Vélemény és vita

Variációk pénzmosásra

Egyre többet hallunk arról, milyen fontos a pénzmosás elleni küzdelem

Megakadályozására uniós irányelvek és döntések is születtek. Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mit is takar a pénzmosás fogalma. Maga a mosás szó már árulkodó. Mosni általában azt kell, ami bepiszkolódott, és azért, hogy ismét tiszta, tehát rendeltetésszerűen használható legyen. Sem a jól ápolt, tiszta ruházat, sem a tisztára mosott pénz ellen már nem emelhető kifogás. Mindkettő rendeltetésszerűen használható. A pénz esetében ez a törvényes felhasználást jelenti.

Mosni azokat az összegeket szükséges, amelyek a jogszabályok megkerülésével vagy megsértésével kerültek a tulajdonosaikhoz. A pénz többféleképpen lehet „piszkos”, ezek az összegek bűnözésből, általában adócsalásból, az egyes országok pénzügyi rendelkezéseinek kijátszásából származhatnak, tehát mosás nélkül a tulajdonosukra büntetőjogi következmények várnak. Értelemszerű, hogy az illegális mosatlan pénzek szabad mozgását a készpénz biztosítja. Ezért is törekszenek arra a hatóságok, hogy a pénzforgalom minél nagyobb hányadát beszorítsák a digitálisan követhető forgalmi körbe.

Néha azonban mégis szüksége van a tulajdonosnak készpénzre, mint nekem is volt a minap az egymilliót messze alulmúló, néhány százezres summára. Be is mentem a bankba, ahol már több évtizede vezetik a számlámat. Pontosabban szólva a bank, ahol a számlám van, minket (ügyfeleket) egyszer már szőröstül-bőröstül áruba bocsátott, de a körítés, az épület, a fiók ugyanaz. Csak a banklogó változott. A pénztárnál bejelentettem az igényemet, odaadtam a kártyámat, sőt a személyi igazolványomat is. A pénztáros mégis rázta a fejét, és a lakcímkártyát is kérte, ami nem volt nálam. Mondtam, a képernyőn vannak az adataim, kérdezzen rá bátran, hol is lakom, megmondom. De csak rázta a fejét. Kérdezzen mást, ha akar, az anyám nevét, a telefonszámomat, e-mail címet, levelezési címet, bármit, ami alkalmas az azonosításra, javasoltam. A válasz újra merev elutasítás. Ez a szabály.

Egy készséges munkatárs végül a segítségemre sietett (ő legalábbis úgy gondolta akkor), és megemeltette a szükséges összegre a napi limitemet, amennyit automatából is felvehetek. A fiók előtti automata azonban éppen rossz volt. Egy másik pedig nem tudott a limitemelésről, és kis összeggel „vigasztalt”. Más bankok automatái pedig arra figyelmeztettek, hogy ne vigyem túlzásba a pénzfelvételt.

Másnap visszakullogtam immár lakcímkártyástól, és végül megkaptam a kért pénzt. Kérdésem: mennyibe kerül egy közepes hamisítónak lakcímkártyát hamisítani? Szóval engem mint uniós polgárt, sikerült attól megvédeni, hogy a saját, tiszta pénzemet tisztán csak kétnapi küzdelem árán tudjam felvenni. Gratulálok a rendszernek, hogy a becsületes polgárokat így megizzasztja. De vajon megizzasztják-e az áfacsalókat is, akik az állam járandóságát csalják el?

Hát nem. Az Európai Unióban a közös piac jegyében az a szabály, hogy az áruk áfa nélkül lépik át az államhatárokat. Ez rendben is lenne. Itt jönnek az áfapergetők. Iciripiciri cégecskéket telepítenek a különböző tagországokba, amelyek egymással intenzíven „kereskednek”, de csak papíron. Maga az áru nem feltétlenül kell hogy kövesse a papírmozgást. Végül valahol el is adják az árut, és beszedik az áfát is. A vételárat áfával együtt besöprik és biztos helyre utalják, majd a kis cég, a mosásra váró pénzzel együtt, felszívódik.

E cégek ügyvezetői sokszor fantomszemélyek vagy hajléktalanok, akiken semmit sem lehet behajtani. Az Európai Bizottság az áfacsalások mértékét évi hatvanmilliárd euró értékben határozza meg. Szakértők szerint azonban a tényleges összeg közelebb van a száz-százhúsz mil­liárdhoz, ami a magyar GDP egyéves értékével vetekszik. A pénzmosás elleni hatékony védekezést a polgárokat izzasztó hatóságok még nem találták meg, de legalább keresik.

Vannak azonban sokkal durvább dolgok és legalizált pénzmosások is. Mégis, ezekre általában enerváltan reagálnak a kormányok. Legutóbb, amikor éppen egy panamai offshore-botrányon rágódott a nemzetközi sajtó, a német kormány is leleplezett svájci számlákat, ahová erősen kifogásolható, illegális utakon kerültek összegek. Ehhez természetesen szükség volt olyanokra, akik a titkokat elárulták.

Arról is szólni kell, hogy az Európai Unióban folyik legalizált pénzmosás is. Ezt természetesen csak az igen nagyok űzhetik. Luxemburg, tömve van olyan kisebb-nagyobb cégekkel, amelyek semmi érdemi termelő tevékenységet vagy kézzel fogható és valóban értékes szolgáltatást nem nyújtanak, ami indokolná hatalmas bevételeiket. Ők csak könyvelgetnek. Papíron olcsón vásárolnak, majd papíron drágán adnak el. Olcsón vesznek ott, ahol a valós termelés folyik, és drágán értékesítenek ott, ahol a vevők találhatók. A mérleg két oldala között van az a haszon, amely csodás bevételeket hoz Luxemburgnak. Hiszen mitől lenne ennek a miniállamnak a maga félmillió lakosával mintegy a magyar GDP felét kitevő produktuma? Azt sem lehet józan ésszel feltételezni, hogy az EU vagy éppen a tagországok vezetői ne tudnák, mi folyik Luxemburgban. Látják és tudják. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy immár harmadik ízben ül az Európai Bizottság élén luxemburgi elnök Jean-Claude Juncker személyében.

Az sem zavar senkit a kényes ízlésű, korrupcióra oly érzékeny hölgyek és urak közül, akik Junckert a székbe helyezték, hogy az előtte három ciklussal ott ülő, ugyancsak luxemburgi EB-elnök Jacques Santer komplett bizottsága megbukott a korrupció miatt. Juncker megválasztása ügyében a perdöntő lobbizást maga Angela Merkel vállalta magára. Ők ketten – és vélhetően még néhányan – pontosan tudták, hogy mire készülnek. Kiknek és milyen célokból van szükségük továbbra is a luxemburgi pénzmosodára. Juncker, aki másfél évtizedig volt a miniállam miniszterelnöke és egyben pénzügyminisztere is, minden, az akkori tevékenységével kapcsolatos kritikát úgy rázott le magáról, mint kutya a vizet.

A Luxemburgban több évtizede működő pénzmosoda mellett szinte eltörpül az a tény, hogy migránsoknak az Európai Bizottság pénzeket utal. Vajon melyik soron szerepelnek ezek az összegek az elfogadott költségvetésben? Nyilván egyiken sem. Ne hagyjuk, hogy mindez a következő uniós költségvetésbe nyíltan bekerüljön.

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Meghátrálás

ĀSebastian Kurz, Ausztria néppárti kancellára nemrég undorítónak nevezett egy ifjúsági mozgalmat, amely a bevándorlás és az iszlamizáció ellen küzd

Nagy Ottó

Nagy Ottó

Építők

ĀAz ember egyik legősibb ösztöne a létfenntartás és a fajfenntartás után az építés

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom