Vélemény és vita

Európa és a nemzetekfelettiség

Képletesen szólva kezd tisztulni felettünk az ég, ami nagymértékben segíti a jövőre vonatkozó éleslátásunkat

Képletesen szólva kezd tisztulni felettünk az ég, ami nagymértékben segíti a jövőre vonatkozó éleslátásunkat. Ma már Magyarországon is van olyan parlamenti párt, amelyik nyíltan az európai egyesült államok létrehozását és hazánknak ebbe az elképzelt alakulatba történő beolvasztását tartja követendő politikai céljának. E párt mielőbb európai szuperállamot akar, amelyben a meglévő államok teljesen elveszítenék a szuverenitásukat. A párt képviselői szerint ez nem tartozik a közönségre, mint ahogy az sem tartozott, hogy ők – és mellettük Európában mások is – titokban régóta már ezen a projekten dolgoztak, miközben a nemzetállamok és a nemzetállamok alkotta Európa politikai kenyerét ették. Ám ha valaki ezen felfogás képviselőit világállami minőségükben emlegette, azokra illett rossz szemmel nézni, idült összeesküvéselmélet-hívőknek nevezni.

Mára ez a lekicsinylő elnevezés legalább értelmét vesztette. Kevésbé kell foglalkoznunk azokkal az erőkkel, amelyek továbbra is a nemzetek Európájának a hívei, hiszen azok mi vagyunk, illetve más országok hasonló elveket valló és főként ennek megfelelő gyakorlatot folytató erői. Mi meg akarjuk őrizni a nemzetek Európáját. Az igazán izgalmas kérdés, hogy kik azok, akik a nemzetek fölé kerekedtek, és szándékaikat ma már meg is merik vallani. Ahogyan azt is, milyen módszereket alkalmaztak, és hol helyezkednek el a fő erőik. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása elengedhetetlen ahhoz, hogy a nemzetállami Európában érdekeltek sikeresek lehessenek ebben az eldurvult politikai, ­ideológiai hidegháborúban.

Unalomig ismételt tény, hogy a háborúkhoz, még a politikai hidegháborúhoz is, három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A nemzetek feletti ideológia híveinek is nagyon sok pénzre volt szükségük, hogy kiépített hadállásaikat megvédjék, fejlesszék. Ezután pedig még több pénzre lesz szükségük. A világ – elsősorban a fejlett gazdaságok – feletti uralom megszerzését hosszú ­ideig erősen korlátozta az a tény, hogy az ezt megcélzó rejtett erőknek (a mélyállam(ok)nak) nem volt korlátlan hozzáférésük a pénzhez. Világbirodalmi törekvések – amelyek végül mind bukással végződtek – csak nemzetállami keretekben tudtak elindulni, gondoljunk csak Napóleonra vagy az angol világbirodalomra.

Tudvalévő, hogy egészen az első világháború kitöréséig nemesfémalapú pénzrendszerek uralkodtak, ahol nemzetállami szinteken voltak korlátai a pénzteremtésnek, és emiatt a hatalomnak is. A pénz szigorú kormányzati ellenőrzés alatt állt. Ha valamelyik nemzetállam központi bankja túl sok pénzhelyettesítőt (bankót) bocsátott ki, akkor pénze kínálata nagy lett, ezért az fokozatosan veszített az értékéből, így a jegybankjának aranykészletei is csökkentek, mert az emberek visszaváltották nemesfémre a bankókat. Vissza kellett tehát fogni a vágyakat, vagy jött a bukás.

A titokban működő nemzetek feletti erők ezt a nemzeti szintű kötöttséget kívánták lerázni. Az első világháború kirobbantása, ha nem is volt teljesen az ő művük, de a „projekt” sikeres indításától sem lehet őket teljesen függetleníteni. (A részletes feltárás hiányosságai a történész szakma nagy mulasztása.) Az 1913–1944 közötti történelmi ív hozta meg azt az átalakulást, amikor a nemzetek felettiek a pénztömegek feletti szabad rendelkezést fokozatosan megszerezték, és mára szinte teljes mértékben övék az irányítás.

Közvetlenül az első világháború előtt jött létre az Egyesült Államokban a magántulajdonú, mégis szövetséginek elnevezett központi bankrendszer (Fed). A háború után Európában nem sikerült a nemesfémalapú pénzrendszer restaurálása. Az első világháború szerves folytatásaként bekövetkező második világháború után gyakorlatilag mindenki, győztes és vesztes egyaránt az amerikai magánpénzre szorult, amelynek az arannyal való kapcsolata is már csaknem fél évszázada megszakadt. A nemzetek felettiek magánpénze az Európai Unió önálló pénzre irányuló próbálkozását is maga alá gyűrte, a válságban pedig a nemzetek felettiek segítették ki dollárral az európai bankokat, nem az Európai Központi Bank.

A világpénz lehetőségeket nyitott irányítóinak a szinte korlátlan gazdasági terjeszkedésre. Útját is szorgosan egyengették a fokozatosan kiépített, jobb híján multinacionálisnak elkeresztelt intézményrendszereken keresztül (IMF, Világbank, OECD, WTO stb.). A magánpénz útjából minden akadály elhárult, oda ment és onnét jött, ahová és ahonnan a gazdái kívánták, építette őket, rombolta ellenfeleiket – ezt szolgálta a teljes konvertibilitás és a pénzügyi dereguláció általánossá tétele.

A pénz gazdái arra is gondoltak, hogy ők mindig „versenyképesek” legyenek. Hasznukat – a maguk által kezdeményezett pénzügyi liberalizációt felhasználva – olyan helyekre vitték, ahol nem kellett komoly adókkal számolni. Így játszi könnyedséggel nyerték a hatékonysági versenyt a nemzetek adózó versenyzői előtt. A legutóbbi évtizedekben arra is gondoltak, hogy mi lesz, ha erre majd a nemzetállamok polgárai is rájönnek és harcolnak ellene?

A nagy választótömegek eszmélését késleltette, hogy a mindennapi életükben nem következett be drámai romlás, noha jó harminc éve javulás sem, amit pedig a világgazdaság jövedelmei bőven indokoltak volna. A népaltató tapasztalatokon felbuzdulva a nemzetek felettiek beindították a tömeges betelepítést, amely szándékaik szerint menthetetlenül elvezet a világállam részét képező európai egyesült államokhoz, és semmissé teszi a tömegek valós választási lehetőségét. Valójában a nemzetállami választott képviseletekben és egyes kormányokban is csak nagy fenntartásokkal lehet megbízni, nem is beszélve az olyan nemzetközi szervezetekről, mint az Európai Parlament (EP) vagy az ENSZ, ahol a nemzetek felettiek kulcspozíciókba ültették a zsoldjukban állókat. Az EP-be több mint kétszázötvenet.

Pechjükre a pénzvilághatalom gazdaországa, az Egyesült Államok is a nemzeti önállóságáért folytat heroikus küzdelmet. Többsíkú beépülésük azonban az európai nemzetállamokba nagy segítségükre van. Egyetlen problémájuk, hogy az eddig közömbös nagyközönség ezt észlelve lassan rádöbben, hogy ebbe neki is van beleszólása. Legalábbis ma még van. A jövő azonban bizonytalan. Itt állunk a nagy európai döntések kapujában, és mérlegelünk, hogy mihez van elegendő erőnk. Vissza tudjuk-e verni a nemzetek felettiek törekvését?

Ha a nemzetek felettiek kerekednének felül, elbúcsúzhatunk a demokráciától, hiszen őket eddig sem választotta senki, és vélhetően ehhez ezután sem fognak ragaszkodni. Nekik az ismeretlenség és a korlátlan pénzben rejlő hatalom eddig is megfelelt, és ezután is meg fog. És ha nyernek, nem lesz szükségük a nép szimpátiájára. A népnek lesz szüksége a könyöradományaikra.

Kapcsolódó írásaink

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Lefújt meccs

ĀItt, Európában a jognak asztalánál az foglalhat elsőként helyet, aki a legutolsó pillanatban érkezett, akik meg száz éve várnak sorukra, hadd várjanak egy kicsit még

Tamáska Péter

Tamáska Péter

A történelem színeváltozása

ĀA tizenkilencedik század nemzetállami ideológiája előírta az európai népek számára, hogy önmaguk kormányozzák magukat, és saját nemzeti államuk legyen

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom