Vélemény és vita

Izzó feltámadás

Nincs bizakodóbb üzenet a húsvétnál. Éppen, mert ember tervez, Isten végez. A remény itt él velünk, s jól tesszük, ha kérdéseinkkel Jézushoz fordulunk. Ő velünk van a világ végéig

Sokszor elhangzik balul sikerült alkalmakkor, s kevesebbszer, ha jól sikerülnek a dolgok, hogy „ember tervez, Isten végez”. Tényleg nagy igazság ez, de mintha felmentést keresnénk kudarcainkra mikor tele szájjal ismételgetjük, s hálátlanok lennénk sikereinkkor, mikor elfeledkezünk róla. Pedig ma is azon áll vagy bukik személyes sorsunk és nemzetünk boldogulása is, hogy hiszünk-e a közmondásnak, vagy ezzel is úgy vagyunk, mint a legtöbb életbölcsességgel: csak akkor és addig hiszünk bennük, ha igazolva látjuk általuk saját cselekedeteinket. Mert nincs igaza Dosztojevszkijnek, hogy minden tett a balsiker után ostobaságnak látszik, a tetteinket nem a balsiker vagy a diadal minősíti, hanem az igazság, szép emberi szándék, a maradandó érték. Mindenki győzni akar, pedig éppen most, húsvét táján érezhetjük át igazán, hogy a győzelem az áldozatban születik és a hit által testesül meg. A harmadnapi feltámadásban a testet várjuk, lám milyen földhözragadtak vagyunk. Pedig hát a híres sírkőre is az vésetett: „Csak a teste”. Hogy a lélek hol jár, nem az ember dolga, sem senkié, csak Istené.

Sok balul sikerült vállalkozásunk benne zúg az agyunkban, mint a tenger a partra vetett kagylóban. És sok szép sikeres felvirradásaink adnak-e enyhülést, gyengéd fürösztést, önfeledt ölelkezést? Mert hát lehangoló mindig csak a hullaszagot érezni, mindig széthullni darabokra, mindig szétbomlani, egymásnak esni, kidülledt erekkel pörölni a világgal, hogy virradjon már! S ha nem akar virradni, legalább a kakasba belerúgni, a szamarat jól elverni, habzó szájjal hamis képleteket világgá kiabálni. De hát virrad! Istenem, de jó, hogy megtartottad magadnak a legfontosabbakat. Nem engedted át az embernek. Állítgathatják az órákat, szabályozgathatják a folyókat, legyalulhatják a hegyeket, lámpásaikkal fényárba boríthatják az utcákat, tereket, sportpályákat. Férfi játszhat női szerepet, átoperálhatnak, átnevelhetnek, átalakíthatják a világot egyetlen hatalmas, betépett, átalakító koncentrációs táborrá. Az éj álmot hoz majd akkor is, szép szerelmes álmot, a pirkadat eljő, ha itt az idő, s a kakas megszólal, s nem fordítva lesz, nem a kakas szavára virrad. S a rekedt rikoltozásra, imitált, aberrált életekre felel a természet a szépség ragyogásával. Másként nem lehet, mert hát jön a feltámadás. Érkezik, s felizzik a világ, s elviszi a szél a hírt a katedrális tornyából.

Ember tervez, Isten végez. Mennyi terv, mennyi akarás, mennyi emberi vágy közelebb kerülni a csillagokhoz vagy a bűntelenség csodájához. Mennyi feltámadás. Hisz mi más lenne, hogy Attila népe újra megjelent itt a Duna-Tisza mentén, Pannóniában és Erdőelvén, s bár kereste, kereste még a Hazát, végül csak rávezették a sámánok, s az Isten, hogy már meg is találta. „Világ világa, virágnak virága” pont úgy hangozhatott háromezer éve is a sztyeppén, mint már kicsiny kőtemplomban – körülötte még sátrak –,­ valahol a Tisza mentén keresztes oltár előtt térdelve. Agyunkban még pogány babonák csengőivel, de lelkünkben már a keserű kínzatás, vas szegekkel veretés megváltó szenvedésének átélésével. Igazi feltámadás volt ez, az édes oltalom elfogadása és az ország felajánlása Máriának. Pedig tiport volna német meg görög császár is, s hozzánk hasonszőrű, de erőben, nyelvben, kultúrában, küldetésben mégsem hasonbőrű népek. S jött akkor is a belharc, s jöttek akkor is a külső bajok. A csóvás tatárt is – megverettünk bár csúnyán –, hogy legyűrtük! Izzott kis templomaink gerendái, kőfalai. Valahogyan megoltalmazott az Úr, túléltük, s aztán már tudtuk mit kell tennünk. Feltámadás volt az is, ha nem is olyanféle, mint Jézusé, de feltámadás! Megfiatalodtunk, megerősödtünk, a lelkünk a dörgő viharra, a halálveszélyre okos, finom feleletet adott. Szent Margit élete szól róla, könyöknyi felemelkedése a földtől, ruhájából a gyönggyé változott undokságok szétrajzása.

Mennyi erő volt még a nemzetben, s mennyi harc edzette még. S alig volt hírmondója, mint ama János, aki Janus lett, s a csatába nem ment, mert hát „ha a költő is harcol s odavész a csatában, hősi halálotokat versbe ki szedje?” Mohács után Balassi Bálint, Petőfi Sándor, s legutóbb Gérecz Attila mégis csatatéren haltak meg, miként oly sokan száz vész idején. Reánk omlottak a hegyek, reánk zúdultak vizek, ránk gyújtották városainkat, de zászlóink megmaradtak a szabadság védelmében. Ha csak egy zászló is, ha csak a padlás porában vagy kripta mélyén, ha megégetve, megtaposva is. Mert a szabadság zászlaival a lelkünk is ott lobog a feltámadás misztériumánál. Elterveztük százszor, s remegünk, hogy méltónak találtassunk ama nagy izzáskor.

Ember tervez, Isten végez! Ez nagyon jó hír. Hiszen feltámadtunk a véres török harcok után is. Hazánk harmada, a nemzet nagyja oda lett. Nehezebb út várt ránk, mint 1241-ben, mert nem csak a magunk erejéből ráztuk le a félhold uralmát. Isten akarata lehetett a felszabadulás, de persze ember – s még hozzá császár hitte magáénak az érdemet. El is vette volna szabadságainkat. Volt, aki adta – jutalom járt érte –, más inkább nem hagyta, földönfutó, bujdosó lett belőle. Összekeveredett minden érték. Hit hittel szembefeszült. Rákóczi vezérlő fejedelem, buzgó katolikus, kinek serege „alig tizedrészét kivéve kálvinista volt”, maga is elbujdosni kényszerült. „Sohasem felejtem el a fájdalmat, amellyel engem elhagytak” – írta a fejedelem, pedig mind, akik vele harcoltak, sokat tettek azért, hogy legyen magyar feltámadás. Hogyan cseng ma az Esterházy, Pálffy, Forgách, Károlyi, Csáky, Bercsényi család neve? Az ellenállás szép erény, de a szemmérték sokszor hasznosabb. Legjobb, ha kettő együtt szabja életformáló nekiugrásainkat.

Balul ütött ki a szabadságharc? Meglehet. Sem a franciák királya, sem a cár nem segített. A törökök az utolsó tatárjárással „támogatták”. Az oroszok 1849-ben, franciák 1920-ban megmutatták, mit gondolnak a magyarság szabadságáról, jövőjéről. S az angolok 1944-ben, az amerikaiak 1956-ban. Nyugat-Európa 1990-ben! S mi még mindig, Mohács óta csak arra várunk, hogy majd az igazság érvényesül! Magányos, véres szabadságharcaink óta erre várunk. Hitet sugároznánk vissza azoknak, akiknek már régen nem lehet. Vigyázzunk, nehogy közben elfeledjünk feltámadni! Hiszen csak siratjuk elveszett álmainkat, küldetésünket, megkönnyezzük a cirill betűs Munkácsot, Szabadkát; a kék-sárga Nagykárolyt és Gyulafehérvárt, a magányos fejedelmet a „Hlavná ulicán” Kassán – van-e ennél lélekölőbb magány –, vagy Szent Margit halállal emésztő tekintetét Assisiben, a párázatos freskón.

Nincs bizakodóbb üzenet a húsvétnál. Éppen, mert ember tervez, Isten végez. S addig nem lesz baj, míg Dosztojevszkij könyveit olvassuk, s az Egri csillagokat. Míg megmártózhatunk a tengerben, s távol Odüsszeusz vitorláit vélhetjük feltűnni, és ébredhetünk Madách konok kakasával naprendszerünk örök ritmusának dicsőségére. Míg az a Jánosból lett Janus megköszöni, hogy Itália visszaadta a hazájának, Pannóniának, ahol „gyerekemberként főpapi szék fogadta”. De lett nagy baj, mikor egy francia szocialista – bizonyos Clemenceau – „rendezte a dolgokat”, s tette tönkre talán örökre politikailag Európát, védtelenné téve Lenin, Sztálin, Hitler és a mai lelki rokonaik előtt. Hiszen Európa feltámadását hirdették ezek mind, az egységes Európáét! Európa lángba borult akkor, de nem veszett el. Nagyobb a veszély ma, amikor divat nem hinni semmiben. De a divatok jönnek, mennek. Az ember tervez, az Isten végez. Nagy megkönnyebbülés ez. A „legkeresztényibb királyok” katedrálisának lángolása Párizsban talán észhez téríti az embereket. A remény itt él velünk, s jól tesszük, ha kérdéseinkkel Jézushoz fordulunk. Ő biztosan velünk van a világ végéig. Van hit, s főleg van, ha a meggyötört, megcsúfolt, megalázott Európára s a katedrális izzó gerendáira nézünk. Még nagy a hivalkodás. Ki mennyi aranyat küld a templom felújítására? De az emberek már Párizsban is éneklik a régi himnuszokat, s harmadnapra meglelik szívükben a megváltó fényt. Íme, a feltámadás!

Kapcsolódó írásaink

Erdő Péter

Erdő Péter

Nem ezt kellett elszenvednie?

ĀHúsvét van megint! Krisztus feltámadását ünnepeljük. Ennek a fantasztikus eseménynek az emlékét őrizték meg Jézus tanítványai

Kő András

Kő András

Követek

ĀHiszünk, vagy nem hiszünk az angyalokban, így vagy úgy, naponta emlegetjük őket; jelen vannak az életünkben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom