A tudomány szerint így lehet felismerni a hamis mosolyt

De mi az a mosolyban, ami őszintének vagy hamisnak tűnik? A válasz egy meglepő keverékében rejlik az arc anatómiájának, a neurológiának és az érzelmi őszinteségnek.

Nem minden mosoly egyforma, és anatómiai szempontból legalább két különböző típus létezik: a Duchenne-mosoly, amely őszinte boldogságot tükröz, és a nem Duchenne-mosoly, amely inkább társasági vagy stratégiai célokat szolgál.

A 19. századi francia neurológus, Guillaume Duchenne de Boulogne után elnevezett Duchenne-mosoly két fontos izomcsoportot aktivál. Az első csoport a száj sarkaihoz kapcsolódik – ahol például a risorius (a latin „mosoly” szóból) kifelé húzza a száj sarkait, a zygomaticus major izom pedig felemeli azokat.

A második, és egyben leginkább árulkodó izom az orbicularis oculi, amely a szem körüli izmokat feszíti meg, létrehozva a jól ismert „szarkalábakat” és azt a finom szűkülést, amelyet melegséggel és örömmel társítunk.

A hamis vagy udvarias mosolyok viszont általában csak a száj izmait érintik. A szemek szélesek vagy közömbösek maradnak, és a mosoly inkább mechanikusnak tűnik, mint értelmesnek – egyfajta érzelmi álcázásnak.

Az igazi és a hamis mosoly egyaránt a VII. agyideg, más néven arcideg működésétől függ, amely az agyból jeleket küld az arckifejező izmoknak.

Van azonban egy fontos neurológiai különbség: a Duchenne-mosoly általában a limbikus rendszer, az agy érzelmi központja – különösen az amygdala, egy mandula alakú idegsejtcsoport, amely az érzelmi jelentőséget feldolgozza – által generált.

A nem Duchenne-féle mosolyok ezzel szemben gyakran tudatosabb agykéreg-vezérlés alatt állnak, és a motoros kéregből erednek. Ez a különbség azt jelenti, hogy az őszinte, érzelmek által vezérelt mosolyok akaratlanok.

Nem lehet könnyen meggyőzően összehúzni a szemkörnyéki izmokat, ha nem érezzük őszintén az érzelmet, ami a kifejezés mögött rejlik. Még a profi színészeknek is valódi emlékekre vagy módszertani technikákra kell támaszkodniuk, hogy meggyőzően tudják előadni őket.

Miért veszi észre az agyunk a különbséget?

Az emberek rendkívül jók az érzelmek hitelességének felismerésében. Tanulmányok kimutatták, hogy még a tíz hónapos csecsemők is képesek megkülönböztetni az igazi és a hamis mosolyt.

Evolúciós szempontból ez a képesség segíthetett nekünk a megbízhatóság felmérésében, a valódi szövetségesek felismerésében és a megtévesztés elkerülésében. A fusiform gyrus, az arcfelismerésben részt vevő agyrész, szorosan együttműködik a superior temporal sulcus-szal az arckifejezések dekódolásában, segítve minket az érzelmek mellett a szándékok felmérésében is.

A politikusok, az ügyfélszolgálati dolgozók és a közszereplők gyakran támaszkodnak a társas mosolyra, hogy eligazodjanak a bonyolult interperszonális elvárások között. De a megfigyelők – tudatosan vagy tudat alatt – gyakran észreveszik ezeket a mikroszkopikus eltéréseket.

A hamis mosolyok nem feltétlenül rosszindulatúak. Valójában fontos társadalmi funkciót töltenek be: simítják a kínos interakciókat, udvariasságot jeleznek, enyhítik a konfliktusokat és tiszteletet mutatnak. Ezek a mosolyok a szociológusok által „érzelmi munkának” nevezett folyamat fontos részét képezik, amelynek során az egyén kifejezéseit a társadalmi vagy szakmai elvárásoknak megfelelően szabályozza.

De ez a fajta mosolygás, ha hosszú ideig tart, érzelmileg kimerítő lehet. Az érzelmi munka tanulmányai szerint a valódi érzés nélküli mosolygás – különösen a szolgáltatói szerepekben – fokozott stresszel, kiégéssel, sőt szív- és érrendszeri megterheléssel is összefüggésbe hozható.

Tehát legközelebb, amikor megpróbálja megfejteni valakinek az arckifejezését, ne csak a szájára figyeljen. Figyelje a szemét. A szemkörnyéki izom ritkán hazudik.