Vélemény és vita

A Fájó Szív Könyve

Csoóri Sándor írja Kosztolányiról, hogy a Trianon utáni gyötrelmes, mélylélektani katasztrófának ő volt az egyik főszereplője, s az egyik legnagyobb túlélője

A békediktátum következményei szülővárosa, az elcsatolt Szabadka miatt is érzékenyen érintették. Arany Zsuzsanna Kosztolányi-monográfiájában idézi föl „a családi és kultúrpolitikai okok által egyaránt motivált” szerepét a revizionista mozgalmakban. Ennek egyik kordokumentuma az általa szerkesztett Vérző Magyarország antológia, mely 1920-ban Horthy Miklós ajánló soraival, a második kiadás pedig gróf Bethlen István miniszterelnöksége alatt, 1927-ben jelent meg. Az antológiában együtt szerepelt Babits és Apponyi Albert, Karinthy és gróf Andrássy Gyula, Jászai Mari, Herczeg Ferenc és Krúdy, Tormay Cécile, Tóth Árpád, Rákosi Jenő, Lyka Károly és Szabó Dezső. A szerkesztői levelezésből kiderül, hogy propagandacélok helyett politikai föllépést sürgetett. „A veszteség és fájdalom nagysága tökéletesen indokolja ezt a föltételek és árnyalatok nélküli, nemzeti összefogást” – idézzük újra Csoórit, aki kitér arra is, hogy aztán az ideológiai helyett a művészi teljesítményt tekintette értékmérőnek. „Másokat megelőzve arról győzi meg magát, hogy az a magatartás és gondolkodásmód, amely az egyik csatatéren elveszített minket, a másikon nem segíthet hozzá a győzelemhez.” Új megoldásokat és módszereket kell keresni, „a magányos gépírókisasszony arcán átfutó pírt, amely egyetlen emberi lény forradalmáról adhat hírt.”

Krúdy az L. M. emlékkönyvébe c. 1921-es tárcájában az álmodó Magyarország képét festi elénk, mely álmodik „a tragikusan ünnepélyes és virágszirom gyengédségű múlt századról; […] Berzsenyivel és Kölcseyvel, akik a tunyaság és tudatlanság búskomoly köde alatt alvó országban először gyújtogatták az utat mutató fáklyákat; […] az istenke báránykáival, akik a még félvad országban tűrhetetlenül hiszik, hogy felvirrad valaha a múzsáknak.”
Advent című cikkében, 1920 őszén, még a pesti örömnélküliséget állította metaforikus párhuzamba Trianonnal, majd 1922 tavaszán jelent meg A fájó szív országa. „A régi Magyarországnak alakját a térképen nézhettük akár gömböcnek, akár kulacsnak, mindig volt elegendő magyar ember az országban, aki testi külsejével megközelítette a disznósajt vagy a klipit-klapatórium [kulacs] formáját. [...] A mostani Magyarország térképi alakját az anatómiában találjuk. Ilyen formája van a nagy betegségben formáját veszített szívnek. Csak kellő oldalról kell szemügyre venni a kis Magyarország térképét, megtaláljuk rajta a fájó, kihagyogató szív alakját.”

A szebb jövő reményével vigasztalt a szintén szívmetaforát használó 1921-es Az elásott szív c. jegyzetében. „Mogorva, lánctartó szellemek súlya alatt föl-fölemelkedik a letiport Magyarország mellkasa, amint mind mélyebb lélegzeteket vesz […] talán saját szívünk az, amelyet egykor elástunk, eltemettünk, elfelejtkeztünk róla – de most jelt ád az elveszített szív, él a romba dőlt nemzeti épület alatt, forró véráramlás feszíti, minden magyar gondolat fokozza erejét, és maholnap olyant kiált sírjából, hogy az egész világ meghallja.” A fájó szív országában figyelmeztet is, nehogy eszünkbe jusson a bú, mintha a mezsgye másik oldalán lévő testvéreink meghaltak volna. „Dehogyis halt meg valaki Magyarországon, amíg a lelke, szíve ép, amíg nem engedi magához a csüggedést, amíg töretlen, büszkén összefogott erővel, vállat vállhoz szorítva tartja jussát ősei birtokáért. A gyengeség, a fejvesztettség, az oktalan siránkozás nem volt soha otthon Magyarországon. És nem vehet erőt rajtunk most sem a balgatag kétségbeesés, amíg a lelkünkben él a Régi Nagy Magyarország, amíg nem akarjuk elfeledni testvéreink arculatát, amíg a szívünk dobogásában halljuk olykori városaink, megyéink nevét, amíg emlékszünk erdeink illatára, vizeink pompás ízére, országutaink poros kanyargására, régi határaink szentségére.”

Kilencvenkilenc éve gyarapszik a Trianon-irodalom, emeljük ki belőle Móricz vezércikkét: Öt sebek! címmel jelent meg a Pesti Napló 1926. évi karácsonyi számában. „A magyarság a történelem folyamán öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon. Ez az öt seb nem a kiválasztottság isteni szimbóluma volt, hanem valóságos öt halálos szúrás, mindenik elég arra, hogy egy faj elvérezzen bele, hacsak az életereje nem oly roppant szívós, hogy kiheverje.” Móricz a visszakövetelés helyett – noha „a magyarság idegen erők játékának lett áldozatává, s a maga erejéből heverte ki, amint békén hagyták ezek az idegen erők” – az újjáépítést sürgette. Egyetlen hibának a valódi nemzeti alapgondolat hiányát tartotta, a túlélés esélye pedig: „birtokba venni ezt az országot s kitermelni belőle a legmagasabb értéket, amit lehet”. Az erkölcsi programnak tekinthető cikk végén így figyelmeztet: „A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott. A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt, a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje.” Nos, megtörtént a hatodik és a hetedik szúrás is, a nyolcadikhoz most fenik a kést. – Mit mondana ma Móricz? Talán ezt írná: Nem fog rajtunk, ha megerősödik a nemzet, ha Magyarország magyar ország marad.

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

A kapitány és a vasorrú bába

ĀAz európai parlamenti választás után – az ellenzék minden szereplője sikerként élte meg, hogy megakadályozták a Fidesz „kétharmadát”(?) – a diadalt aratók látványos önfelszámolásba kezdtek

Kondor Katalin

Kondor Katalin

A takarításról

ĀEurópa migránspárti, s ez ügyben határozott nyilatkozattételre nem hajlandó vezetői azt mondják (bocsánat, hazudják), békében élünk

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom