Vélemény és vita

A háttérhatalom szerkezete

Ha változást akarunk, akkor azt először szellemi téren kell elkezdenünk, mint ahogy a kínai közmondás is tartja: ha a tigrist le akarjuk győzni, először gondolatban kell győznünk

A múlt héten rendezték hatvanhetedik konferenciájukat a „Bilderbergek”, az euroatlanti térség legbefolyásosabb üzletemberei, bankárai, újságírói és megmondó emberei, akiktől az európai és észak-amerikai térséget meghatározó politikai és gazdasági mozgások leginkább függenek, mindazok, akiket mai meghatározással „háttérhatalomnak”, vagy „mélyállamnak” szokás nevezni.

Az értekezletet először 1954-ben hívták össze, mégpedig egy német–lengyel (esetleg zsidó) származású ember, bizonyos Józef Retinger (1888-1960) és Bernhard herceg, Júlia holland királynő férje, együttes kezdeményezésére. Retinger Krakkóban született, apja, Jozef Stanislaw Retinger, a kiemelkedő lengyel arisztokrata, gróf Wladyslaw Zamoyski személyes tanácsadója volt, aki az ifjú Retingert apja korai halála után a Sorbonne-on taníttatta. Retinger jó képességű tanulónak bizonyult, húszéves korára már PhD fokozatot szerzett, emellett kiváló kapcsolatépítő képességekkel is rendelkezett, baráti köréhez tartozott Marquis de Castellane, a kor híres divatdiktátora, Maurice Ravel, a későbbi híres zeneszerző, Francois Mauriac és André Gide, két későbbi irodalmi Nobel-díjas, egy olyan kör, amely későbbi politikai tevékenységében nagymértékben segít­hette. Politikai pályafutását az 1910-es évek elején kezdte, amikor Londonban ügynökséget szervezett a három részre szakított Lengyelország újraegyesítésének támogatására. A második világháború idején Retinger már a lengyel tábornok és miniszterelnök Wladislaw Sikorski, majd annak rejtélyes repülőgép-szerencsétlensége után, 1943-tól a száműzetésben tevékenykedő lengyel kormány tanácsadója. A háború során az angoloknak katonai titkosszolgálati tevékenységet végez, és amerikai és angol forrásokból jelentős mértékben támogatja a lengyel ellenállást. A háború után Retinger a fejébe veszi, hogy egyesített, békés Európát hoz létre. Befolyásos baráti köre támogatásával kezdeményezi a Gazdasági Együttműködés Európai Ligáját, majd 1954-ben megszervezi a Bilderberg-csoportot, azzal a szándékkel, hogy a Nyugat-Európa és az Egyesült Államok között kialakulni készülő bizalmatlanságnak gátat vessen. Bár élete során voltak kudarcai (például a lengyel ellenállási mozgalom kémnek nézve kis híján megmérgezte), ez az utolsó kezdeményezése tartósnak bizonyult.

Ám erről a kezdeményezésről a külvilág mit sem tudott, az üléseket képesek voltak annyira eltitkolni, hogy negyven éven keresztül a Bilderberg-konferenciákról a kívülállók semmit sem hallottak. Csak a kilencvenes években kezdett kiszivárogni e titkos tanácskozás léte, és még akkor is sokáig letagadták, összeesküvés-elméletnek nyilvánítva az e találkozókra utaló híreket. Mindezt később azzal indokolták, illetve jelenleg is indokolják, hogy az őszinte eszmecsere feltételeit csak a titkosság mellett lehet biztosítani. Ebben talán igazuk is van, ám a kívülállók számára ez azt jelenti, hogy fejük felett, tudomásuk nélkül tárgyalnak meg az életüket alapvető módon érintő kérdéseket és esetleg hoznak döntéseket.

Bár a döntések tényét tagadják, és ebben is hihetünk nekik, az viszont – a most már hivatalosan is nyilvánosságra hozott résztvevői névsor alapján – tagadhatatlan, hogy azok vannak ott, akik Európa és Amerika népeinek sorsát leginkább befolyásolják. Mert kik is vesznek részt a konferenciákon? Elsősorban a nagy pénzintézetek és multinacionális vállalatbirodalmak képviselői. Például David Rockefeller, a Chase Manhattan Bank elnöke, aki a kezdetektől, 1954-től 2011-ig volt rendszeres látogatója az összejöveteleknek. Mellette az euroatlanti térség nagy bankjainak képviselői is rendszeres résztvevői voltak az összejöveteleknek. James Wolfensohn, a Világbank valamikori elnöke például 1985 és 2017 között volt rendszeres meghívott. A nagyvállalati vezetők közül érdemes kiemelni Giovanni Agnellit, a Fiat elnökét, aki 1958 és 2000 között vett részt az értekezleteken. A bankok és a multinacionális vállalatok mellett legnagyobb szerepük a tudásközpontoknak (kutatóintézetek, egyetemek) és természetesen az újságoknak volt. A meghívottak között ott találjuk a legnagyobb amerikai egyetemek (Harvard, Stanford, Princeton és mások) képviselőit, az európai egyetemeket és valamennyi befolyásos amerikai és európai lap (például a The Wall Street Journal, a The Financial Times, a Die Welt) képviselőit. A résztvevők igazi veteránja azonban a 96 éves Henry Kissinger, aki először 1958-ban vett részt a konferencián és most 2019-ben is ott volt. Az említetteken kívül természetesen voltak politikusok, általában miniszteri vagy miniszterhelyettesi szinten, és ismert szervezetek, például a Council on Foreign Relation, vagy a NATO képviselői. Ha végigtekintünk az elmúlt hatvanöt év mintegy háromezer meghívottján (sokan többször is szerepelnek), azt találjuk, hogy túlnyomó többségükben nem választott  – vagyis demokratikus úton nem leváltható – személyek a résztvevők, választott politikus viszonylag kevés van, szakszervezeti képviselőket pedig elvétve találni. Legtöbbet még Lynn Williams, az amerikai acélipari dolgozók szakszervezetének elnöke szerepelt, bár ő is csak néhány alkalommal.

A mostani összejövetel talán legfeltűnőbb résztvevője Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Jared Kushner, Donald Trump elnök veje és tanácsadója volt. Velük kapcsolatban a nemzetközi sajtó azt feltételezi, hogy egy Irán elleni kampány szükségességéről akarták meg­győzni a jelenlévőket, esetleg pont Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt vagy a német védelmi minisztert, akik szintén a meghívottak között voltak. Az idei megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a kiberfenyegetés és a közösségi média fegyverként való használata, így nem csoda, hogy meghívót kapott Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója, Peter Thiel, az online fizetést lehetővé tevő Pay-Pal társalapítója és a fia­tal kora ellenére jelentős karriert befutó Jared Cohen, a Jigsaw vezére, amely cég a Google egyik ágaként az extrémizmus ellen küzd, magyarul cenzúrázza a Google-on keresztülmenő forgalmat. Cohen életútja önmagában is érdekes, jól példázza, hogyan fonódik össze az amerikai kormánypolitika (ez esetben a külpolitika) a magán vagy annak látszó vállalkozásokkal.

Mivel az összejövetelről a neveken és a témákon túlmenően semmit sem tudunk, az elemzők ezekből próbálják kitalálni, mi is történhet a Bilderberg összejöveteleken. Az elmúlt nyolc évben például a kiberbiztonság szinte állandóan napirenden volt, és ismétlődően Kína és Oroszország. Bár kívülről a Bilderbergek egységesnek látszhatnak, korántsem mindenben értenek egyet. Az állandó meghívottnak tekinthető Henry Kissinger például eléggé ismert arról, hogy nem támogatta és támogatja a NATO keleti előrenyomulását, e nézetével biztosan ellentétben van a mai amerikai külpolitikát meghatározó és az értekezletre ugyancsak meghívott személyekkel, például Niall Ferguson brit történésszel, a Hoover Intézet keményvonalas képviselőjével. Amerika és Európa között sok ellentét van számos kül- és katonapolitikai kérdésben, például az Irán elleni szankciók vagy Jeruzsálem státusza tekintetében. Ellentétek jelentkeznek a gazdasági érdekek terén is, főleg az Egyesült Államok és Németország viszonylatában. A Bilderberg-csoport tehát nem képez monolitikus egységet, ennek ellenére van egy közös érdeke, a fennálló status quo, vagyis a jelenlegi hatalmi elit uralmának fenntartása.

Mivel magánvállalkozásokkal állunk szemben és a kapitalizmusban a magántulajdon „szent”, a fennálló hatalmi struktúra demokratikus játékszabályok szerint nem váltható le. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az uralkodó áramlatok gyorsabb vagy lassabb módon időnként megváltoznak, például nagy válságok nyomán, mint az 1930-as és az 1970-es évek gazdasági válságai, vagy az intézmények elfoglalása által, mint ahogy az elmúlt húsz-harminc évben történt.

Mindegyik változást szellemi áramlatok készítették elő: a közgazdaság terén a keynesianus, illetve a neoliberális gazdaságfilozófia, a társadalompolitika területén a frankfurti iskola tanításainak beivódása az államigazgatás és az oktatás-kutatás intézményrendszereibe. Ha tehát változást akarunk, akkor azt először szellemi téren kell elkezdenünk, mint ahogy a kínai közmondás is tartja: ha a tigrist le akarjuk győzni, először gondolatban kell győznünk. Alakítsunk ki tehát alternatív narratívákat (társadalomképeket) a Bilderbergek által képviselttel szemben.

Kapcsolódó írásaink

Kruppa Géza

Irigység

ĀA kormány hárommilliárd forinttal támogatta a budapesti Assisi Szent Ferenc Kórház új szárnyának megépítését

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Középpontban a családok

ĀA családok támogatásának költségvetése lesz a jövő évi, ugyanis minden eddiginél több pénz jut erre a célra, és ez kiegészül a gazdaságvédelemmel, az ország védelmével és a közbiztonság erősítésével

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom