Vélemény és vita
Nincs új a Nap alatt
…azaz Röszkénél mégiscsak van. A minap fedezték fel. Az illetékesek tájékoztatása szerint ugyanis a migránsok a magyar határkerítésnél kezdetleges alagutakat ásva igyekeznek bejutni országunkba a déli határszakaszon
A határvédelmi egységek egyelőre résen vannak, a módszerváltó bevándorlók ezzel a módszerrel egyelőre nem jártak sikerrel. Pontosítanom kell, az embercsempészek. Mert kizárt dolog, hogy létezik olyan naiv ember, aki elhiszi, hogy ezek az afgán, pakisztáni, iraki, szír és fekete-afrikai jövevények ásóval, lapáttal indultak útnak sok ezer kilométernyi távolságból, hogy aztán a magyar határon – megköpködve tenyerüket – nekiálljanak alagutat ásni a határkerítés alatt. Az embercsempészek energiája és ötletáradata, úgy tűnik, kimeríthetetlen. Talán azért kapnak erőre folyton, mert nem emlékszünk olyan esetre, amikor súlyos börtönbüntetésre ítéltek volna akár csak egyet is közülük. Arra viszont én nagyon is emlékszem, hogy a macedón–szerb határon – az elmúlt öt évben több alkalommal jártam arra – saját szememmel győződtem meg arról, hányan tessékelik befelé a magánautókba, kisbuszokba az Európába vágyakozókat. És a rendőrséget mindez cseppet sem érdekelte. Nyilván nem véletlenül.
Alagút-hadviselésről a háborúk természetrajzával foglalkozók bizonyára sokat tudnak, a földbe fúrt alagutak hadi célra történő felhasználásáról már rengeteg tényt ismer a haditudomány. Jeruzsálem lakói például még jóval Krisztus születése előtt egy közelgő asszír támadás miatt voltak kénytelenek alagutat fúrni, hogy egy forrás vizét eljuttassák városukba. Vietnam lakói is sokat tudnának mesélni arról, hogyan működött a dzsungelben kiépített óriási alagútrendszerük az Amerikával folytatott háború idején. És nem kell messzire menni hazai példáért sem. Az egri vár kazamatája is védelmi célokat szolgált a török időkben. Nos, a röszkei alagútásókat aligha fogjuk hősként tisztelni a jövőben, viszont azt már bizton állíthatjuk, hogy a háború egy percig sem lankad, Európa elfoglalásáért minden módszer – még egy ily nevetséges alagútásási kísérlet is – bevethető.
A terv kiötlői nem fáradnak, és az sem vitatható (idézve a remek Tizedes meg a többiek című film Major Tamás által eljátszott inasát), hogy az „ellenség már a spájzban van”. Európa spájzában. És a kontinens fő felelősei még mindig nem cselekednek, viszont folyamatosan hazudnak. Tétlenül nézik templomok pusztulását (a legfrissebb adatok szerint Franciaországban idén 66 templomot gyújtottak fel vagy rongáltak meg), nincs szavuk a bűnözési statisztikák folyamatos romlásáról, a keresztényüldözésről, és a jövőre nézve sem hallunk tőlük semmi biztatót. Honvédelemről pedig, csak Magyarország és újabban Olaszország esetében beszélhetünk.
„Új műsorhoz új férfi kell” – dalolják a Csárdáskirálynőben. Európának meg a világnak is új férfi kellene. Több. Ám a hétvégi újságokból az is kiderült, a magát újnak gondoló két férfi, akiről minden nap számos újságcikk jelenik meg, azaz Manfred Weber és Frans Timmermans szívesen látná magát az Európai Bizottság elnöki székében. S ugyanebben a cikkben az is olvasható, hogy e két úr népszerűségi indexe az unió legnépesebb országában, Németországban a harminc százalékot sem éri el. Ennyit az új férfiakról. Akiknek egyébként semmiféle konkrét elképzelését nem ismerjük kontinensünk (vagy tán az egész világ) jövőjét illetően. Tehát még azt a választási lehetőséget sem adták meg nekünk, hogy arra szavazzunk, aki a számunkra legrokonszenvesebb programot óhajtja megvalósítani. Mindebből csak és csakis az derül ki, hogy a világ fura urai a napi politikai események mögött működő és ható erők rejtett céljait és eszközeit nem óhajtják megosztani velünk. S bár a világ tele van figyelmeztető jelekkel, amelyek a globalizáció kiötlőinek ferde és pusztító gondolatairól árulkodnak, az emberek többsége még mindig nem ébredt fel, s hagyja, hogy manipulálják. Azok a régi férfiak, akik most éppen új köntöst öltöttek magukra, de csak azért, hogy eltereljék a figyelmet velejéig gonosz terveikről. Cselekedni kellene. Még a népszerű operettstrófa is azt mondja: „Gyerünk, gyerünk, gyerünk mert gyors az élet.”