Zárkavamzer

Pontosabban a zárkavamzerekre ma is szükség van a köztörvényes bűnözők világában. Múltunk történelmének politikai besúgóiról könyvek tucatjai árulkodnak. Emberem, a fröccsivó, zárkavamzer volt a rendszerváltást követő időkben, de mára már a lecsúszott polgárok közé tartozik. Hiá­ba, aki korpa közé keveredik… Az volt a feladata, hogy a fővárosi és a vidéki börtönökben kifaggassa cellatársait, kihasználva, hogy a cellatárs természetes módon beszélgetésre vágyik. Emberem alacsony, erős, vállas férfi – ez hasznos volt a zárkában –, arca olyan, mint akinek nem szívesen nyit az ember ajtót, a lumpen és a betörő keveréke. Hihető tehát, hogy az alvilágból érkezett. Ahhoz, hogy besúgó lehessen valaki, először tartoznia kell valahová.

Azzal kezdődik, hogy az összekötő telefonon értesíti, jelenjen meg a kijelölt napon a büntetés-végrehajtási intézetben, mert szükség van a munkájára. És miután X. vagy Y. fogvatartottról részletes felvilágosítást kap, beteszik a zárkába, ahol a szóban forgó delikvens tartózkodik.

Emberem – elmondása szerint – kiváló emberismerettel rendelkezik, bár nem tanult pszichológiát, könnyen szót ért a társaival, színészi képességei jónak mondhatók, modora behízelgő, egyszóval ért ahhoz, hogyan kell a cellatársat kifaggatni. Természetesen azt játssza, hogy maga is bűnöző, és attól függően, hogy kivel hozza össze a sors, válogathat a bűnlajstromok közül: megölte az anyját vagy a menyasszonyát, bankot rabolt, pénzt csalt ki egy idős asszonytól és így tovább, ami máris kedvező helyzetbe hozza a rabtárs előtt. A páciensek sora is különböző: fiatal, idősödő férfi, visszaeső betörő, homoszexuális, cigány – neki egyre megy. Mindegyikkel megtalálja a kedvező hangnemet. Megesik, hogy verekedésre kényszerül, mert a rabtárs nem úgy viselkedik, ahogy egy zárkában illenék. De a verekedésben is ő az úr. Bátor. A félelmet nem ismeri. S ha történetesen megéhezik, csak kopogtat az ajtón és kiengedik. Elmegy a legközelebbi élelmiszerboltba, vesz egy szendvicset, aztán visszasétál a zárkába és folytatja a munkáját. Sikeres ember. Legalábbis ő annak tartja magát. Szakmája egyik legjobbjának. Büszkén meséli, hogy hány kuncsafttól csalta ki különböző fondorlatokkal és trükkökkel, mint ritka kincset, az igazságot. Kapcsolattartója ugyanakkor azt javasolja neki, szakítson a barátnőjével, mert a nők többet fecsegnek, mint ami megengedhető lenne.

Amikor lejár a munkaideje, megy a pénzéért, amely zsebből zsebbe vándorol, mindenféle papír és dokumentum nélkül. Annak idején, amikor még a halálbüntetés dívott Magyarhonban, különösen az ötvenes években, sokszor a hóhérnak juttatott, írásban is rögzített bér árulkodott arról, hogy a keresett időpontban kivégzés volt.

A modern zárkavamzer (spicli, spion, tégla, informátor, renegát, beépített ember, susogó, szifon, túloldali, vézé) munkájának semmilyen nyoma nincs. Létezik a személye és mégsem létezik. Szükséges és mégis mocskos foglalkozást művel. S aki egyszer ide jut, könnyen juthat a lejtőre is. Mert a börtön mindig csak börtön marad. Még a besúgóknak is.

Emberemnek jár a negyedik fröccs.