Vélemény és vita

Olasz macera

A görög adósságrobbanás hagyományos bombához hasonlítható, ami végül is főként Görögországot pusztította, de az olasz már atombomba lenne, és nem ismerné az országhatárokat

Szinte már fenn sem akadunk a tényen, hogy az Európai Bizottság azokban az országokban talál folyamatosan kifogásolnivalókat, amelyekben a kormány eltér a kanonizált balliberális országvezetés gyakorlatától, inkább saját társadalmuk érdekeit nézi, az egyre halmozódó uniós dogmahalmaz helyett. Ilyenkor főként a demokratikus működést, az „európai normákat” hiányolják, és hogy legyen elegendő játékterük, újabb és újabb életidegen demokratikus jogokat kreálgatnak és kívánnak a nemzeti törvénykönyvekbe is mint emberi alapjogot bevezetni.

Elég ha a legutóbbi őrületet említjük, amikor az ENSZ-szel karöltve emberi jognak akarják deklarálni azt is, hogy bárki bárhol a világban dönthet arról, hogy a továbbiakban hol kíván élni. Ha döntését tett is követi, akkor előbb-utóbb megérkeznek vágyaik földjére e szent őrület képviselői, hogy ott a helyi állampolgároknak kijáró jogok illessék meg őket, és azoknak megfelelő ellátásokban részesüljenek. (Ha ez nem lenne nekik elegendő, akkor bizonyos országokban további lehetőségek is rendelkezésükre állnak, úgymint: melegházasság, harmadik és további nemi identitás stb.)

A renitensnek bélyegzetteket azonban leghatékonyabban a verbális szózuhatagon túl a gazdálkodás szabályainak megsértésével vádolják, és ezekre hivatkozva szorongatják. Utóbbiakból egész csokorral kaptunk mi is 2010 után, amikor az ország kormánya sok év remekbe szabott vadliberális országrontás után átállt a nemzetérdekű gazdaságpolitikára. Ezt rögtön el is nevezték unortodoxnak, mintegy jelezve, hogy valami a megszokott, elfogadott normáktól való eltévelyedésről van szó.

Valami ilyesmi van most kialakulóban Olaszországban is, amely hosszúra nyúlott vergődés után megtagadta, hogy önfeledt örömmel fogadja az illegális migránsokat, és lezárta kikötőit az ellenőrizetlen pénzekkel finanszírozott „menekültek” és az őket rendületlen szívjóságból fuvarozó „karitatív” hajósaik előtt. Utóbbiaknak mindenki menekült, függetlenül attól, hogy saját hazájában ki van-e téve üldöztetésnek.

A gazdasági nyomásgyakorlás megértéséhez érdemes Olaszország pénzügyi és leginkább költségvetési történetét felidézni legalább az elmúlt évtizedre vonatkozóan, és utána eredni annak, hogy ezalatt ki és mit is tett. Olaszországban legutóbb 2011-ben volt konzervatív kormány Silvio Berlusconi vezetésével, akit egy túlméretezett lejáratás keretében sikerült megbuktatni. Ezt megelőzően Berlusconi és a volt Goldman Sachs-os, kétszeres EU-bizottsági elnök Romano Prodi váltogatták egymást a kormányrúd mellett.

Az országról tudni érdemes, hogy az államadóssággal mindig is hadilábon állt. Már 1990-ben kilencven százalék volt GDP-ben mérve. Az érvényes uniós szabályozás szerint nem felvenni kellett volna az eurózónába, hanem mindenképpen távol kellett volna tartani attól. Akárcsak Görögországot. (Sebaj, a hatvan százalék a mi szabályunk, tehát akkor sértjük meg, amikor akarjuk, mondták a nemzetközi pénzügyi főguruk. Olaszok, görögök, mars az eurózónába!)

Berlusconi kormányzása idején az adósság száztíz százalék körüli volt, ám őt megbuktatták, és jött a regényes nemzetközi szakértelem és vele a szakértő miniszterelnök a hajdani szintén Goldman Sachs-os, volt EU-versenyjogi főbiztos, Mario Monti. Egy harmadik goldmanosról, az Európai Központi Bank jelenlegi elnökéről, Dragiról se feledkezhetünk meg, aki a korábbi években hosszabb ideig az olasz jegybankot kormányozta, 2011-től öt éven keresztül a szakértelmet veretes ballib kormányzás követte – Letta, Renzi, Gentillone. Nem csoda, hogy az adósság 2016-ra már 132 százalékra ugrott, de egy zokszó sem jött Brüsszelből.

Az olasz gazdaság egy évtizede növekedés nélkül pang, az állampolgárokra jutó tiszta jövedelem (GNI) a Világbank adatai szerint a 2008-as 37,7 ezer euróról 2017-re 31,1 ezer euróra zuhant. Ismét megjött a nemszeretem kormány, indulhatott is a közpénzügyi husáng, a túlzott deficiteljárás. (Kérdezném, eddig mi volt Olaszországban, az urak nem találták elegendőnek az elmúlt években az olasz deficiteket, hogy mélyen hallgattak? ) De mivel is jár ez az eljárás, ha valóban beindul?

Mindenek előtt azzal, hogy Brüsszel minden költségvetési ügybe beleszól. Nemcsak a deficitbe, de sok más tételbe is. Az idei költségvetés összeállításába már bele is szólt. Ennél azonban sokkal nagyobb bajt is tudnak okozni a finomkodó urak. Ennek megértéséhez érdemes áttekinteni Olaszország pénzügyi kapcsolatrendszerét az Európai Unióval.

Olaszország egyike a hat alapító tagnak. Az olasz gazdaság történelmi okokból nagyon megosztott. Az olasz észak fejlettségben eléri a nagyok átlagát, míg a dél messze lemaradott. Az elmúlt közel négy évtizedben a délbe invesztált nemzeti és uniós források szinte nyom nélkül tűntek el és tűnnek el ma is. Miközben tehát Olaszország a 2017-es adatok szerint befizetett a brüsszeli kasszába tizenkétmilliárd eurót, onnét ki is vett 9,7 milliárdot, a kasszát tehát csekélyke összeggel, alig több mint kétmilliárd euróval táplálta. (Magyarország éves befizetése is meghaladja az egymilliárd eurót.) A túlzottdeficit-eljárás keretében Olaszországot alaposan meg lehet táncoltatni. Komoly fejlesztési forrásokat lehet az országtól megvonni, büntetésként, hogy nem tartja be a deficitszabályokat. (Máris egy hárommilliárd eurós tételről szól a fáma.) Természetesen a megváltozott helyzetet érzékeli a piac is, értsd Goldmanék és társaik. És alaposan megemelik az olasz kötvények felárát, ami azonnal rontja az egyensúlyt. Akcióba léphet Dragi EKB-vezér is, aki a szakértő és szocikormányok idején buzgón vásárolta az olasz állampapírokat, de most majd nem fogja.

Arra, hogy erre miként reagálhat az olasz kormány, érdemes a görög példát megidézni. Emlékszünk, hogy a még baloldali többségű görög kormány belengette az eurózónából történő kilépést. Azonnal bukás lett a vége, és jöttek az új választások és a Sziriza. Pénzügyminiszterük, Jánisz Varufákisz már készítette a technikát az új drachma nyomtatásához, de neki nem szóltak, hogy mégsem ez lesz. A eurózóna elhagyásának hírére közben drámai módon értéktelenedő euróban fekvő görög állampapírokat két kézzel kapkodták össze a beavatottak. Amikor kiderült, hogy mégis maradnak a zónában, és ennek érdekében szinte az egész állami vagyont eladják majd, a hazai jövedelmeket drámaian megfaragják, a pénzügyi „segélyprogram” keretében az olcsón megvásárolt állampapírok hatalmasat emelkedtek, a beavatottak néhány nap alatt vagyonokat kerestek. Ma az olaszok is arról kezdtek beszélni, hogy esetleg érdemes lenne valami alternatív hazai pénzrendszert bevezetni, az eurót ahol csak lehet, mellőzni.

Az igazi nagy különbség Görögország és Olaszország között, hogy a görögök négyszázmilliárd eurós adósságával még európai keretek között bírni lehetett, de a két és félezer milliárd olasz adóssághalmazzal már aligha. A görög adósságrobbanás hagyományos bombához hasonlítható, ami végül is főként Görögországot pusztította, de az olasz már atombomba lenne, és nem ismerné az országhatárokat. Ezt az olaszokat a túlzottdeficit-eljárással macerálóknak is tudniuk kell. Ha egy évtizedig hagyták őket a deficitekkel, most sem lesz célszerű a „demokratikus” macera.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Jó volna érteni

ĀBizony jó volna sok-sok intézkedést, történést érteni, amit helyettünk és nevünkben tesznek a politika szereplői

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom