Látható fényt bocsátunk ki, amely eltűnik, amikor meghalunk

A Calgary Egyetem és a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács kutatói által végzett kísérlet szerint az élet valóban ragyogó. Egy rendkívüli kísérlet egereken és két különböző növényfaj levelein közvetlen fizikai bizonyítékot talált egy kísérteties „biofoton” jelenségre, amely a halál után megszűnik, ami arra utal, hogy minden élőlény – beleértve az embereket is – szó szerint ragyoghat az egészségtől, amíg meg nem hal.

Az eredmények első ránézésre kissé szélsőségesnek tűnhetnek. Nehéz nem összekapcsolni a biológiai elektromágneses sugárzások tudományos kutatásait az aurákról és a élő szervezeteket körülvevő kisülésekről szóló, már cáfolt paranormális állításokkal.

Ráadásul elméletileg is a biológiai folyamatok által kibocsátott látható hullámhosszúságú fény olyan gyenge, hogy könnyen elnyomja a környezet elektromágneses hullámai és az anyagcserénk által termelt sugárzó hő, ezért nehéz pontosan nyomon követni az egész testben.

Ennek ellenére a Calgary Egyetem fizikusa, Vahid Salari és csapata azt állítja, hogy pontosan ezt figyelték meg: több élő állat és néhány növény levelében is megfigyelhető, élettelen testükkel éles kontrasztban álló, rendkívül gyenge fotonemissziót (UPE).

A biofotonok mögött álló tudomány maga is ellentmondásos elképzelésen alapul. Számos biológiai folyamat egyértelműen fényes fényjelzéseket hoz létre kémilumineszcencia formájában. Évtizedek óta rögzítik a 200–1000 nanométer hosszúságú fényhullámok spontán szórását kevésbé nyilvánvaló reakciók során, a tehénszívszövetektől a baktériumtelepekig.

Ennek a sugárzásnak az egyik legvalószínűbb forrása a különböző reaktív oxigénfajok hatása, amelyeket az élő sejtek termelnek, hő, méreganyagok, kórokozók vagy tápanyaghiány okozta stressz hatására.

Például elegendő hidrogén-peroxid molekula jelenlétében az olyan anyagok, mint a zsírok és fehérjék, olyan átalakuláson mennek keresztül, amelynek során elektronjaik nagy sebességre kapcsolnak, és egy vagy két megfelelő energiájú fotont bocsátanak ki, miközben visszatérnek eredeti helyükre.

Az egyes szövetek stresszének távoli megfigyelésére szolgáló eszközök az egész emberben vagy állatban, vagy akár növényekben vagy baktériummintákban is hatékony, nem invazív kutatási és diagnosztikai eszközöket jelenthetnek a technikusok és az orvosok számára.

Annak megállapítására, hogy a folyamat izolált szövetekről egész élő szervezetekre is kiterjeszthető-e, a kutatók elektron-sokszorozó töltéscsatolásos eszközöket és töltéscsatolásos kamerákat használtak, hogy összehasonlítsák az egerekből – először élő, majd elhullott – származó leghalványabb sugárzást.

Négy mozgásképtelen egeret külön-külön sötét dobozba helyeztek, és egy órán át fényképezték, majd elaltatták és újabb egy órán át fényképezték. A hőmérsékletet a halál után is testhőmérsékletre melegítették, hogy a hő ne legyen változó tényező.

A kutatók megállapították, hogy képesek voltak rögzíteni az egérsejtekből a halál előtt és után kilépő látható fény sávjában lévő egyes fotonokat. A fotonok számának különbsége egyértelmű volt, az UPE jelentősen csökkent az eutanázia utáni mérési időszakban.

A thale cress (Arabidopsis thaliana) és a törpe esernyőfa (Heptapleurum arboricola) levelein végzett vizsgálat hasonlóan egyértelmű eredményeket hozott. A növények fizikai sérülésekkel és vegyi anyagokkal való stresszelése egyértelműen bizonyította, hogy a lágy fény valóban a reaktív oxigénszármazékok miatt keletkezik.

„Eredményeink azt mutatják, hogy az összes levél sérült része a 16 órás képalkotás során jelentősen fényesebb volt, mint a sérülésmentes részek” – számolnak be a kutatók, írja a a ScienceAlert.

A kísérlet arra enged következtetni, hogy a stresszhatásnak kitett sejtek által kibocsátott halvány, éteri fény egy nap talán elárulja nekünk, hogy egészségesek vagyunk-e.