Brutális üzenetek

A húsvétot ünnepként élik meg nemcsak a keresztények, de az ünnephez köthető szokásokat a vallásukat nem gyakorlók is széles körben követik. Húsvétra hazánkban is szinte mindenki várakozással készülődik. Kiemelt jelentősége van annak, hogy az ünnepi alkalmakkor milyen hatások érik a keresztény egyházakat és a hívőket. Támadásokról, brutális terroristagyilkosságokról eddig is hallottunk, noha ezek nagyobb része év közben elsikkad a sok híradás közepette, vagy éppen híradás sincs róluk. Gyakori az esetek hatósági átminősítése is – ha például az elkövető pszichés zavarban szenved. Ami azonban 2019 húsvét táján történt a világban, végképpen nem értelmezhető másképp, mint brutális üzenetként a keresztény világ számára.

Március közepén tűzcsóva csapott fel Párizs második legnagyobb templomában, a Saint Sulpice-ben, a nagyhét első napján lángba borult az európai kereszténység szimbolikus katedrálisa, a Notre-Dame, és húsvét vasárnapján robbantássorozatot hajtottak végre Srí Lankán éppen a szertartások idején több keresztény templomban, valamint ilyenkor jórészt európaiak és amerikaiak (többségükben keresztények) által is látogatott szállodában. A több mint háromszáz halott és ötszáz sebesült között számos európai és amerikai keresztény van, akik ott töltötték a húsvétot, és többen hívőként részt vettek a szertartásokon.

Ezt a robbantássorozatot már aligha lehet a véletlen művének, elszigetelt, esetleg elhallgatható esetnek tekinteni, nincs az a körmönfont hivatali ravaszkodás, amellyel ez elkövethető lenne. Nincs az a matematikus sem, aki egy ilyen eseménysor éppen húsvét táján történő véletlen bekövetkeztének a legcsekélyebb valószínűségét is ki tudná mutatni. Meglehetősen furcsa módon a Notre-Dame-tűzről már akkor volt előzetes „szakértői” megállapítás, amikor a katedrális még lángolt. Ez véletlen balesetről szólt. Tény azonban, hogy a tetőn nem folyt munka, mégis a tetőgerendák lángba borulása okozta a boltozat beomlását. Az állványok az épület külső javításához kellettek.

Az igazságot valószínűleg soha nem tudjuk meg. Ez a húsvét köré időzített „sorozat” világos és egyben brutális üzenet valakiktől a keresztény világnak, hogy a világnézetetekkel és a hitetekkel együtt nagyon útban vagytok nekünk, nincs többé szükségünk rátok.

Először vizsgáljuk meg, hogy kiknek is szólt az üzenet, milyen népes tábornak. Kik is a keresztények, mennyien vannak abban a világban, ahol élnek. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy a kereszténység bölcsőjéből, a Közel-Keletről az elmúlt fél évezredben szinte teljesen kiszorultak a keresztények. Erős elhatározás és konkrét tettek kellenek, hogy ez ne legyen végleges. Elrettentő példaként említem, hogy például Törökországban az 1912-es húszszázalékos arányról mára egy százalék alá esett a számuk, pedig Törökország a múlt század 20-as évei óta világi állam, hivatalosan tehát vallásszabadság van. Másutt ez az arány sokkal rosszabb (Irak, Szíria, Libanon stb.).

Európában és az Egyesült Államokban a kereszténység elterjedtségét célszerűbb az egyistenhitet vallók arányával megközelíteni.

Az európai országok zömében a lakosság abszolút (ötven százalék felett) vagy relatív többsége vallja magát egyistenhívőnek. A második legnépesebb csoport is hisz valamiféle felsőbbrendű, a sorsunkat irányító hatalomban, noha hite tárgyát nem tudja pontosan megfogalmazni. Csupán egy marginális töredék nem hisz semmiben, esetleg csak a pénz erejében és hatalmában. Az Egyesült Államokban ennél is jobb a helyzet, az istenhívők aránya hetven százalék körüli.
E cikk terjedelmi korlátait messze meghaladó, hosszú és kiterjedt elemzés lenne szükséges annak megállapításához, hogy az istenhívők népes tábora ma miért kevésbé vallásgyakorló, mint korábban volt. Elégedjünk meg most annyival, hogy az európai és amerikai társadalmakat irányító valóságos hatalmi tényezők (az úgynevezett deep state), a semmiben, esetleg
a pénzben hívők mindent megtettek a csökkentés érdekében: a kommunisták tiltották, a liberálisok pedig gúny tárgyává tették a vallás gyakorlását.

Emellett jelentős egzisztenciális nyomás is nehezedik a vallásgyakorlókra. A világ gazdasági, társadalmi, kulturális és tájékoztatási folyamatait irányítókat ugyanis aligha sorolhatjuk a vallásbarátok közé. (Bilderberg-csoport összejöveteleit látogatókat még nem sikerült lefényképezni templomból kijövet, és ez nem a fotósokon múlott.) Ha mégis akadnak olyan országok, amelyek a vallásgyakorlókat és azok elkötelezett vezetőit is meginvitálják a társadalom folyamatainak (oktatás, egészségügy, kultúra) működtetésébe, pergőtűzszerű kritikát kapnak a felkentektől, maradinak, sovinisztának, antidemokratikusnak bélyegzik őket.

Ha meg akarjuk fejteni, hogy kik követik el a kereszténység elleni brutális merényleteket, elengedhetetlen, hogy történelmi párhuzamok után kutassunk éppen a Notre-Dame kapcsán is. E szimbolikus katedrális abban a korban épült, amikor a kereszténység a keleti és nyugati egyházrész szakadása után, Assisi Szent Ferenc tevékenysége révén elindult a megújulás útján.

A kereszténység megújulása nem volt ínyére azoknak, akik korábbi botladozásuk eredményeként a Közel-Keleten megerősödtek. Kerülni szerették volna a megújuló keresztes hadjáratokat, ezért védekezés helyett támadtak. Törekvéseiket az akkori reneszánsz pénzurak a busás háborús haszon reményében támogatták. Az egyház megtisztulási folyamata a pénzuraknak ugyancsak nem volt ínyére, hiszen tetemes haszontól estek el. A védekezésben a „fronton lévők”, mint hazánk is, segítség helyett csupán mézes-mázos ígéreteket kaptak. Luxemburgi Zsigmondtól a Hunyadiakon át egészen a mohácsi csatáig erről szólt a történelmünk. És eközben volt olyan időszak, amikor a „keresztény” francia király a török szultánnal ápolt bensőséges kapcsolatot. És ha ez már akkor is így volt, vajon miért gondoljuk ma azt, hogy ér egymáshoz az arctalan pénzurak és a fanatizált szélsőséges „iszlám harcosok” keze? Létezhetett volna az „Iszlám Állam” évekig dollár- és esetleg eurómilliárdok és azok intézményesített álcázása nélkül? Technikai segítség nélkül el tudnák-e leplezni a tervezett műveleteiket ma, amikor már az emberi agyakba is befurakodni képes a felderítés, amely a terrorcselekményeknél általában nem vagy csak nagyon hiányosan működik? Útra kelhettek-e milliók tetemes mennyiségű pénz és technikai, logisztikai segítség nélkül?

A keresztények elleni terrorhullám arról szól, hogy sok-sok millió embert mielőbb ki kell üldözni a hitükből és főként a templomaikból – főként Európában és ha lehet, Amerikában is. Mert a keresztény hit a nagy cél megvalósítása, a világállam alapját képező nyílt világtársadalom könnyen kezelhető, kevert eredetű és identitású embertömeg kialakításának útjában áll. A hitgyakorlóknak pedig olyan halálos üzeneteket kell küldeni, mint a mostani sorozat, hogy nem tudhatják, mikor robban és ég rájuk a templom. A keresztényüldözés mindaddig fokozódni fog, amíg az egyszerű állampolgárok pénzmozgatása elé sorozatban emelik a bürokratikus akadályokat, ugyanakkor dollármilliárdok akadályok nélkül és ami a legfontosabb, adózatlanul cikáznak biztonságos „búvóhelyekre” és onnét bárhová a világban.

Nagy kérdés, hogy választók ezt megértik-e, és rá tudják-e szorítani nemzeti politikusaikat a változásra. Ebből május 26-a után megtapasztalunk valamit.