Vélemény és vita

Van élet, vagy nincs élet?

Gyurcsányné Dobrev Klára éppen ez idő tájt lelte meg magában a politikust, aki alkalmas arra, hogy a végtelenül igazságos unióban hirdethesse az igét. A hazája ellen

Majális idején, de lényegében egész májusban – legalábbis amióta az eszemet tudom – a politikai erőknek mindig nagyon fontos mondanivalójuk van. Ekkor lehet a legnagyobb marhaságokat előadni. Az idősebbeknek ugyebár nem kell mondanom, hogy a hónap első napján a munkát ünnepeljük. Arról persze fogalmam sincs, hogy amikor – például 2010 előtt – igencsak az egeket ostromolta a munkanélküliség, mit ünnepeltünk éppen. Talán a munka hiányát? Nem emlékszem már. Furcsa, de arra jobban emlékszem, hogy családunk fotóarchívuma, amely igen szegényes, őriz egy képet az ötvenes évek elejéről, amikor is édesanyám a nálam három évvel idősebb nővéremet kézen fogva együtt menetel a debreceni városi tanács (anyámnak haláláig egyetlen munkahelye volt) dolgozóival. Nővérem egy zászlócskát lobogtatva boldognak látszik. Én akkoriban nem voltam még sétára, menetelésre alkalmas, így aztán teljesen kimaradt az életemből a majális meg a felvonulás. Ne higgyék el azt a hazugságot, hogy akkoriban, tehát az ötvenes, hatvanas években ez mindenkinek kötelező volt. Sem a szüleim, sem én soha többé nem vonultak, nem vonultunk sehová. A virsliről meg a sörről is jóval később szereztem tudomást.

Ma megint más időket élünk. Jó ideje a politika szereplőinek – naná, hogy elsősorban a szocialistáknak – ismét boldogító ünnepe lett május elseje. Hogy mit ünnepelnek azóta, amióta csúcsra járatták a munkanélküliséget, nem tudom. (Hacsak azt nem, amit húsevő barátaimtól tudok, hogy ma már némi jártassággal igen jó minőségű virslit is lehet szerezni Magyarországon.) Azt viszont érzékeltem, mert a sajtóban olvastam, hogy e nagy ünnepen a DK meg a szocialisták nem a munkát ünnepelték, hanem tiltakoztak. Sajnos nem Bangóné meg Ujhelyi patkányozása miatt. S még csak azért sem, mert korábban hazudtak éjjel-nappal – ami nézetem szerint azt jelenti, hogy közben elfelejtettek dolgozni. Ünnepi tiltakozás volt ez az ellen, hogy kis hazánkban nincs szabadság, mert elfojtották azt,
a szólás- és véleményszabadságot is. AZ LMP tisztességes európai béreket követelt – jelzem, egyetértek –, csak éppen a receptet nem ismertették.

A DK gyűlésén pedig felszólalt a párt EP-listájának első helyezettje, maga Gyurcsányné Dobrev Klára. Ő úgy vélte, nem igaz, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Nincs. Mert ott szerinte csak káosz, nyomor és összeomlás van. (Például Svájcban. Ezt én mondom, nem ő.)

Nos, nem egészen értek egyet Klárával, de akkor emlékezzünk! Nekik, mármint a szocialistáknak és újólag a DK-nak mindig is volt élet kívül is meg belül is Európán.

A létező szocializmusban is, amikor nekünk sehol sem nagyon volt lehetőségünk a nagybetűs Életet úgy alakítani, ahogy szerettük volna. Csak egyetlen példa – az ismerteken kívül – az Apró meg a Dobrev család hajdani életéről. Frissen érettségizőként sok, itt nem részletezhető történet után a Marx Károlyhoz címzett közgazdasági egyetemre jelentkeztem, mert nemzetközi diplomata szerettem volna lenni. (Ezt se kérdezze meg senki, mi volt butaságom eme története. Fátylat rá!) Felvettek, persze nem arra a szakra, amelyikre szerettem volna. Ültünk a felvételin a nagy előadóban a kiosztandó feladatlapokra várva, megszólalt a felvételit levezénylő tanár, és azt mondta, akinek a szülei rendelkeznek Szocialista Hazáért érdemrenddel, továbbá egy másik – mindig elfelejtem, milyen – kitüntetéssel, azok fáradjanak ki a pulpitusra a kitüntetésekkel együtt.

A kortársaim ekkor elkezdtek „fáradni”.

Én meg számoltam. Azt, hogy hányan fáradnak. Mellettem egy helyes budapesti fiú ült, aki „közvetített”. Magyarán akiről tudta, kicsoda, elmondta nekem. Így ismertem meg – a későbbi egyetemi évek alatt egyébként távolról cseppet sem antipatikus – Apró Piroskát. Nos, a szülők kitüntetése arra volt jó, hogy ezeket a gyermekeket felvételi nélkül vegyék fel. Miként említettem, számoltam. Később kiderült, hogy az általam óhajtott szakra felvett diákok éppen annyian voltak, mint ahányan a szüleik kitüntetését mutatták be a felvételi helyett. Így alakult a nemzetközi diplomáciai szak története. Így éltünk. És mindez – holott több mint ötven esztendeje történt – bizony máig hatással van az életünkre. Európai Unión kívül és belül egyaránt. Mondanom sem kell, a hajdani kivételezettek túlnyomó többsége azóta is kiváló életszínvonalon él, akár a Rózsadombon, akár külszolgálatban, az Európai Unión kívül és belül egyaránt. No és persze szünet nélkül „osztják az észt”.

Miképpen Gyurcsányné Dobrev Klára is. Ő éppen ez idő tájt lelte meg magában – vajon hogyan? – a politikust, aki alkalmas arra, hogy a végtelenül igazságos unióban hirdethesse az igét. A hazája ellen. Mert szerinte az unión kívül káosz van. Magyarázatot nem adott – legalábbis a sajtóban nem jelent meg –, mit ért azon, hogy káosz van. Szerintem ott benn, az unióban van csak igazán káosz mostanában.

És persze nyomor is van az EU-n kívül, merthogy ezt is mondta Klára, majális alkalmával. Bizony, van! Itt Klára asszony fején találta a szöget. Mégpedig egyebek közt azért van nyomor, mert az utóbb belépett országok nem rabolták le a gyarmataikat, már csak azért sem, mert nem voltak nekik. S jórészt bizony nyomorban éltek, legalábbis a nyugati polgárokhoz viszonyítva. Ezt hozta nekik ajándékba a háború és a kommunizmus. Persze az Apró, a Dobrev és a többi család éppenhogy a kivételt képviselte, amely – mint tudjuk – a szabályt erősíti. Ők tehát cseppet sem éltek nyomorban, mert a létező kommunizmus és szocializmus elsőrangú haszonélvezői éppen ők, a DK-listavezető családtagjai voltak. Érdekes dolog tehát, amikor egy utód okoskodik a dolgok eredőjének, gyökerének említése nélkül.

Míg el nem felejtem, Gyurcsányné Dobrev Klára mindezen kijelentéseit a tomboló diktatúra, a szólás- és véleményszabadság elfojtása idején tette meg. Merthogy erről is szót ejtett. Hitelességből tehát jeles. Szóval nehéz időszak elé nézünk. Rövid és hosszú távon egyaránt. Abban azért reménykedhetünk, hogy a tavasz elmúltával csak kiderül, van-e az unión kívül vagy belül élet számunkra, köpönyegforgatás nélkül élő magyaroknak.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ottó

Nagy Ottó

Különbség

ĀSzögezzük le az elején: bármennyire is szeretné elhitetni a baloldal LMP-stől, jobbikostól, de főleg DK-stól az egyre halványabb szocialistákkal együtt, hogy a Fidesz az unión kívül képzeli el a jövőt, ez nem igaz

Őry Mariann

Őry Mariann

Juncker és a butaság

ĀA „buta nacionalisták” elleni harc hatékonyabb, ha nem utánozzuk őket – értékelte néppárti kollégái gyengélkedését Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke minap a német Phoenixnek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom