Vélemény és vita
A miniszter újra lép
Pécska nagyjából félúton Makó és Arad között fekszik, itt született gróf Klebelsberg Kuno
Ha ma Magyarországon tíz embert megkérdeznének, hol található, sőt, egyáltalán mi az a Pécska, kilenc garantáltan a vállát vonogatná, a tizediknek meg „A pécskai cigánysoron nagy a sírás-rívás, a pécskai cigánysoron haldoklik a prímás” kezdetű magyar nóta áporodott kocsmai borillata lebbenne át a tudatküszöbén – egyéb semmi.
Pedig Pécska – a trianoni országhatártól, a nagylaki átkelőtől alig huszonöt kilométerre, nagyjából félúton Makó és Arad között fekvő település – még néhány évtizede is döntően magyar többségű nagyközség volt itt, az Arad megyei síkon. A nagy néprajztudós, Bálint Sándor, a legszögedibb szögedi nagy elődje, Kálmány Lajos volt itt segédlelkész, és itt látta meg a napvilágot Nagy Oszkár, a nagybányai festőiskola kiválósága. És – távolról sem utolsósorban – 1875-ben itt született a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar államférfija és alighanem legragyogóbb kultúrpolitikusa, gróf Klebelsberg Kuno.
Állunk a szobor előtt, az egykori Magyar- és Oláhpécska históriájáról beszél az elszakított területeken az Úr különös (magyaroknak szánt) kegyelméből mindenfelé fellelhető, szent helyi erők itteni alakváltozata, a helytörténész, tanár, közösségszervező és politikus Nagy István. Nemcsak az tudható meg tőle, hogy ma több mint háromezer magyar él a tízezres lélekszámú településen, és hogy Romániában a Szatmárnémetin kívüli egyetlen nagy 1956-os emlékmű is itt látható. De az is, hogy bár a nagy miniszter alig két hónapos koráig élt csak Pécskán, és már 2000-ben felszentelték szobrát, Klebelsberg szellemi hagyatékában „nincs külön a szülőfalura utaló elem”.
Ebben az egyben kicsit polemizálnék a kitűnő helyi szakférfiúval.
A közeli Aradon járván az egykori Deák Ferenc utcában meglátogattuk azt a református templomot, ahol 118 évvel ezelőtt, 1901. július 22-én egy 33 éves, evangélikus vallású sorhajóhadnagy és egy húszéves, különleges szépségű, Purgly Magdolna nevezetű, Arad megyei leányzó örök hűséget fogadott egymásnak. Fiatal, mosolygós szemű, jóvágású fiatal lelkész beszél a majdani kormányzó és – ahogyan az Aradi Közlöny írta – a gyönyörű menyasszony közös életének példázatáról, a megtartó hűségről és a szeretet hatalmáról, nekem meg a kormányzó által kinevezett, korszakos magyar tetteket végrehajtó miniszter, Pécska nagy szülöttének mondata jár a fejemben, szobrának felirata: „Eszmények nélkül nem lehet élni, illúziókban nem szabad élni.”
Az 1932-ben elhunyt Klebelsberg Kuno 1922-től haláláig, tehát alig egy évtized leforgása alatt – gyakorlatilag egyetlen, gigászi lépéssel – kiépítette, korszerűsítette, megalkotta, továbbfejlesztette a magyar közoktatást, a magyar közművelődést és a magyar kultúrát. (Egy teljes újságoldalt alighanem megtöltene, ha felsorolnánk, mi mindent, hol, hogyan és mennyit alkotott.)
A miniszter mostanában újra lép. Érdemes ezért Pécskáról vagy akár az aradi templomból világgá kiáltani: a hűség megtartó ereje nem egyéb, mint a 2010 óta tartó korszak, az alkotás, a teremtés, a korszerűsítés, a kiépítés idején a leglényegesebb korparancs – eszmények nélkül nem lehet élni, illúziókban pedig nem szabad élni. Ha ez a kettő betartatik, nagy baj már aligha lehet.
A miniszter – reméljük, hisszük: utóda, utódai is – a pécskai templomkerttől az aradi Isten házán át ér el a magyar haza középpontjába: a szívekbe és az agyakba. Pécska jeles fia lép. Vegyük észre, ideje.
