Az Állatok Könyve

A mostanában egyik leggyakrabban emlegetett állat a patkány. Meg a disznó – tudniillik, az internetes álhír szerint a magyarok egy szoptató kocával tartják távol a határtól a migránsokat. A fotóról ugyan kiderült, hogy manipulált, ám tudjuk, hogy a cáfolat nem mindig képes eloszlatni az eredeti vád ébresztette sejtelmeket.

József Attila mindkét fenti állatot versbe foglalta. A többféleképp is értelmezhető költeménye 1937 januárjából így kezdődik: „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, / a meg nem gondolt gondolat, / belezabál, amit kifőztünk, / s emberből emberbe szalad.” Nos, a különbség a balos politika és a saját korában egészen másképp balos József Attila között nemcsak annyi, hogy a patkányozás nem egyenlő a patkánylét megnevezésével, mert aki hétköznapi embereket patkányoz, az magában hordozza a patkányságot, hanem „a meg nem gondolt” gondolatok rejtik a nagy veszélyt. Ha azonban jól meggondolt volt az utalás, úgy még szomorúbb a kórkép, már nemcsak a csapóajtónak szaladnak, hanem emberből emberbe. Írt József Attila a disznóról is, 1933–34 telén született Eszmélet című versének tizenegyedik szaka így szól: „Láttam a boldogságot én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa. / Az udvar szigorú gyöpén / imbolygott göndör mosolygása. / Ledőlt a puha, langy tócsába, / hunyorgott, röffent még felém – / ma is látom, mily tétovázva / babrált pihéi közt a fény.” Az olvasatok megegyeznek abban, hogy az emberhez méltatlan, vegetatív, állati boldogságról van szó a verssorokban, a kisszerűség s önelégültség saját szatírájává hízó „boldogsága” távol áll minden értelmes emberi életcselekvéstől.

Bár az Állatfarm öröksége egyre aggasztóbb, és mindenki ráismerhet a maga Fődisznójára, nem kell Orwellhez fordulni, a magyar irodalom is bemutat mindenféle állatot, még illusztrációnak is kevés lenne az Állatok Könyvének cédulahelye. Petőfi tyúkja, Arany csodaszarvasa, bikája és toportyánjai. Márai Csutorája, amely a kutya helyett az embert példázza. Fekete István gyönyörű állatkertje (csak kutyából és lóból több mint hatvanat számolunk meg nála). S ha már a ló is bekéredzkedett: Ady kérdező, Móricz komor, Lázár Ervin kék és szemüveges lova, meg a fékezhetetlen agyvelejű nyula és kiérdemesült cirkuszi oroszlánja. Juhász Ferenc szarvassá változott fiúja mellett ott van Nagy László, akinek dalai „tulipánfejű kakasok”, de az életteljesség féltése van jelen mindig, amikor az állatokról ír. „Köd-konda támadt / rétemre, / virágaimat / megette”. Kosztolányi Zsivajgó természetében az állatok is beszélnek, az oroszlántól a halig, a sastól a kolibriig, a szarvasbogártól a darázsig. A farkas például ezt mondja: „Jogot nekem, jogot! Nyájat és pásztort! Piroskát és nagymamát! Minden Piroskát és minden nagymamát! Vadászati tilalmat mindenkinek! Vadászati engedélyt a számomra! Ólat és otthont! Aggkori biztosítást! Különben az ellenzéken maradok és ordítok!” Nagy Lajos egész ember-állatkertet írt le Képtelen természetrajzában. Maradjunk ez utóbbi karcolatoknál!

Nagy Lajos nemcsak a korabeli természetrajztankönyveket parodizálta, egyúttal az emberi természetről is szórakoztató, ám annál tanulságosabb kritikát fogalmazott meg. A kedvenceim közé tartozik a kígyó, aki „lábait illetőleg nyomorék”, vagy a milliomos állat, akinek műélvezete kimerül annyiban, hogy elalvás előtt verseskönyvet vesz kezébe, és „egy óra hosszat elgyönyörködik azon, hogy a költő ezért a sok versért alig kapott pár korona honoráriumot”. A légy ritkán él meg magas életkort, mert nemcsak a hideggel és meleggel kell megküzdenie, hanem a légycsapóval is, a kutyának szintén több ellensége van, például a veszettségen kívül a sintér. A majmot azért nevezik majomnak, mert az embert majmolja, mindenben utánozza: némelyik majom ágyban ébred, sok pénzt keres, és még felesége is van. „Sőt az ilyen majmoknak szokott a legszebb feleségük lenni.” Az állatkerti majmok kedvenc szórakozása, hogy megnézik az embereket, és mulatnak rajtuk.

Nagy Lajos nem ír a patkányról, csak a poloskáról és szúnyogról, akinek vérszívó képességét „sok uzsorás és munkaadó megirigyelhetné”, viszont van egy igen különös állata, ez pedig a búvár hencser. Különös ismertetőjele, hogy „háromlábú állat, amelynek a bal szárnya hiányzik. Az émelyítőek családjához s a patáscsőrűek alcsoportjához tartozik”. Elgondolkodtató az a tulajdonsága, hogy „rendszerint párosával él, mégpedig mindig két hím vagy két nőstény együtt” – ezért nemcsak egymáshoz látogathatnak el esténként egy kis csiripelésre, de úgy vélem, az Andrássy útra is egy kis felvonulásra. Számíthatnak továbbá a nemzetközi sajtó fokozott érdeklődésére, amikor két hím búvár hencser úgy dönt, hogy örökbe fogadnak egy zsiráfot, aki – ha majd olyan magas lesz, hogy még a legnyakasabb kálvinista fejéről is leeszi az ördögcérna, értsd: a debreceni líciumfa leveleit – szabadon eldöntheti, hogy identitását illetően hímnemű oroszlán, nőnemű kenguru, esetleg transztyúk vagy a nyílt társadalom eszméiért küzdő aktivista kíván-e lenni.