Vélemény és vita

Kelet kapujában

Himnuszok Kelet kapujában – egyik legnagyobb költőnk, Sinka István legelső kötete ezzel a címmel jelent meg az Úr 1933-dik évében Szeghalmon, az ottani református reálgimnázium kiadásában

Ebben a kötetben olvasható a borzongató jóslat: „az ős-Tájak lázadása / üzeni már, / hogy jön valahol a roppanat / tavaszi ködökben.”

Több mint nyolc és fél évtizeddel később olvasom, hogy az Oroszország és Kína által vezetett eurázsiai integráció óriási lehetőségeket jelent. Eurázsia lehet a magyar haza nagy esélye, végre reális geopolitikai, gazdasági és nemzetstratégiai tényezők és megfontolások alapján.

Hát ezt is megértük.

A „keleti nyitás” utóbbi években elterjedt kifejezését a felszínes napi politikai tájékozódás csak afféle keleti-ázsiai bizniszbővítésnek, kínai, kazah és egyéb piacgazdagításnak, netán a megfelelő külpolitikai mozgástérnövelés taktikázgató sasszézásai egyikének láttatta – és mint minden közhely felszínességében, persze ebben is volt és van némi kitaposott igazság, mélyebb hozadék-magvacska. Ám az igazi mélységeket és a valós perspektívákat ennél sokkal messzebb kell keresni – befelé és kifelé egyaránt. Sinkától – mondjuk – az ujgurokig, Putyintól a szédületes képet mutató Asztanáig vagy éppen László Gyulától Csaba királyfinak az udvarhelyi főtér szabadtéri panteonjából felködlő képén át addig a jó hétszázezernyi, magát székelynek nevező emberig, akik ott az ezeréves határ mentén, a régi, az örök-egy Magyarország keleti szélén élnek, mindmáig.

Kelet kapujában nemcsak himnuszokat lehet szerezni és mondani, de el lehet mondani, hogy keleten kél minden élet forrása, a Nap, vagyis onnan jő a világosság, a fény, és Kelet népéről írt már Széchenyi is, a legnagyobb magyar és ezzel a címmel alapítottak folyóiratot kultúránk koronázatlan király-reprezentánsai, a népi írók. Ady Ős napkeletről írt és Illyés Gyula azt mondta, népünk pacifista, mert keleti. Ady talán legnagyobb versét, Az eltévedt lovast úgy összegezte Szerb Antal, hogy nem más az, mint a keletről nyugatra dobott társtalan fajta szimbóluma, „a maga nagy együtt-elhagyatottságában.” Petőfinek válaszolt alighanem, a féltót-félrác Petőfinek, aki azt írta: „Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én, / Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén.”

A Nyugatra vágyakozásnak, a Nyugat védőbástyája monstre szerepének vége. Alighanem egyszer s mindenkorra. A Dunántúlra és egész Magyarországra mind nagyobb számban költöző németek, hollandok, franciák látványosan felülírják az unásig ismert és kívülről fújt klisék paneljeit, a Nyugat több mint rikító alkonyának mind fullasztóbb és rémisztőbb-dermesztőbb, füst- és pernyeszagú, késszúrások vérétől iszamos tapintású képe egyértelművé teszi: igen, Kelet kapujában vagyunk és már a kilincsen a kezünk. Az ajtó pedig kezd szélesre tárulni. Mi meg nyitjuk. És nemcsak azért, mert nem tehetünk mást, hanem mert Széchenyi, Ady, Sinka, László Gyula és a többiek határozott, emelt hangon erre utasítanak. Mert onnan vagyunk. És az embert holta napjáig vasmarokkal szorítják a gyökerei. Ha kell, akár vissza is húzzák, ha eljő az ideje. A sinkai roppanat, az ős-Tájak üzenete – megjött. Esős májusban, tavaszi ködökben. Az eltévedt lovas keletnek fordul.

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Egyetlenek

ĀA magyarországi európai parlamenti választás egyetlen közös listaállítójaként reklámozta magát az MSZP–Párbeszéd

Bogár László

Bogár László

Tájkép csata után

ĀAz önmagát önként kivégző Jobbik, MSZP és LMP agóniája a végső fázisba jutott, a „karizmatikus vezér” mitológiájának paródiájaként tételezhető DK képes volt felszívni a többiek maradványait

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom