Vélemény és vita

Fallaci, a látnok

„A Nyugat és az Iszlám összeütközése nem más, mint az a harc, amiről János evangélista beszél. (…) Egy olyan világ félreérthetetlenül kirajzolódó képe, amelyben megvalósulni látszik egy kétezer éves prófécia”

A delphoi jóslatok – miként a dodonaiak – ideje több mint kétezer éve lejárt, miként Nostradamust is egyre kevesebben emlegetik már, s túl vagyunk jónéhány világvége-jóslaton is, ám még mindig élünk. Tudjuk azt is, hogy a különféle jövendölések egy része bevált, másik része meg nem. Éppen ezért nem a kristálygömbös, asztaltáncoltatós jóslásokat kívánjuk vissza, hanem azt, hogy hallgasson végre a világ az okos emberek szavára. Tudom, hogyne tudnám, különös óhaj ez, amely ez idáig nemigen valósult meg, hiszen, ha megvalósult volna, talán kevesebben végezték volna máglyán az időszámításunk utáni századokban. No meg netán az életünk is könnyebb lett volna.

Nincs ez másképp ma sem, mert számos eset bizonyítja, nemigen hallgattunk, hallgatunk az okosabbra. Napestig sorolhatnánk ezeket a példákat, vajon miért nem érdekelték az emberiséget – csak közelmúltbeli „jósokat” felhozva a hihetetlenül gazdag névsorból – Ortega y Gasset, Ady Endre, De Gaulle, Márai Sándor, Karinthy, Wass Albert figyelmeztető gondolatai. Pontosabban az emberiség egy részét. Éppen azokat, akiken a sorsunk múlott. Mert az úgynevezett „egyszerű embereket” nagyon is érdekelték a fentebb nevezettek, hiszen munkásságuk iránt – mindenféle elnyomó törekvéssel szemben – máig is változatlan az érdeklődés.

Nos, amiért ezt a témát felvetettem, az egy néhai újságíró kollegina iránti tisztelet. Oriana Fallacinak hívták. Éppen kilencvenéves lenne, ha élne ez a különös és kemény nő, akit a fél világ tisztelt újságírói munkássága miatt. Sokat tudunk róla, elsősorban a könyveiből, amelyek egytől egyig különös művek. Nem kevés ellensége is volt, úgy gondolom, legalább annyi, mint rajongója. Azért szerették sokan, amiért sokan nem szerették. A kíméletlen őszintesége miatt. Ám én nem azért írom ezeket a sorokat, mert elemezni akarom munkásságát. Megtették ezt már a világban sokan, és itt, Magyarországon is. (Nálunk éppen most jelent meg Wéber Krisztina remek írása róla.) A lényeglátása és a jövőbe látása fogott meg, s e képesség kapcsán megpróbáltam számba venni, hány gondolkodó és tollforgató látta, érezte a jövőt az emberiség jelen történelme során is. Ma is sokan vannak, ám abban már cseppet sem vagyok biztos, hogy bármelyiknek is – bizonyíthatóan – megfogadták volna a tanácsait. Sőt, sokan csúful végezték, gondolok itt például a német újságíróra, Udo Ulfkottéra, aki mindössze csak arra figyelmeztette az embereket, rosszul jár az, aki manapság megkísérli elmondani az igazságot a rengeteg fontos tényt elhallgató nemzetközi média visszásságairól. Aztán rejtélyes körülmények között hirtelen meghalt.

Oriana Fallaci természetes halállal távozott az élők sorából. S mert sokat látott a világból, ráadásul okos is volt, nagyon sok olyan gondolatot fogalmazott meg, amelyet nem lenne – nem lett volna szabad – figyelmen kívül hagyni. Márpedig figyelmen kívül hagyták. A hatalmasok. Akiknek most is a kezében van minden, ami számít a jövőnket illetően. És bár az Európai Unió túl van egy választáson, mi, „egyszerű emberek” leginkább azt érezzük, semmi sem változik, megy a pozícióharc, a migránshajók meg egyre csak jönnek, és nem változott semmi. Egészen biztos vagyok abban például, hogy a hatalmasok közül egyik sem olvasta Oriana utolsó könyvét: Az utolsó interjú – az apokalipszis címűt. (A könyv külföldön 2004-ben jelent meg, nálunk 2016-ban.) Vagy ha olvasta is, félrehajította. Pedig látomásos könyv ez. És nagyon nehéz. Saját tapasztalatait felidézve olyan borzalmakon vezeti keresztül olvasóit, amelyeket csak a nagyon erős idegzetű és hitű embereknek ajánlhatunk. Ám mindegyik igaz történet. A fülszövegből idézek: „A Nyugat és az Iszlám összeütközése nem más, mint az a harc, amiről János evangélista beszél. (…) Egy olyan világ félreérthetetlenül kirajzolódó képe, amelyben megvalósulni látszik egy kétezer éves prófécia.”

Nos, Fallacival nem kell, sőt, egyesek vélhetően képtelenek is mindenben egyetérteni. Ám hogy józan látnoki képességei bebizonyosodtak, arról nem lehet vitatkozni. Mert bebizonyosodtak, azért. S jöjjön még egy idézet tőle. Ehhez tudni kell, hogy a könyv öninterjú formában íródott. S nehezen „túlélhetően”, leír egy olyan részletet, amelyben egy amerikai mérnököt fejeznek le – akit elraboltak. Nyakának elnyiszálását videón tették közzé. Nos, az öninterjúban Fallaci megkérdezi saját magától: Miért is mesélte el ezt az iszonyatot. A válasz: „Hogy megértessem önnel, miért gyűlölöm őket éppen annyira, mint amennyire ők gyűlölnek engem. (…) Nevetnem kell azokon a szólamokon, amik azt hirdetik: »A terrorizmust nem lehet fegyverekkel legyőzni.«” Újabb kérdés saját magához: „De éppen ön írta azt, hogy ez a háború egyfajta kulturális háború, nem katonai…” S a válasz: „Ezt azzal az alattomos, látszólag békés invázióval kapcsolatban írtam, amivel most igázzák le Európát, a fenébe is! A szaporodásukkal kapcsolatban írtam, amit a behajózásokkal és az Anyaméh-Stratégiájukkal valósítanak meg. Azzal az arroganciával kapcsolatban írtam, amivel ránk erőltetik a szokásaikat (…) Hogy akarunk akkor szembe szállni a terrorizmusukkal, vagyis egy olyan terrorizmussal, ami a torkunkat vágja el, (…) százszor, ezerszer is a levegőbe repít minket? Tényleg a keblünkre öleléssel, csókdobálással, megbocsátással…? Európa nincs többé. Eurábia van. Mit ért ön Európa alatt? Egy úgynevezett Európai Uniót, aminek a nevetséges és fondorlatos Alkotmánya félre tolja, magyarán tagadja a mi keresztény gyökereinket, a lényegünket?”

Nem folytatom az idézeteket tovább, pedig még a fentieknél is fontosabb kijelentések következnek a könyvben. Bárki elolvashatja, s dönthet, volt-e látnoki képessége a világhírű író-újságírónak.

Én meg arra gondolok, talán jobb is, talán a Teremtő ajándéka, hogy ez a sok-sok megpróbáltatáson keresztül ment nő nem élte meg a mai teszetosza, álságos világ egyre csak növekvő hazugságáradatát. Valamint azt, hogy az európai, magukat felelősnek gondoló vezetők jó része csakis saját titokzatos pecsenyéit sütögeti, és többségüknek esze ágában sincs szembenézni a valósággal. Holott azt Oriana Fallaci napnál világosabban tárja elénk.
 

Kapcsolódó írásaink

Ludwig Emil

Ludwig Emil

Egyórányi történelem

ĀValamikor régen – talán még 2014. január elején – levelem érkezett az előző szerkesztőségem címére

Őry Mariann

Őry Mariann

Győzelem

ĀBár többek szerint a csúcsjelölti rendszer becsődölésével messzebb kerültünk Európa megújulásától, valójában fordulópontot jelentenek a mostani fejlemények

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom