Tudomány

Elon Musk találmánya új fejezetet nyitott a történelemben

Tudományos áttörés

Gondolataival ír és rajzol egy negyven év körüli nő, aki egy tinédzserkori baleset miatt mind a négy végtagjára lebénult. A kurzor mozgatását és a billentyűk használatát a Neuralink implantátum teszi lehetővé a számára.

Elon Musk találmánya új fejezetet nyitott a történelemben
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Audrey Crews egy X-posztban mutatta be, hogyan írta le nevét a képernyőn – írja a Daily Mail, számol be az origo.hu. A Neuralink implantátum segítségével választott ki egy lila kurzort, és kurzív betűkkel leírta: „Audrey”.

„Húsz év után először próbáltam meg leírni a nevem. Még gyakorlom. LOL” – tette hozzá.

Objektum doboz

A Neuralink implantátum lehetővé tette, hogy a gondolataival írjon és rajzoljon.

A nő 16 éves korában szenvedett súlyos autóbalesetet, amelynek következtében megsérült a nyaki gerince. Ez teljes bénulást okozott. A Neuralink beültetés során egy pénzérme nagyságú eszközt helyeztek az agya motoros kérgébe, amely lehetővé tette, hogy elméjével vezérelje a számítógépet. A műtét után Crews képes lett a gondolataival rajzolni, gépelni és görgetni. A közösségi médiában nagy sikert aratott, sokan gratuláltak neki.

A Neuralinket 2016-ban alapította Elon Musk. Az amerikai vállalat célja az agy és a mesterséges intelligencia összekapcsolása, valamint az agyi betegségek kezelése.

A fejlesztés része az N1 nevű implantátum, amely az agy elektromos jeleit alakítja mozgási parancsokká.

Crews a világ első női páciense, aki Neuralink implantátummal irányít eszközöket. Rajzai közt virágok, arcok, szívek és szivárványok is szerepelnek.

Az implantátumot a Miami Egyetemen ültették be. A Crews koponyájába fúrt nyíláson keresztül 128, hajszálnál is vékonyabb szálat vezettek a motoros kéregbe. Ezek több mint ezer elektródát tartalmaznak, amelyek érzékelik az agy jeleit, amikor a beteg elképzel egy mozdulatot. A készülék egy kisebb akkumulátorral működik, amit vezeték nélkül lehet tölteni. A gondolatokat Bluetoothon keresztül továbbítja számítógéphez vagy mobilhoz, ahol a Neuralink szoftvere utasításokká alakítja azokat.

Crews elmondta, hogy a változás megdöbbentette: „A legvadabb álmaimban sem gondoltam, de a jövő már itt van.” Elon Musk is megszólalt: „A legtöbben nem is tudják, hogy ez lehetséges. De ő pusztán a gondolataival irányítja a számítógépet.”

Crews hangsúlyozta: a Neuralink nem állítja helyre a mozgást, de segíthet visszanyerni a függetlenséget. Reméli, hogy egy nap könyvet írhat tapasztalatairól.

„16 éves korom óta teljesen béna vagyok, sok mindent szeretnék elmesélni” – mondta.

Kapcsolódó írásaink