Vélemény és vita

Hosszú futás végén

Nagyon vártuk, de olyan gyorsan történt, hogy csak a hídszerkezet rezgését éreztük a szerelvény alatt, s már bent is jártunk Óperenciában. Előzőleg szótlanul ültünk egy órát a határon, Hegyeshalomnál. Nem kívánkoztak ki a szavak, hogy ez persze nem is a határ, csak most éppen így van, mint ahogy a hazánk sem valami Európán kívüli birodalom része, csak most éppen így van, és mi magyarok sem valami helóták vagyunk, hanem európaiak, s azok közül is a legjava. (Most éppen így van.)

Másfél évvel fiatalabb feleségem sugárzó lénye itt a másodosztályon is tapintható udvartartást nyitott, s hát akkor még magam is hetyke, bátor gyerek voltam, aki senkitől nem fél, s aki senki elől ki nem tér. Igaz, azért is honolt a csend, mert a háromévente járó valutakeretünkön felül lapult még a zsebemben száz dollár, amit feketén vettünk. Nem dugtuk fogkrémtubusba, cipőbe vagy kabátbélésbe, nyilvánvaló volt, hogy a vámosok, határőrök is tudják: nem százötven dollárral indulunk útnak útlevelünkben olasz, francia, német vízummal.

Nem is „Európába” mentünk, nem is „Nyugatra”. Európában éltünk, és minden idegszálunkkal a Nyugathoz tartoztunk. Igaz, Wartburg márkájú gépkocsink nem vetekedett a Volkswagennel, de ez csak a felszín kacagása. A mélyben a magyar irodalom, színház, film, tánc, zene kísért; Budapest ölelései és ezernyi kis falusi templomban az orgona búgása, s körben a kertben az őrt álló fejfák komorsága. Szokások, legendák, Calvin és Pázmány, Jenő herceg és Ince pápa Budán, Washington a ligetben és még inkább Liszt Ferenc hangokat a világba szóró ujjai, Anonymus titokzatos csuklyája, Jézus és Mária festett képei a vályogházak tisztaszobáiban. Semmi kétséget nem hagytak: Európának is öröme telik bennünk. A Lajtán átsiklottunk, a folyót nem is láttuk. A határon elviselt vegzálások után kis pezsgőt bontottunk. Bő emberöltő telt el azóta, s milyen idegen gesztusnak tűnik ez most! Nem is a „kiszabadulásnak” szólt, sokkal inkább a határnak, amelyet mi mindig a Lajtánál tudtuk. De akkor miért pezsgő? Mindegy már, régen volt, nehéz is visszalátni oda, akkori önmagunkhoz, túllátni mindazon, ami azóta történt. A kíváncsisághoz, izgalomhoz, amellyel átléptük a határt. Bécsbe megyünk! Mi minden tapadt ehhez a városhoz bennünk, magyarokban! Mennyit tanultunk, beszéltünk róla, s mennyi mindent jelképezett. Cifra, gazdag város, de éreztük egykori atyánk fia hűvös megjegyzését: „Esmértem én ezt az osztrák márványt már magyar-verejték korában.”

A verklivárosnak már nyoma sem volt. Szitártól hegedűn át gitárig mindenféle hangszeren játszották az utcán Mozartot és Bob Dylant. Már akkor rengeteg volt a „feketelábú”, ahogy akkor feljegyeztem, a politikai korrektség megbocsáthatatlan hiányában. Este népes iráni csoport vett körül minket, és agitált, de nem derült ki, hogy Khomeini ellen, vagy mellett. A perzsa sah, az ELTE díszdoktora, ekkor már rég elhunyt. Németországban Helmut Kohl, Franciaországban Mitterrand volt hatalmon, az Egyesült Államok elnöke Ronald Reagan, a szovjet pártfőtitkár – a frissen megválasztott – Gorbacsov volt.

Untuk Bécset, a schönbrunni kastélyt, a gazdagságot, pompát, mert hiányzott belőle az ágbogas erőfeszítés, ami Budapest minden épületén érződött. Sehol a második világháborús foghíjak, az 1956-os forradalom golyónyomai a homlokzatokon, sehol a Vérmező, az örökmécses énünkbe szakadása, s az Anker biztosító palotája pompázatos és működik, nem úgy, mint Budapesten, ahol (máig is) sárgán roskadozik a bágyadt napfényben. A szovjet emlékmű mennyire mást jelent itt, mint otthon! És mennyivel nagyobb! A szovjet hősöknek, akik életüket adták a szabadságért és függetlenségért. Ajjaj! De hát ezek szabadok és függetlenek! És még semlegesek is! Budapesten akkor még állt a Lenin-szobor a Ligetnél, április negyedikén az utolsó díszszemlén vonultak a tankok, május elsején a „dolgozók” is, és recsegtek a hangszórók: „éljen és virágozzék a megbonthatatlan…” Éppen meghosszabbították a Varsói Szerződést. Hiába, mi így láttuk a szovjet katonát.

Fájt ez a Bécs, szinte inzultált. A magyar kincsek a múzeumokban, a császári gőg együtt a nyárspolgári csámcsogással. S talán egyetlen dolog tetszett, hogy a szemerkélő esőben a bécsi nők kezében egyszer sem láttam összecsukható ernyőt, valahonnan mindig előkerült az elegáns hosszú fanyelű, selyemfényű födél, amely alá bájos riadtsággal bújtak.

Jaj, az az átkozott Európa! Gyalog és vonattal Velencétől Nápolyig, Rómától Párizsig rohanva szállásról szállásra, pályaudvarról pályaudvarra, városról városra. Nagyon kevés pénzzel. Voltam én ott minden: kedves Sárkány (így hívott a szerelmem), vagy csak hűvösen „S”, de még „K” is, és a „Karcsi” az már azt jelentette, hogy nagyon kihúztam a gyufát. És tényleg nagyon szégyellem már, hogy volt nap, amikor egy darab hamburgert, három banánt és egy fagyit ettünk, vagy reggel egy szardíniát, délben két kivit, uzsonnára szalámis zsemlét. G. még fel is írta: „A zsemle háromnapos, de meglepően finom.” Voltunk idegesek, boldogok, fáradtak, felszabadultak, dühösek, éhesek, dölyfösek, félénkek, okosak és buták. És mégis! Európa – főleg Itália – lenyűgözött, magához ölelt, kézen fogott, mesélt. Akkor is voltak már jelei annak, hogy nem egészen oda érkeztünk, ahová készültünk. A lehangoló nápolyi piszok és káosz engem alig zavart, de G. viszolygott, vagy inkább félt. Ő sokkal érzékenyebb volt, de annyira vágyott látni Pompejit! Én azon lelkendeztem, hogy a királyi palota szobrai között ott áll Murat is, Napóleon kedvelt huszárja, akinek apja vidéki fogadós volt, s ő Nápoly királya lett. Igazi fenegyerek volt, marsall is, király is, akit aztán ki is végeztek, s hát én is fenegyerek szerettem volna lenni, belovagolni a Konvent ülésére, szétkergetni a korrupt, eszelős bandát, belovagolni a „fehér házba”, és seggbe rúgni a pártfőtitkárt, s még más hasonló lovasbravúrok is eszembe jutottak olykor. (A végén következő sortüzet feledtem.)

Európa várt, így vagy úgy a miénk volt. Mária Terézia Bécsben, Iusztinianosz és Theodóra Ravennában, a Caesarok Traianus fórumán, Caprinál Tiberius és még Gorkij is, (s tudtuk, hogy ott sakkozott Lenin); Nizzában Monte Cristo grófja és a lazán suhanó limuzinok, Párizsban Alain Delon (épp az Egy zsaru bőréért című filmjét hirdették), s mind azok, akikért mi hunok Illyéssel, Adyval, Batsányival szívesen tekintgettünk arrafelé. Liszt- és Chopin-koncertet hirdettek a Fo­lies Bergère környékén. És tudtuk ki az a Michel Gyarmaty. Európa bennünk létezett. Szerelmünk sem volt egyoldalú. A nizzai pályaudvar kövén csövezve nem férhetett kétség testvériségünkhöz és egyenlőségünkhöz. S hogy az Excelsiorba nem mentünk? „Idő kérdése” – feleltem G.-nek magabiztosan. Talán hittem is benne. És ő is. A helyzet azóta nem javult: csövezni már képtelen lennék, az Excelsiorba viszont nem is vágyom. Nem tudom melyik a nagyobb baj. Persze, hogy egyedül maradva az arcomat szívesebben rejtem a kezembe.

Régen jártam arra, de nem tudom elképzelni, hogy elenyészik Európa. Az eddigi európai egységtörekvések mindig a kontinens atomjaira hullását eredményezték. Prédává tették. Az erőszakos, nem természetes egység valójában a szétomlás, szétmállás, a szabad préda világa. Az uralkodásé. A lerablásé. A mostani – kultúrát, hitet, népet cserélő – kísérlet is ezt szolgálja. Pedig megcsináljuk egyszer a lélekformáló egységet, ha a nemzetek összekapaszkodnak, tisztelik egymást, lesz elég kultúrájuk, hogy egymás tüzénél melegedjenek. S elég erejük, hogy a gyújtogatók kezére csapjanak, s ne álljon meg a tenyerük fél­úton. Véget ér ez a mai rémálom. Európa vérzik, de nem vész el. Talpra áll, váratlanul, fogat összeszorító daccal, felhevülve, mint már annyiszor.

A veszély nagy, Istenem, de a hírt hozom, a hírrel szaladok, hogy sikerülhet. A Nap nem menekül, a Hold is csak elbújt, s fontos, hogy várjon még valaki hosszú futásom végén, ahol az igazság és az élet rejtőzik.

Kapcsolódó írásaink

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Jean, minden rendben?

ĀA számtalan legendás Jean-vicc legújabb darabját csütörtökre virradó éjjel mondta el Brüsszelben Jean-Claude Juncker

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom