróbálja a gyakorlatba is átültetni, rövid távon versenyhátrányt szenved, közép- vagy hosszú távon pedig nem gondolkodik. Nehezen tudják megmagyarázni a zöldek, akik gyakran vörösek és kékek, hogy a megújuló energiaforrások mellett az atom is zöld. Az erőművekben keletkezett radioaktív hulladék kétszázezer év alatt bomlik le, hatszáz év múlva veszélytelen, biztonságos temetésük viszont megoldható, ezzel szemben a szénből, kőolajból nyert energia azonnal szennyez. Nemcsak szelektív hulladékgyűjtés, de a közéletben szelektív memória és szelektív szakértői véleményezés is létezik.

A műanyag a „fából vaskarika” abszurdjának diadala – erre utal például a műanyag fakanál kifejezésünk. Kosztolányi, aki a nyelv mögött a lelket is kutatta, azt írta, hogy a szótárak lapozgatásánál kevés lelkesebb és izgalmasabb olvasmány létezik: „Benne van az életem, benne van a halálom.” S ha a szótárak mellé tesszük a statisztikákat, állítása még találóbb. A mesterségesen előállított-átalakított, óriásmolekulájú szerves polimerek (műanyagok) az 1830-as években már megjelentek, de használatuk csak a 20. században, főként a század második felében terjedt el, a kőolajszármazékokból előállított anyagokkal. Ma a világon évente háromszáz-, az unióban hatvanmillió tonna műanyagot termelnek, a tengerekben lévő százötvenmillió tonna hulladék évente tízmillióval nő. Míg a papír egy hónap, a műanyag palack négyszázötven, a műanyag szatyor akár ezer év alatt bomlik le.

Szelektív a cédulázásom is a Természet Könyvéhez: Kosztolányi 1930-as Zsivajgó természetét lapozom, amelyben a költő a természetet pártatlannak hívta. A Virágok beszéde fejezetben a szegfűről a vörös szegfű nevében írta, hogy a szocialisták nem sajátíthatják ki – honnan tudhatta volna, hogy megteszik –, és erről jut eszembe, hogy a zöldet sem lehet kisajátítani, legfeljebb rátelepedni lehet.

Szelektálok tehát Kosztolányi aktualitásaiból. A tulipán szép és boldogtalan; a pipacs „a burzsoá gabonaszárak között moszkvai titkos küldöttként” bujkál, hamar hervad, közben forradalmat ordít; a napraforgó bár köpönyegforgató, de mindig az igazság fényét lesi, ellentétben azokkal, akik a sötétséget imádva sütik földre a fejüket. A júdáspénz hónapokig díszeleg a szobákban: „az árulásnak hervadhatatlan érdemei vannak”, s örökkévaló, mint a gonoszság. A tölgy lombjain Wagner-operák viharzanak át, és igazi hős, de nem maga veszi hasznát, mert disznók híznak rajta. A cseresznyefa a tavasz menyasszonya; sovány szerzetes a ciprus a sírok mellett; a gesztenyefa lombozata alatt „egy középkori székesegyház sötétzöld homálya”; bölcső és koporsó a fenyő; a bükk pedig ezt mondja: „Testvéreim, emberek, állatok és minden élőlények. Alakítsuk meg a lélegzők világszövetségét. Mindaddig gyilkosok maradtok, s egymást is ölni fogjátok, míg börtönbe nem csukjátok azt, aki elpusztít egy állatot vagy egy fát.”

Az oroszlán szerint mindenki meggyőződéses demokrata, ha nagyon kényszerítik rá, s az ő demokratasága kimerül az elégedetlenségben – elvakult alattvalói nem tesznek eleget szent kötelességüknek, hogy fölkínálják magukat vacsorára. A farkas mindaddig ellenzéki, míg joga nem lesz nyájhoz, Piroskához és nagymamához; a szükséglakásban élő állatkerti rokonunk pedig ezt mondja, míg ráncos homlokkal Darwinról gondolkodik: „Vérengzőnek tartasz. De én nem csináltam világháborút. Utánzónak tartasz. De nálunk nincsen divat.” A hiéna még önmagától is borzad; a lajhár életaktivitása hasonlít a halálhoz; a szamárnak sok kollégája van; a róka torkig van saját ravaszságával, míg ezt kérdezi: „Talán az én nőstényeim hordják a ti asszonyaitok bőrét?” A kakas szerint a világ szemétdomb; a kakukk szélhámos, mert megalapozatlan jóslatokba bocsátkozik; s a fülemüle is üzen: „sohasem azt énekeljük, ami van, hanem azt, ami nincs már, ami volt, ami fáj, ami hiányzik”. A poloska fölöttébb ragaszkodik az emberhez (mára a telefonokhoz és az internethez is); a légy sem idegenkedik semmitől, ami emberi: e szárnyas szemét Belzebub orrpiszkából született – „Ma uralkodunk a földön.” Az alma „az anyacsók zamata”, a málna vérét napfény fűtötte, vékony bőre pihés leányarc; az őszibarack szépség-, a körte bálkirálynő; de az aszalt szilva is volt egykor ifjú, táncolt a betyár szelekkel, míg szépsége át nem alakult, „tartalom lett belőle: jóság és édesség”. A meggy nem ilyen megfontolt, savanyúan prédikál „harcot, feminista jövőt”, elege van a lovagiasságból.

A kenguru is ellát jó tanácsokkal, aki erszényébe összehordhatná a világ minden pénzét, az állatok uzsorása lehetne, ám ő a fiait helyezi oda. „Ezek is kamatoznak. Fiaimtól unokák születnek, azoktól ükunokák. Példámmal leckét adok tinektek, hogy nincs nagyobb kincs a gyermeknél. Gyűjtsetek gyermekeket.” Mi pedig a műanyagmentes hónapban olvassunk Kosztolányit, gondolkozzunk sorain – és igyunk csapvizet.

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Ördögfattyak

ĀNem vagyunk betegek, nincsen üldözési mániánk. Tény azonban, hogy a Magyarországot ezer év óta megtartó keresztény hitet egyre erősebb támadások érik

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Plasztikbomba

ĀVan egy típus, aki amilyen szélsőséges zöld, éppolyan szélsőséges vörös vagy barna is lehetne