Tudomány

Így képesek szétterjedni a szervezetben a ráksejtek

Ez lehet a rák lehetséges gyenge pontja?

Egy kutatócsoport rájött, hogyan védekezik a daganat a pusztulás ellen. A ráksejtek képesek hirtelen megnövelni energiatermelésüket, amikor fizikai nyomás éri őket. Ez a mechanizmus segíti őket a túlélésben, és új támadáspontot kínálhat a jövő rákellenes terápiáinak.

Így képesek szétterjedni a szervezetben a ráksejtek
Képünk illusztráció
Fotó: APA-PictureDesk via AFP/Hans Klaus Techt

Laboratóriumi kísérletekben a tudósok élő sejteket nyomtak össze mikroszkóp alatt, és eközben döbbenetes folyamatot figyeltek meg. A ráksejtek mitokondriumai – vagyis a sejtek „erőművei” – hirtelen a sejtmag köré vándoroltak, és egy védőgyűrűt képeztek. Ennek hatására az energiatermelés robbanásszerűen, mintegy 60 százalékkal nőtt, így a sejteknek elegendő ATP állt rendelkezésre ahhoz, hogy kijavítsák a DNS-károsodásokat és tovább szaporodjanak – írja az Origo.

Ez a folyamat magyarázatot adhat arra, hogy a daganatok miként képesek terjedni a testben, vagy túlélni az immunrendszer támadásait. Amikor a ráksejtek szűk helyeken préselik át magukat – például az erek falán vagy a szövetek közötti réseken – mechanikai stressznek vannak kitéve. Ilyenkor aktiválják ezt a különleges „energiatartalékot”, ami lehetővé teszi számukra, hogy ne pusztuljanak el, hanem tovább haladjanak és áttéteket képezzenek.

A kutatók arra is rájöttek, hogy a folyamatot meg lehet állítani. Az aktin nevű sejtvázfehérje segít rögzíteni a mitokondriumokat a sejtmag körül, és ha ezt a hálózatot gyógyszeresen megzavarják, az energiatermelés nem indul be.

Ez egy teljesen új támadási irány lehet az onkológiai terápiákban: nem a sejtek általános energiaellátását bénítanák le, hanem célzottan azt a mechanizmust, amely a mechanikai stressz elleni védekezést biztosítja.

A kutatók szerint más sejttípusok – például az immunrendszer védekező sejtjei vagy az embrió fejlődése során mozgó sejtek – is alkalmazhatják ezt a „vészüzemmódot”. Ez azt jelenti, hogy a természet egy rendkívül ősi és hatékony védekező stratégiát hasznosított újra a daganatokban.

A mechanizmus pontos feltárása hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a rákellenes gyógyszerek még célzottabbak és hatékonyabbak legyenek. Ha sikerül kikapcsolni ezt a túlélési stratégiát, a ráksejtek érzékenyebbé válhatnak a kezelésekre, és csökkenhet az áttétek kialakulásának esélye.

Kapcsolódó írásaink